Hamarosan ezzel játszik egész Magyarország
2014. november 20. írta: PixelDrake

Hamarosan ezzel játszik egész Magyarország

Volt már kellő mennyiségű hírverés, és két interjú is róla, mégsem ismeri senki, aki szeretné. Ez a Trickerion, az Essenből óriási sikerrel hazatért és Kickstarter előtt álló magyar társasjáték, ami a Tökéletes Trükk világába invitál. Valahol a második interjú körül hívta föl rá a figyelmemet egy barátom, hogy már megint nem a kályhától indultam ki, és nem írtam le, hogy miről szól maga a játék. Legyen meg a nép akarata.

Tehát a Trickerion, egy munkáslehelyezős (vagy trendi kifejezéssel élve worker placement) játék, ami egy viktoriánus-steampunk világban játszódik és négy bűvész népszerűségért vívott csatáját mutatja be. A környezet és az illusztrációk mind-mind a Tökéletes Trükk című filmre emlékeztetnek: viktoriánus rajzok, sétapálcás, fűzős karakterek, cilinder, monokli és egy kis adag rejtély. A négy szereplő fiktív ugyan, de valós bűvészekről mintázták őket. A játékban megjelenő trükkök szintén valódiak, még a kellékigényüket - és a népszerűségüket - is úgy határozták meg, hogy a valóságot tükrözze.

Tehát van nekünk egy rendkívül hangulatos kisvárosunk, benne egy színházzal, ami csak arra vár, hogy éjjel-nappal bűvészek lépjenek föl benne. A mi célunk, hogy ez a bizonyos éjjel-nappal fellépő bűvész a mi karakterünk legyen, illetve az ő kis csapata. Alapesetben indulunk egy bűvésszel, egy specialistával (aki lehet például trükkmester, vagy csinos asszisztens) és egy munkással. A fellépéshez szükségünk van trükkökre (amiket meg kell tanulni), a trükkökhöz kellékekre (amiket el kell készíteni), a kellékekhez nyersanyagokra (amiket meg kell vásárolni), továbbá időpontot kell foglalnunk a színházba és össze kell állítanunk egy ütős műsort. A műsorért népszerűség jár, amiből el kell érni egy megadott számot a győzelemhez. Egyszerűnek hangzik, nem?

A játék során a munkásainkat kell elküldenünk a különböző helyszínekre, hogy ott vásároljanak, trükköket tanuljanak, előadjanak, stb. Mindegyik szereplő különböző mennyiségű akcióponttal rendelkezik, ami annyit jelent, hogy egy adott cselekvést egyszerűbben tudnak elvégezni. A legerősebb karakter mindig a bűvész, mindenhol ő vásárol a legolcsóbban, készít trükköt a leggyorsabban, stb.

A csavar az, hogy azt, hogy melyik munkás hova megy, egyszerre kell eldöntenünk a többi játékossal és titokban. Nagyon fontos ugyanis, hogy melyik helyszínre ki érkezik először, mert minél később jutunk el valahová, annál drágább lesz ott megtenni bármit is. Például hiába küldjük az erős bűvészt a boltba vásárolni, ha mi vagyunk ott aznap a negyedik vásárló, már minden annyira drága lesz, hogy már a bűvész sem tud ott semmit venni. Ellenben ha a béna munkásunkat küldjük embereket toborozni a kocsmába, még neki is jó esélyei vannak, ha elsőként ér oda.

Közben a kész trükköket rendszerezni kell és elvinni a színházba, ahol elő kell adni őket (persze időben oda kell érni, hogy jövedelmező napra tudjunk időpontot foglalni), lehetőleg úgy, hogy a trükkök jól kapcsolódjanak egymáshoz, mivel ezért plusz népszerűség jár. Ha valaki elég szemfüles, akkor azt is megteheti, hogy a mi lefoglalt napunkba belekontárkodik és a mieink közé csempészi a saját számát amolyan vendégelőadóként. Ekkor ha előadunk valamit aznap, akkor neki is termeljük a népszerűséget.

Folyamatos taktikázást igényel tehát a játék, miközben végig figyelnünk kell az ellenfeleink akcióit is, különben könnyen abba a hibába eshetünk, hogy már mindent elvittek az orrunk elől, és amíg a többiek már rég kettéfűrészeléssel szórakoztatják a publikumot, mi még mindig ugyanazzal az ócska kártyatrükkel próbálunk nyomulni.

Persze a véletlen azért itt is szerephez jut, hogy ne lehessen biztos taktikát kidolgozni. Nem minden trükk tanulható minden nap, a bolt készlete is változik és mindig egy új, véletlenszerű körülmény nehezíti a munkánkat.

Ez lenne hát a Trickerion most éppen. Minden bizonnyal a végső verzió előtt még sok módosítás lesz rajta. Én már nagyon várom a Kickstarter kampányt, ha minden jól megy, a [redacted] mellett a másik nagy magyar sikerjáték lehet.

A képek forrása a játék weboldala és Facebook oldala.

A bejegyzés trackback címe:

https://ludens.blog.hu/api/trackback/id/tr526865069

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása