Több nőt várnak a League of Legendsbe
2014. október 20. írta: PixelDrake

Több nőt várnak a League of Legendsbe

Nem rég ért véget a Leauge of Legends világbajnokság a maga egymillió dolláros főnyereményével és (talán nem meglepő módon) kizárólag férfi indulókkal. Ez a tény nyilván nem sokak érdeklődését kelti fel, hiszen magától értetődőnek számít, hogy egy eSportban (már ha létezik egyáltalán ilyen szó), csak férfiak indulnak.

Ám nem mindenki ért ezzel egyet. Ami azt illeti, Dustin Beck, a Riot Games eSports vezetője is pont az ellenkezőjét vallja és a jövőben komoly változásokat jósol a mezőny nemi összetételében.

De induljunk ki inkább Magyarországról. Vannak nekünk játékos rendezvényeink (például a PlayIT), amiken azért szép számmal előfordulnak lányok is. Persze mondhatjátok azt, hogy ez a példa kissé torzít, mert a játékos rendezvényeket rendszeresen együtt tartják az animeconokkal, amik viszont több lányt vonzanak, és ez kiegyenlíti az arányokat.

League_Of_Legends_World_Championship_2013_59644.jpg

Van azonban a kocka-szubkultúrának egy kevésbé ismert része, a demoscene. Ez csak részben kapcsolódik a játékokhoz, inkább szép videókat láthat az, aki egy ilyen rendezvényre kilátogat. Az itt levetített pár kilobájtos és kizárólag csak programkódból álló animációk sokak szerint az informatika magasiskolját képezik és sok-sok óra programozói munka áll mögöttük. A külsős szemlélő viszont nem lát mást, csak animációkat, amiket a YouTube-on is ezerszám találni és nem látja mögötte a kódsorokat.

Köznapi nyelven tehát programozási versenyről van szó, amit a végén játékzenei koncertekkel és retro játék kiállítással koronáznak meg, közben pedig informatikai szemináriumokat tartanak. Szerintetek a rendezvények promóciós pólóiból a női vagy a férfi fazon fogy jobban?

Nos, én bármikor is értem oda egy ilyen demopartyra, a női pólók mindig elfogytak és utánrendelni kellett belőlük. Van tehát érdeklődés a nők részéről is a kocka kultúra iránt, csak úgy néz ki, eddig nem vesznek róluk igazán tudomást.

girl-gamer2.png

Hasonló elvet vall Dustin is, aki "nem látja akadályát annak, hogy hamarosan profi női csapat is induljon a LoL bajnokságokon". A szabályok nyilván most sem tiltják ezt, ő a nemi egyoldalúság okát az életkorban kereste. Szerinte régen valóban csak férfiak foglalkoztak az informatikával és ezzel együtt a számítógépes játékokkal is. Ám ahogy "öregszik" a szakma és esnek ki régi nagy nevek, folyamatosan lépnek be újabbak, fiatalabbak is, akik már teljesen más szemlélettel rendelkeznek és bizony előbb utóbb feltűnik majd közöttük az első nő, aki még akár végig is verheti a mezőnyt (és ez igaz bármilyen játékra, nem csak a LoL-ra).

Ezt erősíti, hogy Koreában februárban megrendezték az első League of Legends országos bajnokságot kizárlóag nőknek, a nézettség pedig rekordokat döntött - férfi és női nézők között egyaránt.

A bejegyzés trackback címe:

https://ludens.blog.hu/api/trackback/id/tr626811169

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.