Szóló élményeim játékokkal
2017. augusztus 23. írta: PixelDrake

Szóló élményeim játékokkal

Társasjáték társaság nélkül. Hülyeség? Lehetőség? Korábban már leírtam a véleményemet a dologról, most leírom azt is, hogy mire alapozom. Hogy igazán hiteles képet kapjak a szóló játékokról, kipróbáltam öt társasjáték egyszemélyes változatát. Szigorúan olyan játékokat válogattam össze, amiket már próbáltam több emberrel és amiknek hivatalos, tehát a játékhoz mellékelt egyszemélyes módja van.

Miaubirintus

Az összes közül ez hozta leginkább a pasziánsz élményt. Ültem csendben, pakolásztam a lapokat és alig 10-15 perc alatt végeztem is. Sajnos a szóló mód itt nem annyira kidolgozott. Gyakorlatilag egy mondattal van elintézve, miszerint "a kooperatív módot játszhatod egyedül is". Mivel itt ugye nincs ellenfél, azt kell számolni, hogy hány lépésből sikerül megmentenünk az összes cicát, majd a mellékelt táblázatból leolvasni a pontszámhoz tartozó szöveges értékelést (pl. "Le a kalappal!", "Szegény cicák...", stb).

Sajnos a szabály elég szerencsétlenül van megfogalmazva és nem egyértelmű, hogy amire lépésként hivatkozik, az megegyezik-e a szabálykönyv elején lépésnek nevezett akcióval (ami elég durva lenne és kb. kizárná a jó értékelés elérését), vagy egy teljes körre gondol (ami valószínűbb, ez esetben rosszul van megírva). Mindent összevetve az egyszemélyes mód azt hozta, amit a játék: egyszerű, gyors, jobb híján játszott.

Szamuráj szellem

Itt is a kétfős verzió megtoldása az egyszemélyes mód, bár mivel full kooperatív játékról van szó, ez talán nem is olyan nagy baj. Nyertem, méghozzá elég könnyen és erőlködés nélkül. Ez szerintem annak volt köszönhető, hogy mivel én menedzseltem az összes karakter összes képességét, jobban fel tudtam mérni, hogy mikor érdemes vállalni a rizikót. Viszont ebből eredően több jó kombó lehetőséget kihagytam, amikkel talán még könnyebben nyerhettem volna.

Szerintem teszek majd vele még egy próbát, de itt valahogy nem jött át annyira az élmény. A szamurájkodás elvileg csapamunkáról szólna, de itt inkább valami tábornoknak éreztem magamat, aki a védelmet koordinálja.

Van jobb.

img_20170716_143913.jpg

Mage Knight

Az összes közül talán ez nyújtotta a legjobb szóló élményt (valószínűleg nem véletlenül hivatkoznak rá külföldön úgy mint "the game that is super fun to play solo"). Sok különbség nem volt a többjátékos módhoz képest, ugyanúgy pontra (hírnévre) kell játszani, csak a többiek nem állják el az utat és nem tudják elhappolni a jó cuccokat. Ami új elem, az a dummy player megjelenése, de ő csak a köröket és a játékidőt hivatott maximalizálni, egyéb nehezítő szerepe nincs. Ami azt illeti, az időn sem éreztem meg a hatását, mivel bőven volt időm kijátszani a teljes paklimat, mielőtt ő lezárta volna a fordulót (persze az is lehet, hogy csak szerencsém volt).

Itt hiányzott a legjobban az előző posztban is említett társas segítség. Ha jól számolom, legalább három-négyszer vétettem kisebb hibákat, amikre egy másik játékos már fölhívta volna a figyelmemet. Ráadásul ha itt beragadtam, akkor az azt jelentette, hogy végleg (de legalábbis nagyon hosszú időre), mert nem volt senki, aki eltakarítsa az útból az akadályt. Kerülőt tenni ebben a játékban meg ugye legalább annyi idő és energia, mint megküzdeni valami erősebb szörnnyel.

Ahogy ez az egyik kedvenc játékom, szerintem ez lesz az egyik kedvenc szóló játékom is.

Elder Sign

No, ez az, ami abszolút nem vált be egyedül. A mechanika ugyan az, sőt, még könnyebb dolgom is volt (ez a játék is annál könnyebb, minél kevesebben játsszák), mégsem szórakoztam jól közben. Egyedül játszva jön elő az Elder Sign igazi valója: egy tematikus kockapóker. Itt nem volt senki, akivel megbeszélhettem volna a "stratégiát", vagy akivel együtt szurkolhattam volna a kockának. Senki nem károgta folyamatosan, hogy "meg fogunk halni" vagy "esélytelen" és senki nem is nevezte kö..ögnek a főszörnyet.

Az Elder Sign fantasztikus Cthulhu játék, de egyedül pont a lényege veszik el. Bár nem próbáltam, de gyanítom, hogy itt vérezne el az összes szólóban játszott dungeon crawler is. Egyedül nem tudunk atmoszférát teremteni.

05.jpg

Castles of Mad King Ludwig

Itt volt a szabálykönyvben részletes, még ha nem is terjengős szóló magyarázat. Az egyszemélyes mód tulajdonképpen egy puzzle, a végén az elért pontszám függvényében valami szöveges értékeléssel. Licitálás helyett mindig három random szoba érkezik és azokból vásárolhatunk. A pénz viszont nem pótlódik (hacsak mi nem teszünk róla), úgyhogy a különböző pénzszerző módszerek kiemelt szerepet kapnak.

Furcsamód, annak ellenére, hogy itt senki nem akar lecsapni a kezünkről semmit, sokkal feszesebb a tempó. Minden szobát csak egy lehetőségünk van megvenni, ezért még jobban mérlegelni kell a döntéseket - és még inkább rámenni az extra kört adó lehetőségekre. Összességében nagyon dinamikus és agyalós volt a szóló Ludwig, ráadásul nem vett el sok időt. A Mage Knight mellett ez lesz a másik kedvenc egyszemélyes társasom, annak ellenére, hogy éppen sikerült elkerülni a futottak még kategóriát (55 pont).


img_20170823_203214.jpg

Összefoglaló

 Ahogy az föntebb is olvasható, az élmény változó. Ha választani kell, akkor a Mage Knightot és a Castlest ajánlom kipróbálásra. Általánosságban azt tudom elmondani, hogy inkább absztraktabb játéknak érdemes nekiülni egyedül. Gondolkodni mások nélkül is lehet, de atmoszférát teremteni saját magunknak (és abba beleélni magunkat) már nehezebb.

Hogy le fogok-e még ülni egyedül játszani, azt nem tudom. Jól szórakoztam, de azért még mindig rengeteg videójáték vár arra, hogy kipörgessem, a könyvekről nem is beszélve.

Te mit játszottál eddig egyedül és hogy tetszett? Meséld el egy kommentben!

A bejegyzés trackback címe:

https://ludens.blog.hu/api/trackback/id/tr1712705103

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása