Megvéd a pornótól az új 3DS
2014. szeptember 02. írta: PixelDrake

Megvéd a pornótól az új 3DS

Nem igazán értem, hogy az okostelefonok ennyire rohamos elterjedésével hogyan lehet még mindig életképes a handheld konzolok (PS Vita, 3DS) piaca. A kettő összemosására korábban is voltak kísérletek (pl Nokia NGage), de a miniatűr képernyőn játszott javás próbálkozásokat össze sem lehetett hasonlítani az akkori GBA játékokkal. Egy okostelefon viszont abszolút nincsen lemaradva a többiektől hardver téren, a jobbképességű darabokon bármilyen csilivili 3D csoda elfut. Mégsem látok még igazán sok példát arra, hogy a Nintendo a saját gépe helyett inkább iOS-re vagy Androidra fejlesszen.

A DS ennek ellenére mégis sikeres a maga 44 milliós eladott példányszámával, valamint azzal a ténnyel, hogy már sokadik verziója (köztük egy visszafejlesztett változat is, zseniális) jelenik meg gyakorlatilag ugyanannak a konzolnak. Most is egy újabb változat lát majd napvilágot, amit egyelőre csak stílszerűen New 3DS-nek neveznek.

 

3ds2.jpg

 Szinte mindenki, aki látott már Nintendo konzolokat, rögtön fölteszi a kérdést, amint meglátja az új DS-t: "Ez nem olyan, mint a Gamecube volt?". Nos, de igen. A színválasztás és a fejlesztések mind azzal a nem titkolt szándékkal készülnek, hogy előző előtti generációs konzolt idézzék, némi SNES beütéssel. Ez utóbbi a színes gombokon fog visszaköszönni.

Ennek megfelelően került rá egy új analóg kar (vagy pöcök), ami erősen hajaz a Gamecube C-karjára. Ennek megfelelően a funkciója főleg a kamera mozgatása lesz. Kapunk továbbá két új gombot a mutatóujjunk alá, kicsit beljebb. Tovább bírja majd az akkumulátor (3,5-6 órát) és a processzor sebességén, valamint a 3D kép minőségén is javítanak. Ebből következően visszafelé kompatibilis lesz a gép, de azokat a játékokat, amiket kifejezetten erre terveztek, már nem fogjuk tudni a régi DS-en lejátszani. 

 

cstick.jpg

Lesz még benne NFC támogatás (hogy miért, arról itt olvashattok az Escapisten) és filterezett internet. Igen, az új 3DS böngészőjén nem nézegethetünk ám akármilyen mocskos oldalakat, a Nintendo megvéd minket. És ha mi mégis szabadon akarunk garázdálkodni a neten? Semmi gond, egy kisebb összeg ellenben máris szabadon használhatod a saját gépedet.

Ez az a húzás, amit nem vagyok képes fölfogni. Vagy legyen benne net, és azt használhassam, ahogy akarom, vagy legyen lekorlátozva egyedül a Nintendo.com-ra. Nem ez a szűrőprogram fog visszatartani valakit attól, hogy csúnyaságokat keressen a neten - meg egyébként is: ki az aki pont Nintendo DS-en akar pornót nézni?

Megjelenés egyébként Japánban októberben, bárhol máshol a világon pedig majd jövőre.

A bejegyzés trackback címe:

https://ludens.blog.hu/api/trackback/id/tr546651409

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása