7 Csoda: Párbaj - A tizenkét világcsoda
2016. május 10. írta: PixelDrake

7 Csoda: Párbaj - A tizenkét világcsoda

A 7 Csoda (avagy 7 Wonders) mindig is amolyan érinthetetlen értékként létezett a társasjátékosi körökben. Tetszik vagy sem, ha gémer vagy, neked akkor is tetszik és kötelezően legalább ötven partit játszottál már vele és nagyon szereted és Bauza az egyik kedvenc játékterveződ. Pont.

Na, ezért szoktam én mindig lapítani a véleményemmel együtt, ha szóba kerül a játék, mert én vagyok az, aki nem szereti a 7 Csodát. Elismerem, hogy remekül összerakott játék és annyi díjat nyert már, hogy ha mindet fel akarnám itt sorolni, bővíteni kéne a blog.hu tárhelyét, de én mégis utálom.

Ennek sok oka lehet. Vagy az, hogy egyszerre öntötték rám a játékot az összes kiegészítővel együtt, vagy, hogy mindig csak vérprofikkal tudtam játszani és baromi ciki volt az ikonok jelentését  kérdezgetni, miközben ők a csilliópontos stratégiákról vitáztak. Vagy csak egyszerűen nem jött be és kész.

Aztán megláttam, hogy jön belőle Duel, vagyis a kifejezetten kétszemélyes verzió. Becsületből elolvastam a hírt és utánaolvastam a játéknak és ekkor láttam meg a draftpiramist. Már akkor tudtam, hogy ez valami igazán friss, egyedi megoldás lesz és annak ellenére elkezdett érdekelni a spinoff, hogy az eredeti játékot a hátam közepére kívántam.

Mi nem a 7 Csoda?

Mielőtt még belefognánk a posztba, a félreértések elkerülése érdekében tisztázzunk pár dolgot:

  • A Duel nem a 7 Csoda kiegészítője
  • Nem a 7 Csoda kétszemélyes módjának újrakiadása
  • Nem is egy önállóan játszható kiegészítő
  • Nem játszható le a 7 Csoda lapjaival (és viszont)
  • Nem használhatóak fel egyik játék lapjai sem a másik bővítésére

Az alapok

A Duel kártyajáték, ami egy szépen megrajzolt ókori világban játszódik, ahol a birodalmak versengenek egymással katonai/tudományos/csak úgy győzelemért, közben pedig fölhúznak néhány épületet, amiért majd oda-, meg vissza lehetnek a jövő turistái.

Érdekesség, hogy többeknek is az Age of Empires jutott eszébe a játékról, annak ellenére, hogy nem sok köze van a kettőnek egymáshoz.

Kézben tartott lapjai senkinek nincsenek. A kártyákat soronként váltakozva képpel lefelé/fölfelé egy piramisba osztjuk ki, egymás hátára pakolva őket. Aki épp sorra kerül, az kiválaszt egy lapot az elérhetőek közül (tehát olyat, amit egyik másik lap sem takar) és eldönti, mit csinál vele. Megteheti, hogy bezúzza (eldobja) és kap érte aranyat. Kijátszhatja (megépítheti), ha ki tudja fizetni az árát nyersanyagban, vagy aranyban.

Végül pedig felhasználhatja egy csoda építéséhez. Ennek szintén ára (és általában borsos ára) van, de tekintélyes bónuszokat is ad. Az épületek adhatnak pénzt és nyersanyagot, amivel további épületeket húzhatunk fel; adhatnak győzelmi pontokat, háborús fölényt és tudományos fejlettséget, valamint még pár egyedi dolgot.

Megnyerni a játékot háromféleképpen lehet. Először is, a zöld színű épületek megszerzésével összegyűjthetünk hat különböző tudományos szimbólumot, ekkor rögtön vége a játéknak és mi lettünk a "legokosabb" nép.

Másodszor, katonai fölénnyel úgy lehet nyerni, hogy háborús (piros) lapokat játsszunk ki. Ezek mindig adnak valamennyi pajzs szimbólumot (a köznyelvben csak wart, vagy hadakozást), amikkel a háborút jelző kis figurát a másik játékos felé mozgathatjuk. Ha ez beért az ő területére, le lett igázva és vége a játéknak.

Végül, ha egyik sem jött össze (ez egyébként a leggyakoribb), a kártyák adta győzelmi pontok döntenek a nyertes személyéről.

Magasabb szinteken

...és nagyjából ennyi. Nem sok egy világverő játéktól, nem igaz? Én is nagyon meglepődtem, amikor a kb. a füzet háromnegyedénél vége lett a szabályoknak és jött a függelék. Pedig tényleg csak ennyiről van szó. Tipikusan az a játék, ami nem közben lesz világos, hanem már a kezdés előtt is.

Viszont pár partit le kell tolni hozzá, hogy igazán megértsük a lényegét. A Duel ugyanis gonosz módon azt a látszatot kelti magáról, hogy egy békésen építkezős, csendes kis játék.

Egy frászt! A 7 Wonders: Duel legfontosabb eleme, hogy a saját boldogulásunk mellett minél jobban alátegyünk a másiknak. Mivel látjuk az ellenfél lapjait és a piramisban azt is, hogy mi következik, pontosan tudjuk, hogy mire van szüksége. A győzelem egyik fontos kelléke, hogy ezeket a lapokat mind kiszórjuk, mielőtt ő még hozzáférhetne - vállalva ezzel néha azt is, hogy magunkat is hátrányosabb helyzetbe hozzuk.

Ez már csak azért is különösen fontos a játék korai szakaszában, mert ha valakinek nincs elég nyersanyaga egy épület megszerzéséhez, akkor pénzzel pótolhatja azt. Viszont ez annál többe kerül neki, minél többet termel az ellenfele a hiányzó nyersanyagból.

Nincs is idegesítőbb annál, mint amikor látjuk, hogy a másik gyakorlatilag semmire nem használja az ipari mennyiségben termelt üvegét, mi viszont azért is a fél kincstárral fizetünk, hogy egy nyamvadt üvegablakot ki tudjunk fizetni.

Aztán lehet még bezúzni a tudományos lapokat, vagy lenyúlni a fölösleges, de olcsó épületeket, csak azért, hogy a másik drágábban építsen.

Legfelső szinteken

A látvány szép és hozza az eredeti játék hangulatát - annak ellenére, hogy a lapokat újrarajzolták, nem pedig csak olcsón átmásolták. Az insert is elég nagy ahhoz, hogy a lapok védővel együtt is beleférjenek, de ha kiegészítő is jelenik meg hozzá (már pedig meg fog jelenni), akkor előfordulhatnak helyproblémák.

Negatívumot nem igazán tudok felhozni. A hozzám hasonló nagylap-mániásoknak lehet, hogy nem fognak tetszeni a kicsi kártyák, de ez tényleg csak ízlés dolga.

img_20160417_222446.jpg

A dobozon lévő harminc perces játékidő még kicsit túlzás is. Rendkívül gyorsan lemegy egy parti és nehéz is megállni egynél.

Mit lehetne még hozzátenni? A 7 Wonders: Duel nem csak egy olcsó spinoffja az alapjátéknak. Pörgős, izgalmas, mégis gondolkodós és tervezős darab. Az, hogy maga a játék nyelvfüggetlen, külön hab a tortán. Ezek után megkockáztatom, hogy a Duel nem csak az elmúlt év, hanem talán minden idők egyik legjobb kétszemélyes játéka!

UPDATE: Azóta a játék megjelent magyarul 7 Csoda: Párbaj néven, valamint kiegészítő is jött hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://ludens.blog.hu/api/trackback/id/tr338695654

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása