Vannak játékok, amik azonnal "kattannak". Nem kell hozzá öt perc és az ember máris érti a szabályokat, élvezi a játékot anélkül, hogy megfogalmazná magában, pontosan miért is szórakozik ilyen jól. Ilyen volt a Concept is, ahol már azelőtt elkezdődött a játék, hogy elolvastam volna a szabályokat, és ilyen a ma tárgyalt Timeline is.

A Timeline pont azért lehet sikeres, amiért az összes számítógépes zenés ritmusjáték is: az emlékeket támadja be. Egyszerűen nincs olyan, hogy játék közben ne jutna eszébe mindenkinek egy-egy kedves emlék vagy sztori egy adott lapról, amit ne idézne fel magába szívesen. A kellően szociális emberek meg is osztják egymással ezeket az emlékeket, ami végül egy sztorizós-nosztalgiázós buliba csaphat át, ahol az alapjátékról már rég elfeledkezett mindenki, csak pörögnek a lapok és az újabb emlékek.

A Timeline rém egyszerű játék. Mindenki kap adott számú lapot, melyek egyik oldalán egy zeneszám vagy egy film címe látható, a másikon pedig a megjelenésének dátuma. Az asztalon egy közös lap fekszik, évszámmal fölfelé, ez jelenti az idővonal kiindulópontját. A játékos célja, hogy a lapjait nullára redukálja azzal, hogy az egyiket a sajátjai közül elhelyezi a középen fekvő idővonalban. Ha jó helyre sikerül raknia, akkor eggyel kevesebb kártyája marad. Ha tévedett, akkor újat kell húznia helyette.

Kezdetben ez nem is lesz nehéz, hiszen azt azért bárki ki tudja találni egy kis józan logikával, hogy a Bohemian Rhapsody jelent-e meg előbb vagy a Mátrix. De az idővonal gyorsan bővül és amikor a hetvenes évek ikonikus alakjait kell évre pontosan sorba rendezni, no akkor még a tapasztaltabbak is elgondolkoznak egy kicsit. Szerencsére nem kötelező tisztában lenni a pontos évszámokkal a sikerhez, néha elég egy kicsit gondolkodni, mielőtt letesszük a lapot.

A látvány és a grafikai kivitelezés itt szinte csak funkcionális szerepet tölt be, ennek megfelelően elég felemásra sikeredett. A doboz gyönyörű, színes, dombornyomott, nagyon igényes kivitelezés. Ami a kártyákat illeti, nos... az látszik, hogy nem volt sem pénz, sem hajlandóság minden film és zenekar jogtulajdonosától engedélyt kérni a fényképek használatára, ezért rajzokkal illusztrálták a kártyákat. A rajzok elég elnagyoltak lettek és sajnos sok olyan is van közöttük, amiről szinte felismerhetetlen lenne az adott fogalom, ha nem lenne odaírva betűvel is. Ez azonban mit sem von le a játék értékéből, legalább lehet együtt röhögni az otromba E.T.-n

A Zene és Mozi egyébként nem az eredeti verziója a sorozatnak. Létezik még belőle tudományt és felfedezéseket, illetve történelmi eseményeket taglaló pakli is. Ez utóbbi egyébként kifejezetten alkalmas általános iskolás/gimnazista/történelem szakos egyetemista diákok játszva tanulására is.

Konklúzió? Pokolian egyszerű játék, szórakoztató, kompakt, 100% nyelvfüggetlen, ráadásul még hasznos is. Túl fiatal gyerek kezébe azért ne adjuk, mert a végén még oktatójátéknak nézi és idő előtt megutálja.