Hurrá (?), Stranger Things társasjátékok jelentek meg!
2017. október 17. írta: PixelDrake

Hurrá (?), Stranger Things társasjátékok jelentek meg!

Nemrég fejeztük be Isrával a Stranger Things első évadát. Ezzel ötre emelkedett azon sorozatok száma, amiket elkezdtem nézni az elmúlt öt évben azzal a szándékkal, hogy a végükre is érjek és egyre azoknak a száma, amikből az összes jelenleg elérhető részt megnéztem. Ebből is látszik, hogy nem vagyok nagy sorozatfüggő és az is, hogy a Stranger Things biztos tudhat valamit, ha még engem is megfogott.

Innentől fogva SPOILERVESZÉLY, ha még nem láttad az első évadot!

Annál jobban örültem, amikor megtudtam, hogy a második évadra már csak pár napot kell várnom és vele együtt érkezik rögtön három ST témájú társasjáték is. Sajnos semmi olyan, ami igazán megmozgatná a hétköznapi gémer fantáziáját, de azért nézzük át, mivel próbálkozik a Hasbro.

Stranger Things Ouija tábla

Megvan az a jelenet a filmből (persze, hogy megvan...), amikor Joyce felfesti az ábácét a falra és minden betű alá egy karácsonyfaizzót szögel, hogy kommunikálni tudjon Willel? Na, ezt a részt kifotózták a filmből, kinyomtatták egy kartonra és már kész is lett  a Stranger témájú Ouija tábla, hogy stylish kiegészítővel tudjunk kommunikálni a halottainkkal.

...

...

...

"Izé..." valahogy így tudnám érzékeltetni a reakciómat, amikor először megláttam ezt a "játékot". Aztán elgondolkoztam, hogy mégis miért ad ki egyáltalán a Hasbro Ouija táblákat. Elvégre ha nem hisznek benne, akkor nincs is értelme árulni. Ha viszont hisznek benne, akkor meg nem biztos, hogy a legjobb ötlet (gyerek)játékként árulni egy ilyen cuccot, nem?

Na, itt lenne az a pont, hogy csúnyán beégtem volna, ha nem nyitottam volna meg a Wikipédiát a poszt befejezése előtt. Kiderült ugyanis, hogy a Hasbro az 1800-as évek vége óta ad ki Ouija táblákat és a név is az ő bejegyzett védjegyük. A Stranger Thinges változat pedig csak egy újabb darab a szériában. Így már kicsit érthetőbb a dolog, bár az értelmét még most is keresem.

Stranger Things Monopoly

A "nagysikerű" játéksorozat 2.025.611. darabjaként a ST is megkapja a maga Monopoly verzióját. Telkek helyett ezúttal rejtekhelyekkel bolondítják meg a játékmenetet a Hasbro ötletekből soha ki nem fogyó játékmesterei. Reméljük, hogy az a négy ember, akit még érdekel egy új Monopoly variáns, jól fog vele szórakozni.

Stranger Things Eggo Card Game

Na végre valami igazán érdekes! Legalábbis doboz szempontjából biztosan. A játék ugyanis úgy néz ki, mintha Tizenegy kedvenc kajája, vagyis a gofri lenne bedobozolva. A belseje szintén gofri alakú lapokra nyomtatott kártyajátékot rejt, amit a kiadó az Unóhoz hasonlított. A cél, hogy a játékosok megszabaduljanak az összes kézben tartott lapjuktól (ezzel elmenekülve a Tótágasból), mielőtt a Demogorgon rájuk támadna. Ehhez tudnak lapokat húzatni másokkal, megfordítani a kört és ki-bekergetni egymást a Tótágasból.

És ennyi lenne. Azért egy kicsit többet is kihozhattak volna a témából, nem? Főleg, hogy az, aki a Stranger Thingset végignézi, nem biztos, hogy ilyen jellegű élményre vágyik. Én például el tudnék képzelni, valami komplex taktikai játékot, ami egyszerre játszódik a való világban és a Tótágasban, két táblán és a két világ eseményei kihatnak a egymásra. Az egyik helyen a szörny(ek) elől kell menekülni, a másik világban meg a rossz emberek elől. 

Na mindegy, majd máskor és jó eséllyel Kickstarteren. Te amúgy milyen Stranger Things játékot látnál szívesen?

A bejegyzés trackback címe:

https://ludens.blog.hu/api/trackback/id/tr3012993314

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása