Létszámpara
2017. január 20. írta: PixelDrake

Létszámpara

Szerintem egy társasjátékot úgy lehet a legjobban elrontani, hogy túl széles közönséget próbálunk megnyerni vele (jobban belegondolva ez minden termékre igaz, de ennyire mély filozófiai vizekre ne evezzünk). Minél fiatalabb legyen az alsó korhatár, legyen is benne szerencse meg ne is. Absztrakt is legyen meg ne is. És végül: lehessen szinte bármennyien játszani.

Nem véletlenül van a Board Game Geeken is külön statisztika arról, hogy egy adott játékot hányan lehet játszani és arról, hogy hányan érdemes. Nagyon sok játéknál ugyanis az adott létszámra kialakított szabályokat egyszerűen ráerőszakolják több vagy kevesebb játékosra, hogy kiszélesítsék a vásárlói kört. Elvégre, ha a négyfős csapatból nem jönnek el a vendégek, akkor jó, ha ketten is el tudunk vele játszani, nem? Nem feltétlenül.

Statisztika

Kíváncsiságból végigszaladtam a polc mentén és följegyeztem, hogy egy-egy játék hány különböző létszámú társaságnak nyújthat szórakozást (tehát ha egy játékkal lehet ketten, hárman és négyen is játszani, az három különböző létszámú társaságnak nyújt szórakozást). Mivel az adatgyűjtés célja a gyors mintavétel volt, fertelmesen lusta is vagyok, ráadásul este 11 óra van és Isra és a macskák a szomszéd szobában alszanak, ezért csak azt a játékot írtam föl, aminek látszott a játékosszáma - a szekrényt pedig ki sem nyitottam.

Az eredmény érdekes volt. Huszonhárom játékból összesen három volt olyan, ami kerek-perec megmondta, hogy "márpedig ezzel a játékkal ennyien játszotok és kész". Hét olyan játék volt, ami háromféle létszámmal is játszható (ezek jellemzően a 2,3,4 fős játékok), hat játék volt négyféle társaságnak is alkalmas és szintén hat olyan játék volt, ami öt, hat, hét, sőt, nyolcféle csoportnak is tud élményt nyújtani.

Hogy mi ebben az érdekes? Az, hogy egy kétfős játék nyújtotta élmény a legritkább esetben egyezik meg egy nyolcfőssel.

Korlátlan mennyiségű játékos

Persze mindig vannak kivételek, és ezek most a partijátékok. Tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy hányan ülik körbe a Conceptet vagy a Dobblét, amíg mindenki látja a táblát. Ezek a játékok úgyis addig tartanak, ameddig szeretnénk, hogy tartsanak, tehát a megnövelt játékidő itt lényegtelen. Mindenki egyszerre vesz részt valamilyen módon a játékban, így nincs holtidő, se elhanyagolás.

Meglepő módon sok dungeon crawler és kooperatív játék is ide tartozhat. Kooperatív játékok esetében úgyis minden döntés közösen születik, közösen mozgatják a bábukat, stb. Dungeon crawlereknél pedig szinte mindegy, hogy ki hány hőst mozgat egyszerre, amíg tudják tartani a szabályokat.

Fontos, hogy ezek létező kivételek, de attól még kivételek maradnak és a legtöbb társas nincs abban a szerencsés helyzetben, hogy korlátlanul sok, vagy kevés embert elbírjon.

Többől kevesebb

A két lehetséges megoldás közül ez a népszerűbb. A játékot eredetileg négyfősre tervezték, de valahogy meg kell oldaniuk, hogy ketten és hárman is tudjanak vele játszani. Ilyenkor általában szimulálják a hiányzó játékosokat valamilyen módon. A worker placementek esetében különösen népszerű ez a megoldás: itt semleges figurákkal takarnak le bizonyos mezőket. Ezzel megelőzik azt, hogy a sok elérhető akció miatt mindenki mindenhez hozzáférjen (pl. Dungeon Petz és Dungeon Lords).

Népszerű módszer még, hogy a kieső játékosnak csak az eredményét szimulálják. A "gépi játékos" vagy fix eredménnyel indít, vagy bizonyos cselekedetek után ponthoz jut, a játékosoknak pedig erre is kell figyelniük (erre jó példa a Lords of Xidit). 

Kevesebből több

Na, ez az, ami szerintem nyögvenyelősebben szokott menni. Kitalálnak egy jó játékot két vagy három főre, de mindenáron négyszemélyest kell faragni belőle. Jellemzően a párbajozásra kitalált kártyajátékok (Ashes, Évszakok) betegsége ez. Ha többen játszanak, hozni kell még pár szabályt és olyan lehetőségekkel kell bővíteni a játékot, amik több játékosra is tudnak hatni. Ez különösen akkor feltűnő, ha az egész játékban kb. 3-4 lehetőség utal arra, hogy több fronton is zajlik a küzdelem.

Elterjedt még a lehetőségek bővítése (vagy épp szűkítése) és a lehetséges döntések/akciók számának korlátozása annyira, hogy ne tűnjön sokkal hosszabbnak a játék, ha többen játsszák.

Szóló

Ez különleges eset. A legtöbb társasjátéknak nincs szóló módja (elvégre azért társasjáték), legfeljebb a rajongók tákolnak valamit hozzá. Szóló módot rendszerint a szolitár játékok kapnak (lásd Agricola), vagyis ahol nincs túl sok interakció a játékosok között. Elvégre a cél itt a minél több pont megszerzése valami sikeres stratégiával, amibe nem tudnak beleszólni a többiek - akkor tehát nem is annyira fontosak a többiek.

Rendszerint a szóló játékhoz a többől kevesebb technikáit használják fel és valahogyan szimulálják a többi játékos jelenlétét. Ez történhet a fentebb említett akciók elvételével, de az ellenfél automatizálásával is. Kártyák, véletlen dobások irányíthatják a nemlétező ellenfelet - esetleg az újabb játékoknál egy applikáció.

Az üdítő kivétel

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy minden játék rossz, aminek nem fix a létszáma. Épp ellenkezőleg. Vannak játékok, amiket tudatosan, többször dolgoznak ki egymás után, egyszer négy főre, egyszer háromra, hogy minden esetben jól működjön. Jó példa erre a fent már említett Agricola. Itt minden játékosszámhoz külön tábla és pontozás tartozik. Ezt nevezik adott játékmódnak, nem pedig változatnak.

Konklúzió most nincs. Szeretjük azokat a játékokat, amiket tényleg kidolgoznak 2-3-4-36 főre, vagy őszintén megmondják, mennyien lehet nekiülni. A többihez meg meg kell lesni a BGG-t, hogy hány fős valójában.

A bejegyzés trackback címe:

https://ludens.blog.hu/api/trackback/id/tr8412110575

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása