A játék, ami soha nem ér véget
2014. december 19. írta: PixelDrake

A játék, ami soha nem ér véget

A számítástechnika fontos fogalma a rekurzió, vagyis az olyan folyamat ami önmagát ismételten meghívja, ezáltal egy végtelen folyamatot hozva létre. Ennek remek példája az Entire Screen of One Game nevű böngészős csoda, ami valóban végtelen játék, és nem csak azért, mert a készítő szerint nem lehet megnyerni.

Adott tehát egy kiskocka, amit a nyilakkal irányíthatunk, a szóközzel pedig ugorhatunk egyet. Mászkálhatunk a primitív kialakítású pályán egy kicsit, majd a kamera kijjebb zoomol és a pálya, amiben eddig közlekedtünk, irányítható kockává alakul, az előző "karakterünk" pedig továbbra is a pályán marad, ugyanúgy reagálva a billentyűkre.

Érthetetlennek hangzik? Nos, valójában az is egy kicsit. Kell hozzá 5-6 váltás, mire az ember rájön, hogy mit is lehetne csinálni,de addigra már olyan káoszba fulladt az egész képernyő, hogy inkább érdemes újra tölteni az oldalt. Sajnos bármennyire is jól taktikázunk, a játékot nem lehet megnyerni, csak azért létezik, hogy fölrobantsa az agysejteinket. A brainfuck-folyamat itt indítható.

A bejegyzés trackback címe:

https://ludens.blog.hu/api/trackback/id/tr836988445

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.