Kivonul a Gen Con Indianából?
2015. március 25. írta: PixelDrake

Kivonul a Gen Con Indianából?

Levélben fenyegette meg a Gen Con szervezősége az indianai kormányt. Az óriási bevételt jelentő rendezvényt akár ki is költöztethetik az államból, ha az nem hajlandó visszavonni a sokat kritizált vallási törvényét.

A Gen Con Észak-Amerika egyik legnagyobb éves társasjátékos rendezvénye, melyet 1968-ban indított útjára a D&D játékok egyik megteremtője, Gary Gygax és melyben helyet kapnak a kártyajátékok, szerepjátékok és a videójátékok is. 2014-ben összesen 56.614-en váltottak rá jegyet és összesen 50 millió dollár bevételt hozott tavaly Indiana államnak, ahol tizenkét éve kerül megrendezésre.

Van rá esély azonban, hogy a Gen Con ismét szedje a sátorfáját és új államba költözzön, ha a kormány nem hajlandó visszavonni az SB 101 néven elhíresült vallási törvényét. Ez megengedné minden szolgáltatónak, hogy vallási alapon megtagadja bárkitől a kiszolgálást. Bár a törvényt eredetileg azért hozták, hogy "kevésbé érezzék a szolgáltatók az állami kontollt" (a törvény szövege megtiltja a vallási alapon hozott döntések törvény előtti elítélését), sokak szerint egyszerűen legalizálná a diszkriminációt.

Adrian Swartout, a Gen Con igazgatója nyílt levélben kérte meg Mike Pence kormányzót, hogy fontolja meg a döntését, mivel a törvény az ő vendégeiket is érintheti (Swartout külön kiemelte, hogy a Gen Con többezres közönsége nagyon változatos összetételű, mind vallási-, mind kutlurális tekintetben). Amennyiben Pence kormányzó továbbra is támogatni fogja az SB 101-et, a Gen Con valószínűleg új helyszínt fog keresni magának, több millió dolláros bevételtől fosztva meg ezzel az államot.

A kormányzó gyorsan reagált és közölte, hogy már eldöntötte az álláspontját az ügyben és nincs vele kapcsolatban mondanivalója. Úgy tűnik, ezzel a szituáció adott, és jövőre a gamerek más államban gyűlnek majd össze.

A bejegyzés trackback címe:

https://ludens.blog.hu/api/trackback/id/tr267302278

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása