Tényleg az ódivatú játékokba ömlene a pénz?
2016. május 26. írta: PixelDrake

Tényleg az ódivatú játékokba ömlene a pénz?

Szóval a napokban a Mandiner lehozott egy cikket, amit egy angol eredetiből emelt át, és ami azzal a jelenséggel is foglalkozik, amivel már én is januárban, és amit szintén egy angol eredetiből vettem át. Mivel tisztában vagyok vele, hogy a világ minden pénzéért sem lennél hajlandó magad négy cikken átrágni egy kis háttéranyagért, ezért összefoglalom neked a lényeget egy mondatban: a Kickstarteren nagyon jól mennek a társasjátékok, még a videójátékokat is lehagyva.

A Quartz is ezt taglalja, csak éppen frissebb példával alátámasztva: nevezetesen a Dark Souls majdnem négy millió fontnyi sikerét hozza fel, amit több, mint 31 ezer ember (kb. Hajdúböszörmény vagy Pápa teljes lakossága) segített neki elérni. 31 ezer példány ugyan eltörpül a videójáték eladásai mellett, mégis szép szám, ha azt nézzük, hogy ez mind "előrendelés" alatt ment el.

Na, a Mandiner cikke ehhez képest teljesen félrecsúszott.

Kezdjük azzal, hogy a játékok címének lefordítása (az eredeti feltűntetése nélkül) teljesen felesleges. Így még ha akarná se találná meg az érdeklődő a "Sötét lelkeket" vagy az "Emberiség elleni kártyákat". Meg hülyén is hangzik.

A nagyobb probléma, hogy az eredeti cikk "old fashioned"-ként hivatkozik a címében a társasjátékokra, amit magyarul "ódivatúnak" sikerült fordítani. Pedig ebben az esetben inkább a klasszikus vagy a hagyományos állná meg a helyét. Így, ha csak rápillantok a cikkre, esetleg végigfutom az első pár bekezdést, az esne le, hogy a videójátékok helyett a malom meg a lóverseny újrakiadására áldozták a legtöbb pénzt a kickstarterezők. Nem.

Az egyre szebb, jobb és újabb játékokra adjuk ki a pénzt (meg a festhető minikre). Valóban, ahogy a cikk is állítja, ez egy millió dolláros iparág, ami egyre népszerűbb és folyamatosan fejlődik. Nem azért, mert annyira imádjuk a retrót, hanem azért mert annyira keressük az újat.

Az egészhez a kulcs egyébként a cikk vége, amit sikerült katasztrofálisan (de legalább viccesen) félrefordítani.:

You’re funding the production of the game, not the conception.
A támogatók a gyártást és nem a fogamzást finanszírozzák.

Fogamzás helyett inkább helyettesítsük be a Google Translate második javaslatát, az "elgondolást", vagy egyszerűen "koncepciót" és máris közelebb járunk az igazsághoz. Egy társasjáték tényleg elég konkrét dolog ahhoz, hogy egy hiteles képet kaphassunk róla az előzetesek alapján. Jó esetben a prototípus és a sorozatgyártott anyag is ugyanazzal (vagy legalább hasonló) a technológiával készül, csak más mennyiségben.

Ha viszont a végeredmény elmaradt a beígérttől, egyszerűen egymás mellé lehet tenni a kettőt és lehet reklamálni. Ugyanez a helyzet az előre leközölt szabálykönyvvel is, ami sokak szerint a jó kicstarteres társas fő ismérve. Ha ismerjük a szabályokat, ismerjük a játékot is, csak abban nem lehetünk biztosak, hogy a valóságban is tényleg olyan szórakoztató lesz-e. Elvégre Kickstarteren vagyunk, vagy mi...

Ez az egyszeri vásárlónak viszonylagos biztonságot ad. Megnézheti a félkész terméket, tudja, mire számíthat és van mire hivatkoznia. Bizonyos esetekben akár ki is próbálhatja a játékot print&play formában. Videójátékokra ez kevésbé igaz. Demót kiadni egyre kevésbé divat, főleg KS előtt. Ráadásul ha kész is a játék, nehéz lehet később arra hivatkozva visszakövetelni a pénzt, hogy "dehát rángat a kamera" vagy "nem is olyan nehezek a bossok".

Egyszerűbb és gyorsabb a gyártás is, ráadásul sokkal kiszámíthatóbb. Egy videójáték projektje állandóan ide-oda csúszkál, hogy aztán félkészen kijöjjön, de csak egy kis késéssel. Egy társasjáték elkészítésére a gyártók fix árat és időpontot tudnak mondani. Ezt csak be kell szorozni a rendelt mennyiséggel és meg is van a határidő. Persze társasos körökben is vannak csúszások (sőt!), de ez sokkal kevésbé jellemző, ha az alkotó folyamat már lezárult. Már pedig a KS esetében az már lezárult, mint azt a fenti idézeti is említi, itt a gyártásra kérnek pénzt.

Egy szó, mint száz, nem retróval, hanem új játékokkal szeretünk játszani. Megbízható kiadóknak szeretnénk odaadni a pénzünket. Azoknak viszont nagyon szívesen.

A bejegyzés trackback címe:

http://ludens.blog.hu/api/trackback/id/tr438740302

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.