Itt az első játék iWatchra
2014. szeptember 12. írta: PixelDrake

Itt az első játék iWatchra

Ahogy az okostelefonokon elképszető gyorsasággal jelentek meg az iSör és iKokain névre hallgató viccesnek szánt applikációk, úgy az okosórák esetében is borítékolható, hogy a megjelenés után másodpercekkel árasztják majd el az áruházat a KITT és Buzz Lightyear lézer szimulátorok. Persze lesz majd kamuröntgen app, karkötő, ütéserőmérő és egyéb hasznos alkalmazás. Addig is, amíg az első valóban hasznos (vagy legalább három percnél tovább szórakoztató) program megjelenik, itt van az Androidról és iPhone-ról kiszabadult szkander app!

Rutinos okostelefonozóknak már biztos ismerős lehet ez a csoda, amelyben a két kéz közé kell fogni a készüléket, majd lejátszani egy hétköznapi szkander meccset. Amennyiben nem roppantjuk össze a telefont vagy nem verjük szét a másik kezét vele, a program lelkesen kommentálja a mérkőzés állását, pontokat számol és győztest hirdet. 

Ez a nélkülözhetetlen app okosórákon is meg fog jelenni, erősen növelve a kényelmi tényezőt és minimálisra csökkentve annak az esélyét, hogy kárt teszünk valami értékesben. 2015 első negyedévében várható, addig bírjátok ki valahogy.

A bejegyzés trackback címe:

https://ludens.blog.hu/api/trackback/id/tr546688651

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása