Scythe - Kaszasiker? - ÉLŐ beszámoló, percről percre
2017. március 15. írta: PixelDrake

Scythe - Kaszasiker? - ÉLŐ beszámoló, percről percre

Szóval akkor Scythe, amit sokan az elmúlt év egyértelmű sikerjátékának, sokan meg a hype kiteljesedésének tartanak. Azt tudjuk, hogy a mechák ötvözése az első világháborús tematikával telitalálat volt és úgy hatott a fantasyben fuldokló játékostársadalomra, mint egy jéghideg citromos tea a nyári hőségben.

Én, ha beleásom magam egy játékba, általában mindent elolvasok róla, csak a szabályát nem. Azt szeretem ott helyben megtapasztalni, amikor már a kezembe foghatom a tartozékokat. Addig úgyis csak elképzelni tudnám, az meg nem szokott jól sikerülni. Éppen ezért a Scythe-ról sem tudok semmit a véleményeken kívül és nem is szándékozom készülni belőle.

Mivel a vélemény amúgy is az első benyomással szokott kialakulni és egy ilyen fontos játékról minél maradandóbb posztot szeretnék írni, úgy döntöttem, megosztom veletek ezt a bizonyos első benyomást. Percről percre közvetítem az aktuális gondolatimat a játékról, amint átfutnak az agyamon. Remélem, hogy a partnereimet nem fogja nagyon zavarni.

A közvetítés a kép alatt indul. A legfrissebb bejegyzés mindig a legtetején lesz a folyamnak.

scythe_live.jpg

UPDATE: Na, túl vagyunk a második játékon is. Most valamivel gyorsabb volt a tempó. De a hősök még mindig értelmetlenek, a csaták súlytalanok és az enlist akciót sem használta senki.
Szóval a véleményemet továbbra is fönntartom.

[19:03] Szerintem ez játék jó, bár, azt, hogy a világ hatodik legjobbja, azt vitatnám. Élveztem a játékot, de egy top10-estől azt várnám, hogy el se akarjam tenni. A Scythe esetében nem bánnám, ha megint játszhatnék vele. Most viszont inkább máshoz lenne kedvem.

Az élő közvetítés itt véget ért, további kellemes estét.

[18:46] Pro és kontra

Pro

  • Jól néz ki, jó tematika.
  • Igényes komponensek, jól átlátható lehetőségek. Nem csúszkál semmi.
  • Majdnem minden információ nyitott, kicsi a szerencsefaktor.
  • Ha beindult, kellően akciódús - mindenki középre van kényszerítve, így besűrűsödnek az események.
  • Nem túl nyelvfüggő.

Pro: hangulatos és mozgalmas, sok taktikázási lehetőséget rejt.

Kontra

  • A hősök jelenléte teljesen indokolatlan (és szerintem erőltetett is)
  • A küldetés teljesítése abszolút lutri. Összejöhet 2 kör alatt, de akár soha is. Kész szerencse, hogy több van belőle.
  • A csaták eléggé súlytalanok. Szerencsére nincsen sok belőlük.
  • Viszonylag lassan indul be és lassan cseng le.

Kontra: Két játék kell a teljes körű élvezetéhez. Egy a megértéshez, egy az átlátásához. Aki sok interakcióra és harcra vágyik a doboz alapján, az csalódni fog.

[18:43] Negyedikként végeztem. Hamarosan összefoglalok.

[18:36] Itt a vége. Ha még lett volna pár kör, följebb húztam volna a népszerűségemet, de hosszabb távú terveim nem voltak.

[18:27] A játék elején és végén beállt a csikicsuki állapot. Két akció között ugrálnak a játékosok (mozgás-termlés, bolster-termelés) a pontoptimalizálás érdekében. Én például egy körben két népszerűséget vesztek egy hatalomért, a másikban meg egy hatalmat és két népszerűséget nyerek. Nem szándékozom nagyon változtatni ezen.

[18:13] Ezt benéztük. Tehát  a visszavonulás speciális képesség. Aki nem vállal be egy csatát, annak haza kell mennie és a csata attól még megtörténik. Így már kevésbé van értelme visszavonulni.

[18:08] Vajon ha a csatából tetszés szerint el elehet menekülni, ki az, aki megkockáztatna egy csatát? A visszavonulásnak nincs káros következménye, a vereség viszont csillaggal jutalmazza a támadót. Annyira nem fontosak itt a mezők, hogy mindegyiket mindenáron védeni kelljen.

[17:51] A játék végén az alapján kapnak a játékosok több vagy kevesebb pontot, hogy mennyire népszerűek a munkások körében. Ehhez képes mindenki úgy szórja két kézzel a népszerűséget, mintha ingyen lenne (szerezni amúgy sokkal nehezebb). Asszem, a végén ebből még lesznek meglepetések.

[17:41] Most tartunk úgy 1,5 óránál és mindenkinek egy csillagja van a hatból. Mondom, hogy hosszú lesz ez a játék.

[17:38] Franc, a piros elszökött onnan. Így csak a küldetésem lesz meg.

[17:29] Na, kezdenek beindulni az események. Most már elég közel van mindenki mindenkihez és elkezdtük veszélyeztetni egymás terveit. 

