Kihirdették a magyar győztest - Tudósítás a Játékdíj átadójáról
2014. november 15. írta: PixelDrake

Kihirdették a magyar győztest - Tudósítás a Játékdíj átadójáról

Idén lesz negyedik éve, hogy a MaTe megalapította a Magyar Társasjátékdíjat, amit minden évben a zsűri által legjobbnak ítélt, magyarul is megjelent családi játéknak osztanak ki. Idén a díjátadó a Társasjáték Határok Nélkül rendezvénnyel, illetve az utána következő börzével volt egybekötve.

Összesen négy játék jutott el a jelölt kategóriáig: a Ranch, az Escape, az Elfenland és a Kis Herceg. Mielőtt kihirdették volna a győztest, a szervezők röviden elmesélték a díj történetét, a nevezés feltételeit és azt, hogy milyen változásokon esett át a díj az elmúlt négy évben.

102_9282.JPG

A képre kattintva galéria nyílik

Az öt zsűritag (akik között nem lehetnek játékboltok és kiadók, dolgozói, valamint ezek közeli hozzátartozói sem) először megkapja az összes jelölt játék szabálykönyvét, amiken kötelező átrágnia magát. Ezek alapján választanak ki tíz játékot, amivel aztán együtt játszanak annyi tesztfordulót, amennyit csak tudnak. Ezekből kerül ki az a négy, ami a jelölt címet használhatja és amelyekből a győztest választják majd ki.

Mint az a szervezők is hangsúlyozták, a játékdíj folyamatosan változik, így a kiválasztás folyamata is. Volt olyan év, amikor titkos szavazással, illetve pontozással választották ki a győztest, idén viszont már nyílt vitával. Amint azt elmondták, addig folytatták az érvelést, amíg ötből legalább négy zsűri nem támogatta ugyanazt a játékot, a maradék egynek pedig el kellett jutnia arra a pontra, hogy legalább nem ellenzi.

102_9307.JPG

A képre kattintva galéria nyílik

Ezek alapján az idei győztes végül a 7Csoda tervezőjének, Antoine Bauzának az új játéka, a Kis Herceg lett; maga mögé utasítva az 1998-as Spiel des Jahres győztes (és magyarul még csak most megjelent...) Elfenlandot.

A díjak - és a hozzájuk járó pezsgő - átadása után kötetlen beszélgetés kezdődött a díjról és a játékokról. Kiderült, hogy sok bolt igyekszik előre megtudni az eredményt - sikertelenül, hogy azok alapján töltse fel a készleteit. Teszik mindezt annak ellenére, hogy egyelőre nincs statisztika arról, hogy a győztesek vagy a jelöltek jobban fogynának a többinél, csupán a személyes tapasztalatok támasztják ezt alá.

Meséltek még arról is, hogy a kiválasztás egyáltalán nem olyan egyszerű folyamat, mint azt hinné az ember. Bár idén a döntés elég egyértelmű volt, volt olyan év, amikor még az is nehézséget okozott, hogy eldöntsék egy termékről, vajon társasjáték-e.

Kellemes, családias hangulatban telt a Játékdíj idei átadója, sajnos azonban egyelőre kevés résztvevővel. Remélem, hogy ahogy a díjnak híre megy, úgy a kiadók is egyre jobban érdekeltek lesznek a nevezésben és hamarosan legalább akkora dicsőséget jelent majd egy játék dobozán a Magyar Játékdíj plecsni, mint a Spiel des Jahres.

A bejegyzés trackback címe:

http://ludens.blog.hu/api/trackback/id/tr486899477

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.