Concept - Csak még egy fordulót...
2014. augusztus 08. írta: PixelDrake

Concept - Csak még egy fordulót...

concept-box-web.jpgHa egy társas az év játéka lesz valamelyik országban, az jelent valamit. Ha egy másik országban is eljut legalább a jelölt szintig, az még többet jelent. Bevételt legalábbis biztosan, mert amikor először kezdtem érdeklődni a Concept után, bizony mindenhol hiánycikk volt. Szerencsére két nappal később jókor voltam jó helyen így hamar rá tudtam tenni a kezemet egy példányra. Korábban is írtam, hogy már maga a koncepció (érted, koncepció...) megér egy csillagos ötöst és az Activity-gyilkos kitüntetést, és a próbajáték csak megerősített ebben.

Maga a doboz teljesen letisztult, semmi csiricsáré, fehér háttér előtt egy rajzokból álló fényes kérdőjel és a játék címe díszeleg. A szabálykönyv mindössze négy oldal, ennek a háromnegyede is csak példákat tartalmaz. Kapunk a dobozban rengeteg átlátszó kis kockát (ezek a jelzőink), két pakli kártyát, egy tálat, egy cheat-sheetet (hogy beindítsa a kreativitásunkat) és néhány villanykörte-zsetont, hogy tudjuk követni a pontokat.


Akik nem olvasták volna az előző bejegyzést, azoknak itt egy rövid összefoglaló a szabályokról: kártyákon kell fogalmakat húznunk, amit el kell mutogatnunk a társainknak. Ehhez a táblán látható piktogramokat kell használnunk, egy jelzőt rakva a kapcsolódó fogalmak mellé. Például ha a megoldás a hal, akkor lerakjuk az első jelzőt az állatok mellé, majd egyet a vízre. Vízi állat, tehát hal. Ha a feladvány a cápa lenne, akkor ehhez még egy veszély vagy halál jelet is használhatunk. Veszélyes vízi állat lehet még ugyan a krokodil is (meg a kőhal meg a portugál gálya is…), de ha mindezt megtoldjuk egy szürke jelzővel, máris összeáll a kép.


Lássunk még egy példát! A megoldás egy létező személy. Lerakom hozzá a művészet és film jelzőket, tehát minden bizonnyal egy színészt keresünk. Újabb fogalmat helyezek a táblára, az országot, mellé pedig piros, kék, fehér és csillag kerül, tehát amerikai színészről van szó. Ez még mindig elég tág fogalom, ezért leteszek még egy pár kockát: sport, harc, kéz, láb. Karate esetleg? Tehát egy verekedős amerikai színészt keresünk. Fogom az összes többi jelzőmet és mindet odarakom az „isten” piktogram mellé. A megoldás tehát egyértelműen Chuck Norris. Érdemes megemlíteni, hogy ezek mind létező példák, az alkotók nem csak tárgyakban és állatokban gondolkodtak, hanem tényleg szabadjára engedték a fantáziájukat Megoldásként húzhatunk Harry Pottert, Diablót, Luc Bessont, de komplett közmondásokat is.

concept1.jpg
A bontogatás és a kötelező nézegetés+szagolgatás után gyorsan elmagyaráztam a többieknek a fenti halas példával az alapokat, majd odaadtam a zsetonos kartont kinyomkodásra, én pedig elmerültem a játékszabályokban. Fél füllel hallgattam a játékosok beszélgetéseit, ahogy saját példákat hoznak fel, majd egyszerűbb feladványokkal próbálgatják, hogy mennyire érthető a logikájuk a többiek számára. A példák azonban csak nem akartak abbamaradni, a hangok viszont egyre lelkesebbek lettek, a nevetés hangosabb, a feladványok pedig egyre elvontabbak. Valahol az „LSD bélyeg” és a „mocskos barib.szó” között jöttem rá, hogy tulajdonképpen el is kezdődött a játék, annak ellenére, hogy a részletes szabályokat még nem is ismerte senki.


Itt érkeztünk el a Concept legnagyobb előnyéhez. Ez a játék ugyanis nem csak, hogy üt, hanem órákra magához is bilincsel. Teljesen mindegy, hogy éppen számolgatja-e valaki a győzelmi pontokat érő zsetonokat (a készítők maguk is bevallották, hogy ő sem használták őket, csak a rend kedvéért raktak ilyet is a dobozba), minden kör végén elhangzik majd a „csak még egy fordulót, és aztán megyünk” kulcsmondat, ami ellen garantáltan nem lesz senkinek se kifogása. Gyakori az „egy pillanat, kimegyek rágcsálnivalóért, addig leteszek pár kockát, mire visszajövök, találjátok ki, mire gondoltam” megnyilvánulás is. Mi este kilenctől éjfélig játszottunk vele, „gyors kipróbálás” címén. Ti is legalább ennyit fogtok.

concept-board-game.jpg


Negatívumok? Azok nincsenek. Pontosabban vannak, de nem érdekelnek senkit. A szabálykönyv, mint említettem, inkább egy példatár, a konkrét játékmenet viszont sehol sincs pontról pontra leírva, az egyik keretes megjegyzésből és némi activitys tapasztalatból jöhetünk rá, hogy hogyan is képzelték az alkotók. A tárolóként funkcionáló macskaitató tál gyakorlatilag fölösleges, a jelzőket úgysem ott fogjátok tartani, mert csak nehezebb lesz kivenni őket, a zsetonokért meg (ha egyáltalán használjátok őket) igazán nem kellett volna.


Konklúzió? Ha játékos vagy, irány a bolt. Ha eladó vagy, rendelj még belőle. Ha kiadó, várjuk a kiegészítőt!

A Conceptet megtalálod a Játéksziget webshopjában: https://jateksziget.hu/concept-magyar-kiadas

A bejegyzés trackback címe:

https://ludens.blog.hu/api/trackback/id/tr96587603

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.