Euro felé nyit a Fantasy Flight
2015. január 09. írta: PixelDrake

Euro felé nyit a Fantasy Flight

A 2014-es évet a már régóta várt Star Wars figurás játékkal záró Fantasy Flight Games nem várt sokat az új év első bejelentéseivel. 

Az első a nagy múltra visszatekintő Drakon volt. A 2001-ben napvilágot látott, és azóta már két újrakiadást megélt sárkányos játékban a hősök egymással versengve igyekeznek kijutni a sárkány labirintusából, lehetőleg minél több kinccsel és lehetőleg még azelőtt, hogy ők maguk közelebbi kapcsolatba kerülnének a címszereplő emésztőnedveivel.

A játékosok választhatnak, hogy mozognak a már kialakult térképen, vagy újabb szobával bővítik azt, igyekezve a hasznos helyiségeket maguk elé, az ártalmasakat pedig a többiek útjába rakni. A menekülést és harácsolást egyedi képességek színesítik, valamint maga a sárkány, aki természetesen nem nézi tétlenül, hogy holmi jöttment kalandozók csak úgy kirámolják a kamráit.

Mint az köztudott, nekem sárkánnyal, minifigurákkal (és pixelgrafikával) bármit el lehet adni, így a Drakon sem kerülheti el, hogy a polcomon végezze tavasszal. Akinek kétségei vannak, a mellékelt képeken megnézheti, hogy mennyit fejlődött a játék látványra a 2001-es kiadáshoz képest.

A történelmi játékok (és a klasszikusok) kedvelőinek bizonyára nagy örömet okoz majd, hogy szintén tavasszal újra a polcokra kerül Knizia 1997-es, díjnyertes játéka, a Tigris&Euphrates. A játék a címéből adódóan Mezopotámiába kalauzolja a játékosokat, akik a terület fölötti uralomért küzdhetnek meg. A T&E amellett, hogy új külsőt kap - természetesen a térbeliség felé nyitva -, új játékmódokkal is bővül, valamint kétoldalú táblát és új épületeket is kap.

Ez utóbbi játékot használja fel egyébként a cég arra, hogy beindítsa az Euro Classics üzletágát, melynek fő célja, hogy a méltán népszerű régebbi eurojátékokat szélesebb közönséghez is eljuttassa új, modernizált formában.

A bejegyzés trackback címe:

https://ludens.blog.hu/api/trackback/id/tr927055087

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dumocika 2015.01.11. 18:39:40

De jó! Régóta várom már a T&E-t! Remélem valamikor a Samurai is újra kapható lesz!
süti beállítások módosítása