A Birodalom Bajnoka
2015. december 10. írta: PixelDrake

A Birodalom Bajnoka

A Társasjátékok Ünnepén az idén 1, azaz egy darab játékot volt időm kipróbálni, úgyhogy gondosan kellett mérlegelnem. A választásom végül a Birodalom Bajnokára esett, már csak azért is, mert Facebookon szépen követhettem a fejlődését a koncepciótól a végleges verzióig. A játék tervezője, Molnár Pali szerencsére készségesen fölajánlotta, hogy próbajáték közben beszélget velem néhány szót, úgyhogy kora délután a nyüzsgő terem közepén a szerzetes-ruhás emberrel ültem le játszani.

birodalom4.jpg

Történelem

A Birodalom Bajnoka az ókori Róma területén játszódik. Annak ellenére, hogy a karakterek háromfejű kutyákat és jégóriásokat kergetnek, Paliék gondosan ügyeltek arra, hogy az egész történelmileg hiteles legyen. Minden évszám és földrajzi adat pontosan a helyén van.

- Az alapötlet az volt, hogy én imádom az ókort és durván ráerőszakoltam az akaratomat Szél Adriánra (na jó, nem volt nehéz dolgom). - mesélte Pali -  A játék megalkotásakor az volt a vezérelvünk, hogy egy tematikus, történetmesélős mókát kínáljunk a játékot megvásárlóknak. Olyan gémet szerettünk volna készíteni, ami egy kicsit összetettebb, ugyanakkor azért a mechanika elég könnyed legyen ahhoz, hogy a fiatal korosztályt, illetve a társasjátékot egyáltalán nem ismerőket is leültesse a játék mellé.

birodalom2.jpg

Ha Kard és Korona volt a magyar Trónok Harca, akkor A Birodalom Bajnoka lehetne mondjuk a magyar Eldritch Horror. Ameri tematikus és erősen történetorientált. A cél, hogy a kiválasztott hőssel felkutassuk a birodalomban garázdálkodó mitológiai lényt és móresre tanítsuk. Ehhez szentélyeket kell meglátogatnunk, ahol megtudhatjuk, hogy hol nincs a lény, míg az utolsó helyen már a pontos helyet is megadják.

- Nem vettünk alapul konkrét játékot, inkább a szerepjátékos múlt dominált. - felelte Pali, amikor az Eldritch Horrorról kérdeztem - Jómagam és Adrián is először a lapozgatós könyvekben (Kaland-Játék-Kockázat) találkoztunk a fantasyval. Imádtuk ezeket a füzeteket, emlékszem, én még a térképet is megrajzoltam egy-egy könyvhöz. Aztán jött a M.A.G.U.S. - Szerepjáték. Több tucat órát beleöltünk a kalandokba és még többet a világhoz tartozó könyvek elolvasásába.

Harc és tapasztalat

Az előbb említett szentélyek nem adják ingyen az információt, csengő aranyat kérnek érte. Pénzhez úgy juthatunk, ha munkát vállalunk - jellemzően valamilyen karddal végezhetőt: beállhatunk egy karavánhoz kíséretnek, vagy körbenézhetünk a városban, hátha keres valaki harcost. Mindeközben érdemes a megkeresett pénzből felszerelésre is költeni, mert a főszörny nem fogja tolerálni, ha a kezdéskor kapott rozsdás bökővel és műanyag karddal esünk neki.

birodalom3.jpg

A harc kártyákon alapul, erősen emlékeztetve pl. a Draco Magi rendszerére. A hős és az ellenfél is felhúznak annyi támadólapot, amennyi a harcértékük, majd a kezdeményezés kidobása után a támadó a saját lapjai közül kijátszik egyet, ezzel eldöntve, hogy hova akar támadni (fej, törzs, karok, lábak). A védőnek egy ugyanilyen lapot kell kijátszania, vagy bekapja a találatot és elszenvedi a hozzátartozó sebzést.

Ha konkrét játékot kell említeni, ami hatással volt ránk, az a Hannibal. - fűzte hozzá Pali a harchoz - Annak is a harcrendszere, melyet nagyon kedveltünk mindketten és ihletet merítettünk belőle a mi csatáink megalkotásához. Az elején teljesen kockaalapú harcot szerettünk volna, de nem volt semmi egyedi ötletünk. Azaz egy volt, de az nem akart működni. Aztán Adrián kitalálta, hogy a kártyák segíthetnek rajtunk.

A körünk végén húzunk egyet a helyszínhez tartozó eseménykártyából, hogy megtudjuk mi történt a hősünkkel. Ez lehet a váratlan szerencsétől a harcon át a legdurvább szívásig bármi, ami kipattant az alkotók fejéből. Szerencsére nem a szívatásra mentek rá, tehát ha valamiért fegyvertelenül fejeznénk be a kört, nem kell egyből a biztos halálra készülni. 

birodalom5.jpg

Így készült...

Abban mindig is biztos voltam, hogy egy társasjáték elkészítése nem egyszerű feladat, ám amikor megkérdeztem Palit, hogy milyen nehézségekbe ütköztek a tervezés során, meglepően terjengős választ kaptam.

