Mi a rabok kedvenc társasjátéka? – Interjú Fogarasi Ottóval II.
2018. március 26. írta: PixelDrake

Mi a rabok kedvenc társasjátéka? – Interjú Fogarasi Ottóval II.

A börtönökben számos különböző program segíti az elítéltek reintegrációját, vagyis visszailleszkedését a társadalomba. Fogarasi Ottó úgy döntött, hogy a társasjátékokon keresztül fejleszti azokat a készségeiket, amikre a szabadulásuk után szükségük lehet. A program végeztével megkértem, hogy meséljen a tapasztalatairól, a program jövőjéről és a rabok kedvenc játékairól.

Ez egy kétrészes interjú, aminek éppen a második részét olvasod. A első részt ide kattintva érheted el.

Ludens: Mivel játszottatok még bent? Mi volt a kedvencük?

Fogarasi Ottó: A Tabu meg Activity alatt egymásnak írtunk nagyon egyszerű feladványkártyákat. Ötöt kellett volna kitalálni... volt, aki mindegyik kártyára leírta, hogy alma. De például a kígyó is többször szerepelt. Érdekes, hogy mindenki csak ülve volt hajlandó mutogatni. Előjött itt is, hogy aki mondjuk lassabban gondolkodott, annál megakadt a játék egy kicsit, de azért ezek tetszettek nekik, jókat röhögtünk játék közben.

8min_emp.jpg

A Nyolc perces birodalmat szerették. Általában olyanokkal játszottuk, akik jobb képességűek. Hamar megértették a szabályt, de volt, aki az elején az összes pénzét elköltötte a licitre, hogy ő kezdhessen. Később rájött, hogy ez akkora előnyt azért nem biztosít, és többször felidézte, hogy ez milyen turpisság volt és, hogy erre azért jobban kell figyelni.

A Titkos ügynök is tulajdonképpen kvíz. A szabályai egyszerűek, viszont játszani nagyon nehéz. Sokan voltak, akik nem értették meg, hogy miről szól és egy perc után bekiabálták, hogy tudják, ki az ügynök. Emiatt nem alakult ki folyamatos játék, nagyon sokat kellett várni, hogy valaki válaszoljon egy kérdésre, vagy kérdést fogalmazzon meg.

Itt is volt, hogy valaki abszolút nem értette a játékot. Ő pont egy olyan srác volt, aki inkább pókerezni akart volna, nehezen vette be a számára új dolgokat. Később viszont már kreatív kérdéseket is meg tudott fogalmazni.

titkosugynok.jpg

A Citadella meg a Mascarade is nagyon tetszett nekik, sokszor előkerültek. Volt, amikor picit egyszerűsítettünk a szabályokon (például a Citadellában a kerületkártyák színei a végén nem számítanak), de általában simán mentek. Volt egy-kettő, akiknek lassabban ment, de aztán ők is beletanultak. Ezeket picit később hoztam elő, miután már kipróbáltuk, hogy mi az, ami megy.

Ludens: Hogy érezték magukat a rabok a foglalkozások alatt?

F.O.: Érdekes kérdés. Amikor megszokottá vált a program, akkor láttam, hogy már nehezebb megragadni a figyelmüket. Ekkor mindig kellett hagyni egy kis időt beszélgetni, mert a foglalkozás egyben egy szociális tér is volt nekik. Csomószor panaszkodtak a körülményekre. Amikor ez nagyon bennük volt, akkor nem akartam elfojtani – hagytam, hadd jöjjön ki, ami bennük van. Akkor nem is csináltunk mást, csak beszélgettünk.

Viszont amikor jöttek, akkor az volt a jellemző, hogy érdeklődtek, hogy mit fogunk csinálni. Mivel őket is bevontam (megkérdeztem, hogy mit szeretnének, adtam választási lehetőséget), látták, hogy partnernek tekintem őket. Emiatt is szívesen jöttek. A játékokról kérdezgették, hogy mennyibe kerülnek, mi a nevük. Nem tudom, hogy be fogják-e szerezni majd őket, ha oda kerül a sor, de ki tudja.

Ludens: Láttál valamilyen fejlődést játék közben?

F.O.: Volt egy rab, aki az elején bemutatkozásnál alig szólalt meg, mert annyira maga alatt volt. A Dixit kártyáról is csak annyit mondott, hogy “halál”. Próbálkoztam egy-két kérdéssel segíteni, de nem volt sok értelme. Ő aztán a végén rengeteget mesélt arról, hogy milyen sütiket csinálnak a börtönben mindenféle olcsón vásárolt alapanyagokból meg behozott dolgokból.

Ő amikor elkezdett sztorizni, sokat használt a börtönben ismert rövidítésekből (például „fk”, az a fiatal korú, stb). Ezekre én mindig visszakérdeztem, hogy mit jelentenek. A végén már egy-két alkalommal amikor mondott egy ilyen rövidítést, egyből visszakérdezett, hogy értem-e. Vagyis figyelt rám, tudta, hogy én ezeket nem fogom tudni. Ez már az empatikus készség megnyilvánulása. A “haláltól” eljutottunk addig, hogy már figyelt is a másikra.

Volt egy másik rab, aki az elején a Dixit kártyáknál csak olyanokat mondott, hogy balszerencsés és az egész életében csak balszerencse érte. Később megkérdezte, hogy “nem lehetne-e, hogy olyat játsszunk, mint a gyerekkorunkban, hogy dobsz és lépsz”, ahol csak a szerencse dönti el, hogy mi lesz.

Ezt tanult tehetetlenségnek hívja a pszichológia: amikor azt érzi az ember, hogy mindegy, hogy mit csinál, ugyanúgy kudarc lesz a vége.

Szegény ő már nyolc vagy tíz éve ott volt bent, pár hónapon belül szabadul. Fontos lenne minél több olyan élményt adni neki, ami arról szól, hogy annak, amit cselekszik lesz valami következménye.

Nem tudom, hogy ez mennyire sikerült. A végén persze megpróbáltam leíratni velük, hogy mi az, amit tanultak a programból. Ezeket nem nagyon tudták maguknak megfogalmazni. Nyilván strukturáltabb módon is föltehettem volna a kérdést, de ez sajnos elmaradt, túlságosan vigyáztam rá, hogy ne én adjam a gondolatokat a fejükbe. Én azt mondtam, hogyha bármilyen pozitív változást értem el, annak örülni fogok.

A tereptanárom azt mondta, hogy jobban kezelhetőek és motiválhatóak lettek. Ő ugye éveken keresztül dolgozott velük és korábban nem volt részük ilyen programban. Tehát talán az én foglalkozásomnak is köszönhető, hogy így alakult.

borton7.jpg

Milyen jövője van a programodnak?

F.O.: Összeállt a fejemben, hogy ha a szakdogát ilyesmiből írnám, akkor azt hogyan csinálnám. Először mindenkivel személyesen, egyesével foglalkoznék és az amőbától kezdve építeném fel a dolgot. Alap stratégiai játékoktól kezdve egyre bonyolultabbakat játszatnék.

Könnyebben össze tudom párosítani azokat, akik nagyjából hasonló gondolkodási sebességgel rendelkeznek, hogy tudjanak egymás ellen játszani. Amikor már nagyjából kimerítettük a játékok taktikai repertoárját meg már képesek tudatos döntéseket hozni (pl. miért ide rakom a kört vagy az X-et és miért nem oda), akkor lehetne két párt összeengedni, hogy játsszanak egymással.

Sokkal lassabban felépített dolog lenne, de a létszám miatt könnyebb lenne kontrollálni. Amikor látszik, hogy négy fővel mennek az alap euro-, meg kooperatív játékok, akkor lehetne összeengedni nyolc főt és játszani velük olyat, mint a Mascarade, amik inkább a figyelemről, a társas környezetről szólnak, mint a taktikázásról.

A bejegyzés trackback címe:

http://ludens.blog.hu/api/trackback/id/tr5113677866

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.