Még mindig nem lesz elég???
2016. április 01. írta: PixelDrake

Még mindig nem lesz elég???

Na melyik játékból hiányzott eddig a Cthulhu univerzum? Naná, hogy a Firkalandból!

Igen, a Firkalandból. Mert nincs is jobb, mint 8 éves gyerekekkel rajzolgatni és elmélkedni azon, hogy milyen embertelen cselekedetekre vehet rá az elmén elhatalmasodó őrület.

Ez még jó is lenne, ha nem sikerült volna a Libelludnak a lehető legolcsóbb megoldást választania. Összefoglalni nehéz, ezért inkább bemásolom ide a Libellud vezérigazgató, Jean-Luc Kirkenne nyilatkozatát (ha közben nyílna egy-két bicska a zsebetekben, ne lepődjetek meg):

"Hosszas tárgyalásokat folytattunk Lovecraft fiával, Charles Dexter Lovecrafttal, de sajnos nagyon zárkózott személyiség. Nemcsak, hogy hónapokba telt vele összehozni egy találkozót, de még a jogdíjak terén is lehetetlen elvárásai voltak. A játék egyszeri gyártásáért 150 ezer dollárt szeretett volna. Az legalább másfél sikeres Kickstarter kampány teljes bevétele.

Éppen ezért úgy döntöttünk, hogy a közösség segítségét kérjük és az interneten fellelhető publikus Cthulhu témájú képeket fogjuk felhasználni" (tehát olyanokat, mint itt lejjebb... a szerk.). "A maradék szinteket pedig felajánlásos alapon várjuk a játékosoktól. Önkéntes alapon küldhet bárki rajzot a cég email címére. Ha a rajz megüti a jelenleg nem túl magas mércénket, be fog kerülni a játékba, mi pedig minden ilyet egy Évszakok promó lappal (Crystal Titan) jutalmazunk majd."

cthulhu.jpg

A Kickstarter kampány június elején indul majd. Addig az ígéretek szerint minden pénteken 13:13-kor felkerül egy új artwork a játék Facebook oldalára. El nem tudom mondani, mennyire izgatott lettem...

A bejegyzés trackback címe:

https://ludens.blog.hu/api/trackback/id/tr1008550502

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása