Már a hatévesek is Munchkint játszanak
2014. szeptember 25. írta: PixelDrake

Már a hatévesek is Munchkint játszanak

Amikor Steve Jackson azt írta az éves jelentésében, hogy továbbra is komoly fókusz lesz a Munchkin szérián, bizonyára komolyan gondolta. Ezzel az új termékkel ismét hatalmas célcsoportot fedett le, akik eddig teljesen kiestek a látómezejéből: a gyerekeket. 

munchkintreasurehunt1.jpg

Az annyi sok tematikus kiegészítő után most itt a Munchkin Treasure Hunt, teljesen új játékmenettel, de az eredeti, idétlen figurákkal. Egyelőre igen keveset tudni róla, tekintve, hogy tegnap jelent meg. A képek alapján táblás játék lesz, jelentősen egyszerűsített szabályokkal a fiataloknak. 

munchkintreasurehunt2.jpg

Ha valaha is eljut Magyarországra, mindenképpen teszek majd vele egy próbát. Remélem, hogy táblás mivolta ellenére nem lesz annyira agyonbonyolítva, mint a Munchkin Quest és jó lenne, ha nem csak egy új Munchkin lenne a felnőtteknek, amit gyerekkiadásként hirdettek meg, hogy passzoljon a gyűjteménybe. Mindenesetre kíváncsi vagyok rá és őszintén remélem, hogy az eddigi tapasztalataimmal ellentétben nem csak kártyajáték lehet jó abból a szériából, amire Munchkin van nyomtatva.

A bejegyzés trackback címe:

https://ludens.blog.hu/api/trackback/id/tr606728623

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.