- A rendelkezésre álló idő rövidsége volt a legnagyobb kihívás. - kezdte Pali - Az ötletek ott sorakoztak a fejünkben, néhányat le is jegyeztünk, de nem volt rá energiánk és motivációnk sem, hogy meg is valósítsuk őket. Aztán kiderült, hogy a Fiatal vállalkozók támogatása elnevezésű uniós pályázaton lehetőség van egy cég beindítására. Adrián kigondolta, hogy miért ne lehetne ez egy társasjátékok kiadásával foglalkozó cég. Mikor bizonyossá vált, hogy nyert is a pályázaton, akkor felpörögtek az események. Pár hónap alatt kellett egy masszív szövegigényű, sok komponenst felvonultató játékot letennünk az asztalra.

birodalom6.jpg

Nem aludtunk túl sokat. Mindketten családapák vagyunk és persze ott volt a civil munkánk is. Szinte minden szabadidőnket a játék elkészítésére áldoztuk. Én például két hónapon át minden szombaton a történetkártyákat írtam, csinosítgattam. Aztán ott volt a játékszabály is. Ez utóbbi volt talán a legnagyobb kihívás. És akkor még nem beszéltünk a tesztelésről és az egyéb ötletek megvalósításáról, a gondolatok formába öntéséről.

Az egész folyamat során partnerek voltak a feleségeink és gyermekeink is, akik elnézték, hogy a férjük/édesapjuk nem tud velük foglalkozni. Nélkülük ez nem ment volna. Így visszatekintve, nem biztos, hogy még egyszer belevágnék. Kicsit mindkettőnk emberi kapcsolatai sérültek... Ráadásul még mindig csak az út elején járunk. Marketingben például egyikünk sem az a nyomulós típus. Félek is, hogy érünk majd el a vevőkhöz. Egy alapelvünk van, mindig őszintén kommunikálunk. Ha ezt betartjuk, azért talán nagy baj nem lehet. És persze próbálunk mindenkinek minden kérdésére válaszolni.

Ami nem tetszett...

Ez utóbbit egyébként maga Pali is megerősítette, amikor a próbajáték után kifejezetten megkért, hogy a játékot illessem negatív kritikával is. Mivel nekem is alapelvem, hogy őszintén kommunikálok, ezért úgy döntöttem, eleget teszek a kérésnek. 

Először is, nekem van egy furcsa averzióm a pici tokenek irányába. A Birodalom Bajnoka pedig pici tokenekkel dolgozik, kisebbekkel mint egy egyforintos. Nem tudom, hogy ez másnak is gondot okoz-e, de nekem kicsit kényelmetlen volt ezeket kezelni.

birodalom7.jpg

Másodszor (ez nem is negatívum, hanem tény), a játékban nincs interakció a hősök között. Mindenki magányosan kóborol a birodalomban egy játékos pedig csak akkor jut szerephez egy másik körében, ha harcra kerül a sor. Ekkor mindig a soron következő játékos alakítja a szörnyet/banditát, de a hősök egymással sosem harcolnak. A tervezők szerint ez egyébként tervbe volt véve, de a két órás játékidőt nagyjából még két órával megtoldotta volna. Talán egy későbbi kiegészítőben ezt is megvalósítják.

...és ami nagyon

Ami viszont mindenképpen megérdemli a az elismerést, az a tábla és a szabálykönyv. Az elsőtől az utolsó betűig látszik, hogy A Birodalom Bajnokát játékosok tervezték játékosoknak. A szabálykönyv nemcsak gyönyörű, hanem rendkívül következetes is. Tele van példákkal és még ahhoz is ad tanácsokat, hogy hogyan tartsuk karban a játékot (még a kártyák pontos méretei is le vannak írva a fóliázók kedvéért). Egyszerűen ilyennek kellene lennie minden szabálykönyvnek. A tábla is kellemes a szemnek, ráadásul még arra is figyeltek, hogy az akciókat tartalmazó puska mindkét irányból olvasható legyen.

birodalom8.jpg

Ami tetszett, hogy annak ellenére, hogy hosszú a játék, A Birodalom Bajnokában nincs "tökölés". Ha kifogyunk a pénzből, akkor sem kell fordulókat rostokolnunk egy városban istállót takarítva, mert a fentebb említett karavánkísérettel egyszerre kereshetünk és közlekedhetünk is. Ha a karakterünk nem elég tápos, akkor sem kell egy helyben maradnunk. Ha egy halál (pontosabban elvesztett harc) miatt kényszerpihenőre szorulunk, sem kerülünk akkora hátrányba, egy jól irányzott történet lap lehet, hogy még gyorsabban kihúz a bajból.

A Birodalom Bajnoka jó játék. Remek lehetőség azoknak, akik szeretik a hosszabb alkalmakat a családdal és azoknak is, akik szeretnék rászoktatni a családot a hosszabb játékalkalmakra.

Szeretnél még több társasjátékos interjút olvasni?
Kattints és böngészd a Ludens társasjáték interjú sorozatát!

A bejegyzés trackback címe:

https://ludens.blog.hu/api/trackback/id/tr838150302

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása