Itt a Sakk 2, és ez most nem vicc!
2014. augusztus 22. írta: PixelDrake

Itt a Sakk 2, és ez most nem vicc!

Lezárult egy korszak. Olyan sokat viccelődtünk a barátimmal a sakk folytatásán, ahol a bástya lőni tud, a királynő teleportál, a királynak kétszer kell mattot adni és minden bábu rendelkezik életerővel és sebzéssel. Erre kiderül, hogy van ilyen. Igen, jól olvastad a címet, megjelent a Sakk 2.

Az egyelőre csak Ouyán és Steamen létező játék fejlesztője, David Sirlin szerint a sakk egyre inkább csak a fix lépéssorok memorizálásáról szól, kevesebb az improvizáció és egyre gyakoribb a patthelyzet. Ezt elkerülendő csempészett bele egy kis véletlen-faktort (harcrendszert), valamint újabb frakciókat és egy új módját a győzelemnek.

chess2.jpg Mit is ad nekünk tehát a sakk folytatása? Először is megújult harcrendszert. Minden játékos adott mennyiségű kővel kezd, amik ütésekkor jutnak szerephez. Amikor egy bábu le akar ütni egy másikat, mindkét játékos titokban föltesz a küzdelemre legfeljebb két követ titokban, majd felfedik őket. Ha a védekező játékos több követ áldozott fel, mint a támadó, mindkét bábu le van ütve. Ha nem, akkor csak a védekező. Ez lehetőséget ad a blöffölésre, a figurák újraértékelésére és új taktikák kialakítására.

Vannak továbbá frakcióink. Nem is egy, hanem rögtön hatféle készletből válogathatunk a játék előtt. Az én kedvencem az Empowered, ahol a futó, a huszár és a bástya átadhatják egymásnak a képességeiket, ha egymás mellett állnak. Van még Animals sereg is, ahol ugró tigriseket, tömegen átgázoló elefántokat is bevethetünk. A Two Kings nevű csapat két királyt, a Reapers teleportáló királynőt használ, a Nemesis frakció pedig teljes egészében az ellenfél királyának elfogására fókuszál, átlósan (is) mozgó gyalogokkal.

Chess-2-The-Sequel-1.png Persze ez még mindig nem elég, Sirlin ugyanis egy új győzelmi tényezőt hozott be a játékba. Unod a patthelyzetet? Mostantól nem kell tőle rettegned, vagy a mattal vesződnöd! Elég, ha a saját királyod túllép a tábla középvonalán és máris nyertél. Egyszerű, nem? Nem árt tehát a biztonság kedvéért beállítani egy bástyát a tábla közepére, hogy ezt megakadályozd. De akkor máris eggyel kevesebb tisztet használhatsz…

Ez lenne hát a Sakk 2, Steamen bárki kipróbálhatja. Sirlin egyébként saját bevallása szerint nem vette fel a kapcsolatot egyetlen sakk nagymesterrel sem, és nem véletlenül.

Nektek mi a véleményetek róla? Kreatív újítás? Izzadságszagú próbálkozás? Esetleg csak simán a kultúra lábbal tiprása?

A bejegyzés trackback címe:

https://ludens.blog.hu/api/trackback/id/tr116625355

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PixelDrake · http://ludens.blog.hu 2014.08.25. 14:49:16

Deckbuilding sakk? Ezt látnom kell.
Mondjuk jöhet egy sakk-póker, verekedős sakk, esetleg sakk FPS is...

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.06.21. 15:38:14

@PixelDrake: verekedőd sakk? Azt már a Harry Potter első részében kitalálta JKR. ;)
(Feltéve, hogy nem a sakkozók ütik egymást :))) )
süti beállítások módosítása