Ha minden jól megy, akkor a következő körben készítek még egy mechát és utána csatával elfoglalok egy területet. Ezzel két győzelmi csillagot is tudok majd szerezni. Feltéve, ha a piros nem olvassa éppen ezt és nem készül fel a támadásra...

[17:15] Eddigi vélemények:

  • Kék: Kool!
  • Piros: Gordzsösz, emézing.
  • Fehér: Nem fogok nyerni... :(
  • Én a sárga vagyok és nekem tetszik

UPDATE: Végül mégis a fehér nyert...

[16:49] Megjött a mexikói kaja, az élő közvetítést pár percre felfüggesztjük.

[16:47] Annyi már most látszik, hogy ez egy kifejezetten lassú játék, lassú haladással. Szerintem amúgy hatalmas előny a piros frakció képessége, miszerint kétszer egymás után is végre tudja hajtani ugyanazt az akciót.

[16:45] Bekergettem a dühös vaddisznókat egy védtelen faluba. Wehehe, gonosz vagyok!

[16:41] Valaki már most megcsinálta az első küldetését. Én még csak éppen, hogy átkeltem a folyón :S

[16:36] Úgy érzem, az lesz a vízválasztó, amikor mindenki kiszabadul a kezdeti három mezőjéről, ahová az elején be van szorítva.

[16:30] Jelenleg mindenki a mozgás és a termelés között mozgatja a bábuját. Eddig nem túl izgalmas.

[16:27] Eddig elég békés a dolog. Mindenki művelgeti a földjét, építget. Mikor jön az a rész, hogy a mechák halomra gyilkolják a földműveseket?

[16:07] Ezek a küldetések kicsit randomnak tűnnek. Legyen kevés pénzed, de legyél népszerű Hm...

[15:58] OK, akkor maradok annál a stratégiánál, hogy minél több emberrel megszórom a terepet, aztán meglátjuk, mi lesz.

[15:49] Összefoglalva: 4 féle akció van egy körben: mozgás, aratás, fejlesztés és építés. Egy körben egy akciója van mindenkinek. Lényeg, hogy mindenből sokat kell gyűjteni, a többieket meg megakadályozni ebben. Eddig furmányosnak tűnik.

[15:47] Ha az ember túlteszi magát az ikonrengeteg okozta kezdeti sokkon, nem is olyan bonyolult ez a cucc. Legalábbis nagyon tetszik, hogy minden ott van a játékoslapon.

[15:37] Zajlik a szabálymagyarázat. Ha az embereknek dolgozni kell, a vezető veszít a népszerűségéből. Jellemző... 

[15:12] Na, azt már most kijelenthetem, hogy minden olyan állítás alaptalan, hogy ez a játék a minikkel szerzett magának hírnevet...

[14:27] A tényleges játék három körül indul. Mi éppen a rendelni kívánt kaján tanakodunk a villamoson.

Közben ha valaki olvassa ezt az Indextől, szeretnénk kérni egy androidos szerkesztő felületet. Ez így böngészőből, asztali webhellyel rémálom.

[14:16] Állítólag négy fővel a legjobb. Mi pont négyen fogjuk játszani.

[14:15] A Board Game Geek szerint a Scythe 8.4-es ratingen áll épp, ami fantasztikusnak mondható, összesítettben a hatodik helyen áll (a Pandemic Legacy vezeti a listát 8.6-tal).

A complexity rating, vagyis a nehézségi fokmérő (ugye milyen jó szókapcsolat? most találtam ki) 3.31. Ez kisebb, mint az általam az egyik legnehezebbnek tartott játéké, az Alchemistsé (3.78) és jóval kisebb, mint az általam nagyon egyszerűnek tartott (de mások által az egyik legbonyolultabb játéknak kikiáltott) Mage Knighté (4.20).

[14:00] Indul az élő közvetítés. Tehát annyit tudok a játékról, hogy vannak benne mechák meg aratni kell. Meg mindenki imádja és sok díjat vitt el. Jelenleg úton vagyunk a helyszín felé. Amíg odaérünk, olvasgasd az idei Golden Geek nyerteseknévsorát, ahol Scythe kb. minden fontos díjat elvitt. 

A bejegyzés trackback címe:

http://ludens.blog.hu/api/trackback/id/tr4912330729

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Kaland-Játék-Kockázat · http://kjkk.blog.hu 2017.03.15. 20:03:50

Én sem értem, hogy hogyan lehet a hatodik a listán. Mondjuk a Pandemic Legacy helyét sem fogom fel. :)

Laslow · http://laslow.hu/ 2017.03.15. 21:31:23

Nagyon szívesen olvasnék más játékokról is hasonló beszámolókat.

bithalver 2017.03.15. 21:49:19

Tetszett a formatum, johet maskor is !

bld 2017.05.08. 21:17:39

Video formátum - bár tudom az sokkal több munka - sokkal jobb lenne.

PixelDrake · http://ludens.blog.hu 2017.05.08. 22:00:15

@bld: Tudom, nagyon szeretnék videókat készíteni, de se felszerelésem, se tapasztalatom nincs hozzá elég. Gagyi minőséget pedig nem szeretnék kiadni a kezeim közül.

Ezt a percről-percre közvetítést egyébként csak érdekességnek szántam, de meglepően sok pozitív visszajelzést kaptam róla.