Őslények országa
2014. december 09. írta: PixelDrake

Őslények országa

Számomra érthetetlen módon van olyan ember, aki nem szereti a sárkányokat. Bár nehéz megérteni, hogy mi nem vonzó egy fiktív, több méteres, tűzokádó hüllőben, elfogadom, hogy valaki inkább az űrhajókért vagy a vonatokért rajong. Van azonban egy olyan embercsoport is, aki imádja az óriáshüllőket, de azzal a feltétellel, hogy az adott hidegvérű a valóságban is létezzen valamelyik földtörténeti korszakban. Ők a dínórajongók.

Bár a dínó a gyerekmesék gyakori szereplői, viszonylag kevés komolyan vehető játék vagy film foglalkozik velük. Nézzünk meg, hogy milyen újdonságok várnak év végén (vagy a fa alatt) azokra, akik a nem mágikus hüllőket kedvelik.

Az idén megjelent Evolution nem teljesen dínóközpontú, de közel áll a témához. A feladatunk egyszerű: életben maradni egy fajjal néhány millió évig, lehetőleg úgy, hogy közben mindig elegendő élemet és vizet gyűjtünk magunknak. Persze az évmilliók alatt lehet fejlődni is, komoly taktikai lehetőséget kínálva azzal, hogy milyen irányba vigyünk tovább egy adott fajt. Minden egyes fejlődési irány új képességekkel ruház fel egy állatot, ami elősegítheti azt, hogy tovább életben maradjon. Egy szarv például megvédheti őt a ragadozóktól, néhány karom és fog pedig húsevővé teheti őt, ami azt jelenti, hogy a táplálkozása csak mások kárára történhet. Ha egy faj populációja nullára csökken (mert felzabálják a ragadozók), vagy nem jut az adott körben élelemhez (mert életképtelennek bizonyul), kihal és nem termel pontot a játék végén.

Készítői tíz éves kortól ajánlják, tehát ideális családi játék is lehet, a kisebbeknek pedig biztosan tetszeni fog a játékhoz mellékelt hosszú nyakú fadínó.

Az In a World of Dinosaurs Kickstarter kampánya nemrég fejeződött be, hétezer dollárral túlszárnyalva a kitűzött harmincezres célt. A játék egyszerre két időszakban játszódik. Egyik a jelenben, ahol paleontológusok túrják a földet dínómaradványok után kutatva, míg a másik több millió évvel korábban, ahol az előbb említett maradványok gazdái még élnek és boldogan járják a világot. A célunk az, hogy a mi kutatónk jusson hozzá az értékes fosszíliákhoz és kirakjon belőlük egy csontvázat. Ha véletlenül a leletek nem egy fajhoz tartoznak, az sem baj, legfeljebb stegosaurus helyett majd kiállítunk egy stedactylt, a hülye múzeumlátogatók úgysem veszik észre a különbséget.

Mivel a kampány alig pár órája fejeződött be, a készítők minden bizonnyal most bontják fel az utolsó pezsgőt a bulin, kész játékot tehát majd valamikor jövőre várhatunk.

A bejegyzés trackback címe:

https://ludens.blog.hu/api/trackback/id/tr46968325

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása