A doboz és a kellékek mind nagyon szép, igényes munkák, történelmi festményekkel és valós adatokkal. A játék tervezője, Lenhardt Balázs elmondta, hogy minden benne található címer illetve tartomány valódi, csupán játéktechnikai okoból kellett apróbb változtatásokat végrehajtani. Érdemes megemlíteni azt is, hogy a műanyag dobókockákat kivéve minden tartozék Magyarországon készült, illetve magyar kereskedőtől került beszerzése, tehát ízig-vérig hazai termékkel állunk szemben.
1301-et írunk, amikor a király uralma már csak formális, a valódi hatalom pedig az egymással cívódó, óriási vagyonnal és befolyással rendelkező kiskirályok kezében van. A játékosok célja meghódítani három országrészt vagy bevenni tizenegy várat vagy megszerezni az országbírói, tárnokmesteri és a nádori tisztségeket, mielőtt Károly Róbert 1312-ben végleg leszámolna a kiskirályokkal.
Háborús stratégiával van tehát dolgunk, a célunk pedig a gyors terjeszkedés, vagy a pénzügyekkel történő ügyes manőverezés. A játék nyolc vagy tizenkét körig (évig) tart attól függően, hogy a kezdő-, akár családi játéknak is való -, vagy a gamer verziót játsszuk éppen. Minden év elején az elfoglalt vármegyék száma alapján adót szedhetünk be, amiből a háromféle katona közül toborozhatunk. A lovas a leggyorsabb és legerősebb egység, könnyű vele kellemetlen meglepetéseket okozni, de ennek megfelelően elég drága is, ráadásul várostromnál elveszíti a képességeit és sok-sok adóforintunkba kerülhet, ha nem vigyázunk rá. Az íjászok taktikusan használhatóak mind várvédelem-, mind mezei csata során, de a lovasok könnyen átgázolhatnak rajtuk. A gyalogos katona a legegyszerűbb egység, de az átgondolt szabályoknak köszönhetően abszolút nem elhanyagolható.
Az adóbeszedés és toborzás után következhet az elfoglalni kívánt célterületek kijelölése sorban, majd pedig a csaták lejátszása. Maga a harc kockadobálással történik, ahol adott célszámot kell eltalálni ahhoz, hogy leszedjünk az ellenséges katonák közül egyet. Mivel a különböző egységek nem egy időben támadnak (pl. az íjászok mindig előnyt élveznek), soha nem bízhatunk csupán a létszámfölényben. 
A csapatainkkal tarthatnak még maguk a kiskirályok is, akik tekintélyes bónuszt adnak a csatában, de ha legyőzik őket, az gyakorlatilag vereséggel ér fel. Mivel a kiesés elég bosszantó lehet egy akár három órásra is nyúló játéknál (főleg, ha az elején hibázunk), helyette lehetőségünk van a hűbéresküt választani. Ilyenkor a minket legyőző kiskirály megvétózhatja minden akciónkat, minden vármegyénk az ő befolyása alá kerül (tehát pénzt kap értük és a győzelemhez is közelebb viszik) és még a saját adóbevételünknek is csak a felét kapjuk meg. Eléggé kilátástalan helyzet tehát egy hűbéreskü, de mivel a hűbérúr ilyenkor veszélyesen közel kerül a győzelemhez, bízhatunk abban, hogy a többi játékos összefogva felszabadít minket.
A játék legszimpatikusabb vonása az volt, hogy nagyon kiegyensúlyozott, nincs olyan tatika aminek a gépszerű alkalmazásával egyszerűen megszerezhető győzelem. A fentiek alapján például a gyalogos nem tűnik hasznos egységnek, de nélküle nem tudunk várat ostromolni. Az sem megoldás, ha csak egy darabot viszünk belőle, mert ha harc közben kilövik (mindig a támadó dönti el, hogy kire hatott a sikeres támadása), kénytelenek vagyunk visszavonulni. Az ész nélküli pénzszórás sem kifizetődő, mert bizonyos időközönként választásokat tartanak, ahol bónuszokat érő tisztségekre lehet licitálni. Ha ez a három tisztség egy ember kezében öszpontosul, megnyerte a játékot. Érdemes tehát pénzt tartalékolni év végére, mert ha nem vigyázunk, fújhatjuk az előretolt lovashordánkat az ellenfél vára alatt.
A tartozékok tehát mind szépek és csak erősítik a játék hangulatát. A körök elején kijátszandó eseménykártyák (vadászat, járvány, parasztlázadás, stb) történelmi tényeken alapulnak, a hozzájuk kapcsolódó hangulatkeltő szöveg pedig egy kis betekintést enged a korszak életébe. Egyedül az egységeket jelképező korongokat lehet kifogásolni, messziről ugyanis nehéz megkülönböztetni őket, de ez nem olyan zavaró játék közben.
A szabályokra sem lehet panasz, egyedül a várvédelem tűnt aránytalannak, az viszont több embernek is. Egy várban ugyanis maximum hét egység tartózkodhat, támadni viszont bármennyinek lehet. Így viszonylag nehéz védekezni a "vár melletti katonafelhalmozás, majd lerohanós bélkitaposás" taktika ellen - kivéve, ha mi is felhalmozunk egy sereget a vár mellett, ami szükség esetén visszafoglalhatja azt. A szerencse egyébként nem elhanyagolható tényező a játékban, de jó stratégia esetén csak az extrém pechszéria tud keresztbe tenni.
Kellemes játék tehát a Kard és Korona, sokkal több, mint a Rizikó magyar köntösben. Ha kedveled a háborús stratégiákat, a magyar történelmet vagy szeretnél kipróbálni egy olyan összetett játékot, ami az elfek és orkok mesevilága helyett valós, de legalább olyan izgalmas korban játszódik, mindenképp tegyél vele egy próbát.
A képek egy részének forrása a játék Facebook oldala, illetve hivatalos weboldala.
