Ahogy a társasjátékok egyre népszerűbbek lesznek, úgy jelenik meg egyre több pénz az iparban. A pénz pedig vonzza a nyerészkedőket. És a bűnözőket is. A lopástól a sikkasztáson át a csalásig mindenre volt már példa a játékiparban - és jó eséllyel még csak a felszínt karcolgatjuk. Ebben a sorozatban bemutatok néhány történetet, melyekben a pénzhajhászok egy társasjátékon keresztül próbáltak meg nagyot szakítani.

Az esseni szarka

2016, Essen, szombat. A csarnok zsúfolásig tömve emberekkel. Mindenki a pultok között rohangál hogy minél több információt szívjon magába, közben fejben próbálja beosztani még a jövő havi fizetését is, hátha belefér még egy játék valahonnan. Az asztaloknál tesztelők próbálgatják az újdonságokat, a standoknál pedig a kiadók próbálják állni a vásárlók ostromát.

Valaki azonban nem játszani jött. Komótos léptekkel próbál nem kitűnni a tömegből, miközben a pultokat veszi szemügyre, érdeklődést színlelve. Ő a lehetőséget keresi. Asztalról asztalra siklik a tekintete, amikor hirtelen feltűnik neki egy kisebb pult, megpakolva sötét színű dobozokkal. Láthatóan elég jól megy a kiállítóknak a mai nap, az eladó csak úgy kapkodja ki- és be a bankókat a kasszából. Kellemetlen vendégünk körülnéz, majd még mindig lassú-, de immár célzott léptekkel a stand felé indul.

Közben a LudiCreations standjánál nagy a jövés-menés. Jól pörög a Turczi Dávid-féle [redacted] és a spin-offja, a Microfilms is. Az eladó éppen egy szokatlanul lelkes vásárlótól köszön el, amikor megpillant egy különös, szinte vigyázzállásba merevedett testű figurát, aki szakadatlanul a pultot bámulja. Gyorsan végigfuttatja rajta a tekintetét és látja, hogy az idegen a bal keze körmeit a tenyerébe vágja. Vagyis palástolni próbálja, hogy éppen nagyon ideges. Vajon mennyi ideje várhat?

-Helló. Segíthetek? - próbálkozik az eladó, kissé zavartan.

-Igen, a They Who Were nyolcadik részét akarom elvinni - felel az idegen még mindig a pultot bámulva - és... abból a feketéből hármat - mutat a Microfilmsre - csak nagy pénzem van.

A Microfilmsből már csak két darab maradt a pulton, úgyhogy az eladónak hátra kell sietnie a raktárba még egy példányért. Közben jót kacag magában azon, hogy a They Who Were 8-et valaki nyolcadik résznek nevezte. Sietve kikap a függöny mögül még egy Microfilmst és némi váltópénzt majd mosolyogva visszaindulna a pulthoz, amikor látja, hogy a vicceskedő idegen már nincs is ott. Ennyire lassú lett volna? Fejcsóválva lerakja a pultra a játékot és a kasszáért nyúl, hogy beletegye a fölöslegesen kiszedett váltópénzt. Viszont ott, ahol a fémdoboznak kellene lennie, a kezei már csak a levegőt markolják...

***

Nem tudja pontosan, mennyit szerzett, de a doboz kellően nehéz. Majd a határ másik oldalán, a kocsiban kibontja. Már előre érzi a sajtburger ízét, amit a lopott pénzéből fog kifizetni, de elhessegeti az ábrándos gondolatokat és próbál inkább a menekülésre koncentrálni. Határozott, de nem feszes léptek. Közben forgatja a fejét, hogy ne tűnjön úgy kívülről, hogy csak a kijáratra fókuszál. Már a csarnok szélén jár. Már csak pár lépés az ajtó. Viszont ott áll mellette a biztonsági őr és láthatóan őt fixírozza. Ő lépked tovább, kerüli a tekintetét, de a szeme sarkából figyeli. Az őr nem mozdul, nem próbál meg elé állni. Odaér mellé, az őr még mindig nem mozdul. Képtelen rá, nem tudja tovább leplezni az idegességét. Elhadar valami köszönésfélét a biztonsági őr gallérja felé, majd egy gyors lépéssel beelőzi az előtte haladót és már félig futva kisiet a csarnokból. Akkor innen még ötven méter...

