A napokban röppent föl a hír, miszerint élőszereplős websorozat készül az egyik kedvenc játékomból, a Life is Strange-ből. Már maga az említése is meghozta a kedvemet, hogy újra végigvigyem és megcsináljam a "másik" befejezést, úgyhogy itt az ideje, hogy végre írjak is róla pár sort.

Mi is ő valójában?

Szóval a Life is Strange egy point&click kalandjáték a műfaj újhullámos változatából. Ez azt jelenti, hogy nem fogja annyira megterhelni az agytekervényeinket, mint mondjuk a Sam&Max vagy a Day of the Tentacle. Minden, amihez hozzá lehet nyúlni, messziről virít és szobánként max 3-4 ilyen tereptárgy akad. A feladatokat elrontani nem lehet (sőt!... de erről majd később) és úgy igazán elakadni sem - najó, a macskám azért nem tudná segítség nélkül végigvinni.

Akkor mitől jó? A LiS a játékokon belül az interkatív film/történet műfaját képviseli, ahol az események menetére csak korlátozott befolyással lehetünk. Viszont minden cselekedetünk hatással lesz valamire a jövőben - kisebb, vagy nagyobb mértékben. Beszólhatunk bunkón valakinek az udvaron, de lehet, hogy később életbevágó lenne komolyan beszélni vele. Ha nem voltunk vele kedvesek, akkor ezt bizony buktuk. Vagy fölhívhatjuk valaki figyelmét valamilyen veszélyre, de lehet, hogy ezzel ártunk neki többet és még nagyobb bajba keverjük. Persze a döntéseink következményei már csak akkor derülnek ki, amikor már régen késő változtatni rajtuk.

A történet

Egy bentlakásos iskola tanulója, Max(ine) fényképészet órán elalszik és megálmodja a kisvárosa teljes pusztulását egy brutális tornádó által. A sokktól kissé megviselten kisiet a mosdóba megnyugodni. Itt kénytelen tehetetlenül végignézni, ahogy az iskola ügyeletes bunkója, és a város gyakorlatilag teljhatalmú urának fia, Nathan lelövi Max régi barátnőjét, Chloet. A kétségbeesett Max ekkor fedezi föl, hogy képes visszaforgatni az időt és így megváltoztatni a múltat. Frissen szerzett képességével megmenti Chloe-t és nagyjából itt kezdődik a történet.

A történet, ami megérdemelné, hogy könyvet írjanak belőle és kötelező olvasmánnyá tegyék mindenkinek. A Life is Strange bebizonyítja, hogy nem kellenek űrlények és sárkányok egy izgalmas sztorihoz és nem kell, hogy literszám ömöljön a vér a sokkoló hangulathoz.

Merthogy a Life is Strange története bizony sokkoló, melankolikus és megrázó. Olyan témákba meg belenyúlni, ahová videójáték még nem nagyon merészkedett eddig: eutanázia, drogok és droggal való visszaélés, családon belüli erőszak. Egyáltalán nem az a szakítós-csajos történet, amire a felületes játékos a borító alapján számítana - és amire a fikázók előszeretettel hivatkoznak, akik egy percet sem játszottak a játékkal.

Nem mindenkinek

Ami miatt nem fog mindenkinek bejönni a játék, az egyrészt a kihívás hiánya. A feladatokhoz nagyrészt Max idővisszaforgató képességét kell használnunk és ez az, ami miatt bármennyiszer újra végiggondolhatjuk egy kritikus döntésünket. Meghalni nem lehet. Ha valami miatt mégis zsákutcába futnánk, kimerevedik a kép és nem tehetünk mást, mint hogy visszapörgetjük az időt és újra próbálkozunk. Szóval nehézség nincs, ez nem Dark Souls - ez a játék másról szól.

Ami pedig végképp elveszi majd pár ember kedvét az egésztől, az a játék szokatlan lassúsága. Összesen öt, nagyjából másfél órás epizódon keresztül követhetjük Maxet, de ha nagyon akarták volna, háromba is belesűríthették volna az egészet. Viszont akkor kihagytak volna belőle pár olyan mellékszálat, amik az egész játék hangulatát meghatározzák. Egészen merész húzás volt a mai világban olyan jeleneteket betenni, amik egy kicsit sem viszik előre a cselekményt. Mégis fontosak.

Amikor Max és Chloe egy fárasztó nap után csak fekszik az ágyon és zenét hallgat. Vagy ahelyett, hogy nyomoznának, a szeméttelepen szórakoznak, sörösüvegekre lövöldözve. Ezek azok a részek, amiket simán elnyom(hat)nánk, de akkor pont  játék lényege veszne el: belemerülni a hangulatba és átélni a történetet.

Konklúzió

A LiS tehát nem az a pergő kaland, amit a játékoktól várnánk, de ez semmit nem ront az értékén. Minden ízében remekmű. Egy utazás. Egy élmény, aminek időt kell adni. Olyan nincs, hogy valaki leül egy kicsit Life is Strange-ezni. Meg kell neki adni azt a tiszteletet, hogy egy részt egyben viszünk végig és akkor ő is megadja nekünk a felejthetetlen ÉLMÉNYT.