CÍM: Mivel játszottam novemberben? (valami erősebb cím kéne, ez így nagyon tucat)
2017. december 13. írta: PixelDrake

CÍM: Mivel játszottam novemberben? (valami erősebb cím kéne, ez így nagyon tucat)

Bevezetés (Black Friday, Xbox Game pass)

Bár burkoltan arra utaltam pár hete, hogy semmit nem szándékozom venni a Black Friday alkalmából, azért egy akciós (2*200 forint) XBox Goldra és Game Passra mégis befizettem. Ez ugye alsó hangon négy ingyen játékot jelent, valamint hozzáférést kb. száz játékhoz, egy hónapon keresztül. Íme egy kis összefoglaló arról, hogy mit sikerült kipróbálnom az alatt az egy hónap alatt és hogy nektek mit (vagy mit nem) érdemes, ha ti is befizettek. 

(ennek elég gumiposzt íze van így, fog ez érdekelni valakit?)

Tales from the Borderlands

(nem baj, ha nem tudják, hogy még csak az első fejezetet vittem végig)

A Borderlands tipikus agyatlan lövöldözés, király grafikával és sok-sok fekete humorral. Éppen ezért volt érthetetlen számomra, hogy miért próbálták egy point&click kalandjátékba erőltetni. Kipróbáltam, csalódnom kellett.

A Borderlands a Telltale széria egyik legjobbja és száz százalékban tudja hozni a sorozat hangulatát. A menő grafika és a fekete humor itt is megvan. És még a lövöldözős részekről sem kell lemondani teljes mértékben: itt QTE-k helyettesítik azokat.

(éssel nem kezdünk mondatot, nyelvtannáci veszély!)

So Many Me

Amellett, hogy ez a játék brutálisan cuki, egy régi kedvenc stílusomat hozza vissza: a 2D-s, logikai platformert, ami NEM arról szól, hogy egy kisgyerek elveszik egy sötét világban (most beszóltam a Limbo fanoknak -> lehetséges olvasóvesztés).

Egy zöld zselégolyót irányítunk, akit a saját hasonmása követ mindenhová. A másolatunk képes a levegőben sziklává változni, akin így megkapaszkodhatunk, illetve védelmet is nyújt a lövedékektől. Ahogy haladunk előre, egyre több hasonmásunk fog követni, bővítve a lehetőségeinket.  És... nagyjából ennyi. Kisebb-nagyobb csavarokkal így kell majd végigmennünk a pályákon, erősen megdolgoztatva a szürkeállományunkat. Közben az egész mérhetetlenül aranyos és harsány. Ajánlott. 

DmC: Devil May Cry

Emlékszem (még az aktuális Konzol magazinban), hogy mekkora felháborodást váltott ki a tömegekből a Devil May Cry széria újraindítása. A legtöbb savat a főhős új, rövid hajú verziója kapta. Ami azt illeti, hirtelen semmi másra nem emlékszem, amit a DmC-ben kritizáltak volna az új hőst leszámítva, de biztos sok kritikus pontja volt. Mivel én annak idején egyetlen Devil May Cry játékkal sem játszottam, előítéletek nélkül nyomtam meg a letöltés gombot.

Hogy aztán meglepődjek és értetlenkedve bújjam az internetet, hogy kiderítsem, mégis mi annyira rossz ezen. Játszom a DmC-t és egy pergős, izgalmas akciójátékot látok magam előtt, még mai szemmel is kellemes grafikával, jól eltalált zenékkel és még jobb ötletekkel. Egy-két küldetést (mint a hírműsort, a diszkót vagy a tervrajzot) annyira eltaláltak, hogy iskolapéldái lehetnének a pályatervezésnek.

Egyedül az akrobata részeket nem élveztem. Dante mozgásai (még az ugrás is), úgy lettek megtervezve, hogy harc közben segítsék őt, nem pedig a platformok között repkedve. Ezek a részek nem túl izgalmasak és elég gyakran buktam el rajtuk sok életerőt. Szerencsére ezek hack n' slash lévén eltörpülnek a bunyós részek mellett.

(Nem kéne leírni, hogy ha megszakadtam se tudtam C-nél jobb rangot elérni egyik pályán sem. Rombolná a hardcore gamer imidzsemet.)

Szóval ha egy keményvonalas Devil May Cry rajongó olvassa ezt, fejtse már ki nekem pár mondatban, hogy pontosan mi volt a probléma ezzel a résszel - azt leszámítva, hogy a rajongói önérzetet sérthette a széria rebootja.

Hue

Cuki kis színes logikai-ügyességi kaland 2D-ben. Pont az ilyet szeretem. Ráadásul a játék grafikája igazi vizuális bravúr, ami jól passzol a körítéshez is. Egy monokróm világban járunk ugyanis, ahol a főhős gyűrűje segítségével meg tudja változtatni a világ (vagyis a háttér) színét. Így, ha a hátteret sárgára színezzük, minden sárga dolog beleolvad és eltűnik - viszont újra megjelenik, ha a sárgáról elváltunk. Így lehet akadályokat eltüntetni, platformokat behozni a megfelelő helyre.

Mindezt kellemes, megnyugtató zenére, valami egyszerű, másodlagos sztorival. A dolgot ott szúrták el - és ezt nem akartam elhinni, amíg én nem tapasztaltam -, hogy ötletek híján gyorsasági szakaszokat pakoltak bele. Ezek annyira távol állnak a játék eredeti szellemiségétől, hogy rögtön tönkre is vágják a hangulatot. Egy ilyen kellemes, meditatív játékba pont nem hiányzik a versenyfutás az idővel. Kár érte.

Layers of Fear

Elvont, belsőnézetes, akciómentes horror. A cél végigmenni egy alkoholista festő pokolba forduló házán és pszichéjén, közben pedig kideríteni, hogy mi vezetett a teljes összeomlásához.

Meglehetősen lineáris játék, inkább az interaktív film műfajába illene be. Túl nagy fejtörők nincsenek: húzgáljuk a fiókokat, olvasgatjuk a jegyzeteket és közben parázunk. A LoF ugyanis először egy perc nyugtot nem hagy a játékosnak az állandóan változó, pillanatok alatt átrendeződő környezettel. Sosincs kétszer ugyanaz a dolog egy ajtó mögött és ha egyszer szem elől tévesztettél valamit, már nem biztos, hogy ott lesz, ha visszanézel rá.

A baj az, hogy másodszor se hagy egy perc nyugtot se. Meg harmadszorra sem... aztán egyszer csak átlátod a játékot: itt tényleg semmi dolgod nem lesz, csak menni egyenesen előre és végignézni az ijesztő jeleneteket. Semmi nem árthat neked, semmit nem tudsz elrontani, semmiről nem fogsz lemaradni. Ha ez tudatosul benned, akkor egyszer csak elveszti a játék a varázsát. Csak mész előre és pörgeted a jeleneteket egymás után. Ilyenkor már tényleg csak az olcsó jumpscare-ek lesznek igazán ijesztőek és egy idő után idegesítőek is.

Lehet, hogy jobban beleéltem volna magam a dologba, ha nem csak néztem volna, ahogy valaki játszik vele, hanem az én kezemben lett volna a kontroller. (ezt a mondatot lehet, hogy ki kéne vágni, mert rontja a hitelességet)

Sam & Max

Isrával mindketten oda meg vissza voltunk az eredeti PC játékért és életcélunk, hogy egyszer ellátogassunk a világ legnagyobb gombolyagához. Amint megláttuk, hogy van XBox-ra Sam&Max játék, már nyomtunk is a letöltés gombra...

...hogy azzal a lendülettel töröljük is a francba. Száraz, unalmas, erőltetett, lassú és érezni minden egyes izzadságcseppet, amit azért hullattak, hogy az egész vicces legyen - hiába.