A biztonsági őr nem szerette a nagy rendezvényeket. Nem is a sok ember zavarja, hanem az, hogy a vendégek ilyenkor úgy tekintenek rá, mint egy élő információs táblára és azt hiszik, hogy ugyanúgy játékos, mint ők. Hol van a LudiCreations standja? Mikor kezdődik a következő tesztkör? Van akciós minis játék?  - ostromolják őt szakadatlanul a hülye kérdéseikkel. Neki nincs LudiCreations stand, csak hetes pult. Nincs következő tesztkör, csak háromórás színpadi esemény. És őszintén nem érdekli, hogy van-e még akciós minis játék. Egyébként is, az a fickó épp most csaphatott le az utolsó darabra, mert úgy szorongatja azt a dobozt, mintha az élete múlna rajta. Azért az érzés nem teljesen ismeretlen. Az ő fia is játssza azt a Magic nevű kártyás játékot és valahogy így szokott viselkedni, amikor csillogós lapot talál. Itt meg mindenki Magicezik vagy mi a bánatot csinál. Látja, hogy a fickó éppen selát-sehall, csak a játékával van elfoglalva. Valószínűleg valami kifejezetten ritka, díszkiadást csípett el, azért van nála fémdoboz és nem papír. A dobozos fickó elmotyog valami értelmezhetetlen köszönésfélét, majd futólépésben kirohan a csarnokból.

-Rohanj, töltsd fel Facebookra az akciós minis játékodat! - kiáltja utána képzeletben az őr, majd a füléhez emeli a rádióját. Ahogy a közleményt hallgatja, összeráncolja a homlokát és elkerekedik a szeme. Futva a kijárat felé indul, félretolva egy fiatal srácot egy akciós minis játékkal. Kilöki maga előtt az ajtót és a parkoló felé rohan, tekintetével a dobozos idegent keresve.

De amikor megpillantja a nagy gázfröccsel éppen kihajtó autót, rájön, hogy elkésett...

A képeslapra nyomott játék

A LudiCreations tehát ott állt egy egész napnyi bevételkieséssel Essenben. Csalódottan, szomorúan és dühösen. Leginkább dühösen. Egy ekkora összeg elvesztése sosem kellemes, főleg egy kis cégnek. A pénz nem került elő és a tettesekről is csak annyit lehetett tudni, hogy célzottan lopni mentek be. Több másik kiadó is jelentette ugyanis, hogy "láthatóan nem gamerek" ólálkodtak a standjaik körül, gyanúsan viselkedve.

Mit lehet tenni egy ilyen helyzetben? Lehetne keseregni, de az nem sokat segít. Ők egy játékkiadó, úgyhogy azt cselekedték, ami a legkézenfekvőbb: kiadtak egy játékot.

A csapat összeült a szálláson és rögtönöztek egy képeslapon elférő, egy perc alatt lejátszható mikrojátékot, hogy visszahozza a kiesett bevételt. Ez lett a Steal This Game, amiben az esseni szarka játszik a pénztáros ellen, hogy megszerezze az asztalon hagyott pénzt. A szabályok kidolgozása tizenkét percbe telt, a tesztelés négy-öt órába, meg néhány pohár rumba. Másnap az amúgy is kifogyott Crisis helyett a Steal This Game-et mutatták be, hevenyészett kellékekkel: négy Netrunner kártya védőjébe csúsztattak egy-egy papírlapot, kézzel megrajzolták a "táblát" és egy pénzérmét használtak token helyett. Miután elkészült, gyakorlatilag az egész gamer közösség beállt mögé. Radho már másnap készített róla egy videót, a BGG ingyen hirdetési felületet kínált és rekordidő (fél nap) alatt indíthattak neki egy Kickstarter kampányt.

Az eredmény? Átütő siker. Az óriási visszhangnak köszönhetően a játék nemcsak, hogy visszahozta az ellopott pénzt, még jelenetős profitot is termelt. Ez utóbbi egyébként részben annak is köszönhető, hogy a Steal This Game mellett a kiadó többi játéka is megrendelhető volt, ráadásul az esseni árakon. Végül ötvenezer dollárt, vagyis több, mint tizenkétmillió forintot sikerült így összeszedni. Ebből a pénzből duplán visszafizették a BGG szívességét  és folytathatták a munkát veszteségek nélkül.

Happy end

A Steal This Game jópofa kis mikrojáték, de a története sokkal érdekesebb. Szombat még a harag napja (nem, nem az...) volt, vasárnap viszont az örömé. Ismét bizonyosságot nyert, hogy a gamer közösség mennyire összetartó tud lenni, ha szükséges. A LudiCreations saját szavait idézve

bár kétségtelenül jobb lett volna, ha nem rabolnak ki minket, jól megmutatja a közösség és a csapat erejét az, hogy hogyan reagáltak a történtekre.