Játéknap Esztergomban
2014. október 29. írta: PixelDrake

Játéknap Esztergomban

Általánosan elmondható, hogy Budapesten sokkal több lehetősége van az embernek játszótársra találni, mint vidéken. Köszönhető ez egyrészt a Játszóháznak, ami a fővárosban működik, valamint Budapest nagyszámú lakosságának, mert ugye a nagy számok törvénye alapján könnyebb hasonszőrű emberekre lelni.

Szerencsére azért vidéki rendezvényekből is akad jó pár, most éppen Esztergomban nyílik lehetőség némi játékra. A Dobó Gimnázium immáron hatodik alkalommal rendezi meg a Dobó-kockák rendezvényét, ahol november 15-én reggel tíztől este tízig közel száz társasjátékból válogathatnak az érdeklődők. Közben bolhapiac színesíti a programot, a kisgyerekekre megőrző, a játékban megfáradtakra pedig büfé vár. 

A belépő kemény 300 forint (családoknak 500), úgyhogy még a legfukarabbak is kigazdálkodhatják. Bővebb információ a klub Facebook oldalán, vagy a dobokockak@gmail.com email címen.

A bejegyzés trackback címe:

https://ludens.blog.hu/api/trackback/id/tr836839507

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.