Camel Up - Tényleg ő lenne az év játéka?
2014. szeptember 29. írta: PixelDrake

Camel Up - Tényleg ő lenne az év játéka?

camelupbox.jpgNe ítélj meg egy könyvet a borítójáról. - tartja a mondás. Igaz ez a társasjátékokra is, főleg akkor, ha azok év játéka címet nyernek mondjuk Németországban. Amikor a neten kutattam a Camel Up után, még bőven Concept lázban égtem és képtelen voltam elhinni, hogy valakinek egy ilyen gyerekes-színes izé jobban tetszhet, mint az a zseniális alkotás, ami mégis csak a "jelölt" kategóriát szerezte meg. Magamban el is terveztem, hogy írok majd valami jó lehúzós, fröcsögős posztot arról, hogy mekkora kidobott pénz volt ez a tevés játék és, hogy biztos jól megkenték a zsűrit, aki ezt hozta ki elsőnek. Ez a poszt sajnos elmarad.

A Camel Upban az első kihívás volt beszerezni magát a játékot. Bár minden webshopban ott volt, mellette a maga piros plecsnijével, sehol nem volt éppen raktáron. Elfogyott, elkapkodták vagy soha nem is volt, de "kitettük, mert majd lesz". Végső elkeseredésemben a Facebookon kiáltottam segítségért, ami végül meg is érkezett a Játékmestertől egy szép magyar kiadás személyében. Azóta persze máshol is láttam már, de mindenhol csak német verziót, gagyi, dobozra ragasztott magyar szabállyal.

camel-up-play.jpg

Ami a Camel Up (vagy inkább Camel Cup?) kibontása után rögtön szemet szúrt, az a tartozékok igényessége. Aranyos fatevék, tartós karton kártyák, sok színes kinyomkodnivaló. Sehol egy elhanyagolt rész, vagy olyan darab, amire azt mondaná az ember, hogy "hát ez mennyire ócskán van megoldva". A dobókockákat tároló piramishoz rögtön három gumikarikát is adtak - amit nagyon értékelek - valamint annyi zacskót a kellékek rendszerezéséhez, hogy még a Mansions of Madness is megirigyelhetné. 

Az első benyomás tehát abszolút pozitív, nézzük magát a játékot. A cél, hogy a piramis körül versenyző tevék közül megtippeljük a győztest, ezzel minél több pénzt bezsebelve. Fogadhatunk az első helyezettre, az utolsóra és az egyes szakaszok győztesére is, valamint - a győzelmünket elősegítendő - csapdákat is letehetünk, remélve, hogy nem a mi kiszemeltünk gyalogol majd bele a négy páros ujjú patájával. Hogyha két teve egy mezőre érkezik, akkor az új belépő fölpattan a másik hátára, aki így kénytelen lesz egy darabig cipelni őt. Így egészen mókás tevetornyok alakulhatnak így ki, amit mi el is neveztünk tevesz.....szaporulatnak.

camelup2.jpg

A baktriánokat kockákkal mozgathatjuk, amiket egy kartonpiramisban tárolhatunk a tábla közepén. Aki úgy dönt, hogy lép valamelyik tevével, az felfordítja a piramist, eltolja a tetejét és az így kipottyanó kocka színe mondja meg, hogy melyik állat mozdul előre. Már ez kis plusz is megéri a pénzét, tényleg sokat ad hozzá a hangulathoz, hogy nem zsákból kell kihalásznunk a kockákat és a tenyerünkben rázni őket. Nem egy esetben fordult már elő, hogy ha megmutattam valakinek a játékot, az a szabálymagyarázat közben végig a piramist nyomkodta és a kockákkal szórakozott.

Oké, a szabályokat nagyjából értjük, de ez mitől lett az év játéka? Nos, egyrészt mert hiába színes a doboz és négy oldalas a szabálykönyv, ez bizony nem gyerekjáték, meg kell dolgoztatnunk az agyunkat is. Kétségtelen, hogy a szerencsének óriási szerepe van, de ész nélküli kockadobálással és vak tétrakosgatással könnyen azon kaphatja magát a játékos, hogy a kiszemelt tevéje alig hagyta el a startvonalat, ő pedig már most gondolkozhat, hogy miből fizeti majd ki a kör végén rá váró tengernyi mínuszpontot.

Másrészt azért, mert szórakoztató. Felnőtt szemel is vicces nézni, ahogy egy színes tevetorony halad előre a pályán, bele-belelépve egy oázisba. Játék közben szinte hallani a többiek agyát kattogni, amint éppen valószínűségszámítással próbálják meg kisakkozni a legelőnyösebb lépést.

camelup3.jpg

 

Az ideális játékosszám valahol négy körül lehet. Itt még nincs annyi játékos, hogy elunjuk magunkat, mire ránk kerül a sor, de nincs is annyi lehetőségünk, hogy megengedjünk magunknak egy hibás lépést.

Negatívumokat nem tudok megemlíteni, néhány jelentéktelen apróságon kívül (pl. van két elgépelés a szabálykönyvben, indokolatlanul sok a nagy címletű pénz, stb). Ha kellően nyitott vagy a társasjátékokra és szeretnél szünetet tartani két világháború között, valamint nem érzed cikinek a barátaid előtt, hogy nem csak cthulhus játékok foglalják el a polcodat, bátran tegyél vele egy próbát.

A bejegyzés trackback címe:

https://ludens.blog.hu/api/trackback/id/tr56740111

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Laslow · http://laslow.hu/ 2014.09.29. 10:14:59

Na jó, de... végső soron szerinted megérdemelte a díjat a Concept előtt, vagy sem?

Be A Ghoulist 2014.09.29. 10:42:18

Nem tudom elmondani, mennyire nem érdekel ez a játék, még így, hogy ennyire ajánlgatod, így sem. Pedig láttam kibontva is. (És abszolút nem tűnt szépnek, kábé szétesett a kezemben a piramis, plussz a dizájn eleve nagggyonnemteccik, de ez persze már egyéni szoc. prob...) Pláne úgy, hogy ez az egymást visszük-dolog, ez már a Malacbandában is a Nagy Ötlet, az meg 3 éves gyereknek tökjó....:D
Nem tudom, játszani még nem játszottam vele, és nem tudom, mi venne rá, hogy megtegyem, annyi izgalmas, jó kis játék van, amihez hozzá se szagoltam még, meg amúgy is DOOMozunk orrba-szájba (és ismerjük el, az se sokkal bonyolultab, mint egy lóverseny... és ugyanúgy mindig mindenben a kocka dönt), szóval ez részemről nagyon az a"két játék maradt a földön, Camel up és Jumanji, melyiket választod?" feeling, akkor talán lenne esélye....:D Biztos butaság, de egyszerűen nem érdekel. Sőt, egyre kevésbé érdekel, minél többet írnak róla. Mert úgy érzem a posztokból, nincs is igazából miről írni...

PixelDrake · http://ludens.blog.hu 2014.09.29. 16:24:20

A Conceptet nem üti, de a jelölt kategóriát simán megérdemli.

Rendkívül szórakoztató, de nyilván nem a Doom vagy a MoM helyére pályázik. Azok teljesen más kategória.

Be A Ghoulist 2014.10.01. 10:04:17

Most nem is az, hogy DOOM helyett, csak jeleztem, hogy ha már leülünk játszani, annak vhogy mindig DOOM a vége, ami azért nem egy húszperced könnyed kis party, este tizenegykor meg a franc fog már új játékot tanulni....:)

De az mindenképpen megnyugtató, hogy szerinted is a Concept az igazi nyertes:P

Mariann Szanda 2014.12.24. 11:25:59

Sziasztok ! Segítséget szeretnék kérni . Sikerült a kislányunknak karácsonyra megvenni ezt a játékot ,és a legnagyobb meglepetésre ,és bánatunkra ,nem tartalmaz a játék magyar nyelvű játékszabályt . Persze a neten sehol sincs . Ha nektek megvan, az email címemre nem tudná valaki elküldeni ? Ha igen előre köszönöm szépen . Üdv.

fm! 2014.12.25. 10:45:55

Szia!
Ugyanígy jártunk, szerencsére a kiadó oldalán fent van a magyar nyelvű játékszabály:
piatnikbp.hu/termekek/letoltesek/jatekszabalyok
süti beállítások módosítása