Csápszakasz II. - Arkham Horror
2015. október 22. írta: PixelDrake

Csápszakasz II. - Arkham Horror

Jajj, de közvélemény-ellenes lesz ez a mai poszt. Íme az Arkham Horror, avagy a Rettegés Arkhamban, a Cthulhu játékok alfája. Ha valaki csak egy Cthulhu játékkal játszott eddig, akkor minden bizonnyal ez volt az, de sokak életében ez volt az első összetett játék is. Számtalan kiegészítő és még több történet kapcsolódik hozzá. Én pedig - nem szeretem.

Az Arkham Horror tehát azon kooperatív ameri tematikus játékok táborát erősíti, melyben a játékosok közösen harcolnak a világot elpusztítani kívánó lovecrafti szörny ellen. A rémség minden nappal egyre közelebb kerül az ébredéshez. Ha ez megtörtént, akkor marad még egy hajszálnyi remény arra, hogy ha elegendő kézigránátot tuszkolnak le a torkán, akkor az megfekszi a gyomrát és visszafekszik aludni, de rendszerint ilyenkor a játék vége a vereség. Sokkal jobb ötlet ezért megakadályozni az ébredést, méghozzá a játéktéren nyíló portálok lezárásával.

Mindenki választ magának egy nyomozót, aki egyedi képességekkel bír, felszereli tárgyakkal, majd nekivág a városnak. A helyszín Arkham, annak is az utcái, illetve az apokalipszis küszöbén is nyitva tartó boltjai, illetve a portálok másik végén található Other Worldök (ahonnan a szörnyek jönnek). A játékos a körét azzal kezdi, hogy állít valamennyit a képességein legfeljebb a saját fókusz értékével megegyező mértékben. Növelheti a harci erejét a sebessége rovására és fordítva. Ezek után mozoghat és egy helyszínen megoldhat valamilyen feladatot, ami remélhetőleg előnyhöz juttatja őt. Ez az előny lehet tárgy, vagy egy nyom, ami lehetővé teszi, hogy lezárjon egyet a már említett kapuk közül, ami a győzelem kulcsa.

Közben persze nagy eséllyel összefut valamilyen szörnnyel, aki mellett vagy eloson, kockáztatva ezzel azt, hogy az észreveszi és kiharap belőle egy darabot, vagy megáll harcolni, de ebben az esetben vége is a körének. A szörnyek tehát komoly gátat jelentenek a küldetés szempontjából, mégis ajánlott leállni verekedni, mert a túl sok szörny idő előtt elhozhatja a játék végét...

Azt hiszem, az Elder Sign posztjában említettem, hogy a Cthulhu témájú játékok fontos célja a totális kétségbeesés és reménytelenség érzetének keltése a játékosokban. Nos, ha az Elder Sign ezt megadta nekünk, akkor az Arkham Horror vödröstül önti a fejünkre. Csoportosával jönnek a szörnyek, bezárnak a boltok, beragad a pisztoly, rosszul forog a kocka... szinte bármi megtörténhet (és meg is fog), hogy hátráltassa a játékosokat.

Az Arkham Horror egyébként jó játék. Bár műanyag minik nincsenek benne (még...), nagyon jól hozza a hangulatot a szép illusztrációival és hangulatkeltő szövegeivel. Kifejezetten hosszú darab, de könnyen el lehet merülni benne, ha megfelelő társasággal játsszuk. Az újrajátszhatósági értéke hatalmas: nem csak a főgonoszok, de a választott karakterek is nagyban befolyásolják a játékélményt. Ráadásul tonnányi kiegészítő tartozik hozzá, hogy a megszállottak kiélhessék magukat.

Ámde... én nem szeretem. Nem bánnám, ha még egy próbát kellene vele tennem, de biztosan nem fogom kezdeményezni. Az Arkham Horror nekem túl hosszú ahhoz, hogy rendesen le tudjon kötni, ráadásul nem is próbálkozik vele túlságosan. Ebben a játékban nem lehet (vagy nagyon nehéz) úgy győzni, hogy mindenki a legjobb belátása szerint cselekszik önállóan. Előre tervezett stratégia kell, melyben mindenki megkapja a maga szerepét - főleg, ha sokan játszanak egyszerre. Mivel a kapuk bezárásához szükséges nyomokból sokat kell összeszedni, csak korlátozott számú játékos kapja meg a lehetőséget, hogy valóban tegyen valamit a siker érdekében. A többiek meg asszisztálják őket és tisztítják a várost a szörnyektől Egy adott szerepben díszelegni sok ideig meg nem túl szórakoztató. Persze nyilván lehet máshogy is játszani, de néha volt olyan érzésem, hogy inkább unkát végzek és nem egy kalandban veszek részt.

Szóval akkor Arkham Horror. Tény, hogy rengetegen szeretik, és rengeteg lehetőség van benne. A gémerek körében egyfajta alapmű, sokaknak pedig kapu a komplexebb és a kooperatív játékok felé. Az én véleményem, hogy a témában és a műfajban is van nála sokkal jobb választás.

Neked mi a véleményed? Szerinted hülyeséget írtam és szeretnéd megcáfolni? Vagy hiszel nekem és szeretnél meggyőződni róla, hogy igazam van? Próbáld ki az Arkham Horrot és sok más Cthulhu játékot a 2016-os Arkham Nighton!

A bejegyzés trackback címe:

https://ludens.blog.hu/api/trackback/id/tr827975319

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tolcso 2015.11.01. 05:54:41

"nem lehet úgy győzni, hogy mindenki a legjobb belátása szerint cselekszik önállóan. Előre tervezett stratégia kell, melyben mindenki megkapja a maga szerepét"
Halló! Tudod mi az, hogy kooperatív játék? Nekem meg pont az a bajom a játékkal, hogy amikor egy tapasztalt, összeszokott csapat játssza, már nem is kell nagyon összebeszélniük, és kitalálni a stratégiát, hanem mindenki "a legjobb belátása szerint cselekszik önállóan", mert mindenki tudja, hol a helye, és mi a dolga.

Kaland-Játék-Kockázat · http://kjkk.blog.hu 2017.03.04. 10:55:30

A nyomok gyűjtése a kapuk lepecsételéséhez fontos, viszont nyomok nélkül is be lehet zárni a kaput. Tehát nem csak korlátozott számú játékos járulhat hozzá a sikerhe.
süti beállítások módosítása