(jobban kifejteni? izzadság-izzadtság szópár helyesírásának utána nézni!)

Fable 3

Sok jót hallottam a szériáról korábban, no meg a Black&White óta játszani akarok Molyneux minden próbálkozásával legalább egy kicsit. A Fable 3 elvitte az open worldséget addig, ameddig XBox 360-on lehetett. Szabadon kóricálhatunk a világban, mindenkivel kapcsolatot teremthetünk (kb. a Sims interakcióit idézve), megvehetünk mindent és testre szabhatunk a karakteren szinte mindent.

Először végtelenül bugyuta játéknak tűnik a Fable, hogy aztán egy meglepően jó sztorit vonultasson fel, hogy aztán később megint visszaessen a bugyuta szintre. Kicsit úgy éreztem, hogy nem igazán tudták jól belőni a célközönséget. Legalábbis erre utal, hogy egy játékban szerepel a védekezés nélküli szex, az emberek indokolatlan pofánfingása, a munkásait hidegvérrel kivégző gyártulajdonos, a csirkejelmezben rohangáló főhős és az őrült király, aki a barátja halálos ítéletének aláírására kényszeríti a főszereplőt. <-- Mérsékelt spoiler, ez az első tíz percben megtörténik. Maradhat.

Amit viszont tényleg és nagyon elrontottak a Fable 3-ban, az a harc. Egyszerűen képtelen voltam akár csak egyszer is meghalni az egész játék alatt. A pisztoly soha nem fogy ki, a varázslatok korlátlanul használhatóak (ráadásul megszakítani sem tudnak közen az ellenfelek) így kis túlzással egy helyben állva meg lehet nyerni minden csatát. Valószínűleg érezték ezt a készítők is, mert azzal próbálták ellensúlyozni, hogy nagyon sok ellenfelet pakoltak egy-egy harcba. Így viszont az ütközetek nem lettek nehezebbek, csak hosszabbak. Amiért igazán kár, mert így egy idő után kedvem sem lesz elmenni kalandozni és így kihagyom az olyan remek poénokat, mint a DnD mániás varázslók játéka, vagy az unatkozó szellemek kriptája...

Ugyanez igaz a játékmenetre is. Fantasztikus dolog, hogy bármelyik házat megvehetem és kiadhatom albérletbe vagy bármelyik bolt tulajdonosa én lehetek. De már a harmadik ház megvásárlása után szó szerint ömleni fog a pénz, amit elkölteni sem tudok - és amúgy sem akarok, mert az alapfelszereléssel úgyis meg lehet oldani mindent. Úgyhogy a tengernyi zséből megint házakat veszek, amik megint pénzt termelnek.... Most ott tartok, hogy van egy egész falum és elegendő pénzem még egy település teljes felvásárlására.

A Fable nagyon vidám kis mese sok felfedeznivalóval, de sokkal-sokkal jobban éreztem volna magam, ha legalább egyszer meghaltam volna.

Gears of War 4

Ezt eléggé az egy hónapos időszak végéhez közel adták hozzá a kínálathoz, úgyhogy keveset játszottam vele. De nem is bánom nagyon. Ami azt illeti, csak azért raktam fel, hogy egy Angliában élő ismerősömmel tudjak online játszani valamit. Sosem nyomultam igazán shooterekkel és nem is tervezem. Meg béna is vagyok bennük. Én azt szeretem, ha kardozni kell. 

(kevésbé arrogánsra venni a figurát, sokak kedvence a játék)

A főhősnek meg valami iszonyú irritáló arca van, kész szerencse, hogy az esetek nagy részében hátulról látjuk a fejét.

Egyébként látok benne a fantáziát, meg azt, hogy a sok szétlánfűrészelés között van némi taktikai elem, de én maradok a szúró-vágó eszközöknél.

Lezárás. Szerkesztői jegyzeteket törölni!

A bejegyzés trackback címe:

https://ludens.blog.hu/api/trackback/id/tr4013406037

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.