Hajóra száll az Ares Games
2015. április 13. írta: PixelDrake

Hajóra száll az Ares Games

Úgy látszik, hogy az Ares Games tervezői előző nyáron sokat vitorláztak a tengeren, ugyanis rögtön két olyan játékot is bejelentettek, melynek központi eleme a hajózás.

Az első az Odyssey: Wrath of Poseidon, aszimmetrikus játék és görög tengerészek viszálykodását mutatja be a tengerek istenével, Poszeidónnal.

A háború véget ért és a harcosok hazafelé vitorláznak a tengeren, hogy megpihenjenek és hálát adjanak az isteneknek, ám a dühös Poszeidón azt akarja, hogy mind vesszenek a tengerbe mielőtt még partot érnének.

A játék két azonos táblán zajlik majd, melyeket a dobozzal, vagy bármilyen más alkalmas eszközzel elválasztunk egymástól. Az istent alakító játékos feladata, hogy a tengerészeket minél jobban összezavarja viharokkal és áramlatokkal. A hajósok feladat ezzel szemben úrrá lenni a káoszon és partot érni, mielőtt mind Szkülla vagy Kharübdisz (rosszabb esetben mindkettő) gyomrában végzik. A különlegességet az jelenti, hogy a hajók valódi helyzetét csak Poszeidón ismeri. A navigátorok a saját táblájukon megjelölhetik a hajóikat, de ez a legjobb esetben is csak becslés lehet, mégis rá kell kell jönniük valahogy a pozíciójukra, ha meg akarnak menekülni.

Az ötlet nagyon tetszik, a görög téma pedig mindig hálás, úgyhogy várom a játékot. Túl sok információ nincs róla, még képek sem, leszámítva a borítótervet. Sajnos úgy néz ki, hogy egészen a GenConig várnunk kell vele.

A Jolly Roger nevéből eredően kalózos kártyajáték lesz, de a fosztogatás és ágyúzás mellett szerepet kapnak a rablóbandák belső viszálykodásai is. A játékban a kalózok egymást segítve kirabolnak egy kereskedőhajót a kapitány vezetésével. A zsákmány elosztásánál azonban már korántsem lesznek ennyire összetartóak a tengerészek és bárki, aki elég erősnek (és elégedetlennek) érzi magát, lázadást szíthat és ha sikerrel jár, ő lehet az új kapitány.

A játék lényege, hogy kalózok jól osszák be az erőiket a közelgő megmérettetésekre. Ha harc közben nem segítenek egymásnak, valószínűleg nem lesz mit elosztani. Ha viszont mindenki elpazarolja az erejét még a fosztogatás alatt, nem tudják megdönteni a kapitányt hatalmát és kénytelenek lesznek végignézni, ahogy a kabinjában ülve vidáman számolgatja azokat az aranytallérokat, amiket az ő életük kockáztatásával szerzett meg.

Sajnos a borítóképnél itt sem kapunk többet, úgyhogy a kalózkodással is várnunk kell a GenConig.

A bejegyzés trackback címe:

https://ludens.blog.hu/api/trackback/id/tr327359904

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása