Még a blog Facebook oldalának indulásakor hívta fel a figyelmemet egy kedves ismerősöm a Játszóházra. Jó bloggerként (és játékosként) persze kihagyhatatlan eseménynek bizonyult, ezért magától értetődő volt, hogy hétfőn nekem is a Margit-szigeten van a helyem.

A szerencse rám mosolygott, korán tudtam végezni melóban, ezért alig fél órás késéssel érkeztem a nagy rétre. A szigeten útközben végig kísért egy mókus, találkoztam egy rendkívül barátságos gólyával és meghallgattam a zenélő kutat is (ti tudtátok, hogy már nem csak klasszikus zenét játszik, hanem például Avicii-t is?). 

A rét szélén láttam leterítve pár pokrócot, rajtuk kis asztalkákat, az árnyékban pár nyuszis pólós fiatalt, amint éppen italokat és süteményeket rendezgetnek.

Mellettük a padon pedig legalább ötven különböző társasjáték.

Nem volt nehéz kitalálni, hogy jó helyre jöttem, de azért sikerült a legintelligensebb kérdéssel nyitnom: „Sziasztok, ez itt a Játszóház?”. Egy kicsit nézegettem volna a játékokat, de szerencsére nem engedték, hogy az introvertált énem kerekedjen felül, azonnal nekem szegezték a kérdést: „Szia, van kedved játszani valamit?”.

Mivel erre nem lehet nemet mondani (meg egyébként is ki akarna), hamar az egyik pokrócon találtam magam a bal kezemben fröccsel, a jobban kártyákkal, előttem pedig két szimpatikus idegennel. A szervező hölgy rutinjáról árulkodik, hogy elsőnek kooperatív játékot javasolt, ami még jobban oldotta a hangulatot.

Kisvártatva megérkezett egy srác, a hátán egy - mint később kiderült - saját készítésű hangszóróval, őt pedig követte pár zsonglőr is. Beindult a zene, a zsonglőröknél előkerültek a buzogányok és az ördögbotok, mi pedig belemerültünk a Hanabiba.

Játék közben repül az idő, ezt eddig is tudtuk, a Játszóházra azonban ez hatványozottan igaz. Amikor kártyáról Conceptre váltottunk, volt egy kis időm körbenézni. Szépen szaporodtak a pokrócok és az emberek. Körülbelül negyven embert számoltam össze, amit később a szervező, Balázs is megerősített. Állítólag ez nagyon kevésnek számít, de emiatt– mint mondta – „csak ő volt szomorú”.

"Szeretnénk, ha ez a dolog divatba jönne." - mondta Balázs - "Sokan kezdenek biciklizni csak divatból, tehát lehet a divatnak jó hatása is. Szeretnénk, ha ez itt is sikerülne."

A zene, a gyakorló zsonglőrök, a friss levegő és az oldott hangulat erősen emlékeztetett egy nyári fesztiválra, csak zenészek helyett játékokkal. Elég nehéz volt elhinni, hogy ez az egész egy nappaliba összehívott társasjátékozásból indult ki és csak szájhagyomány útján jutott el a rekorder háromszáz főig. Most már szórakozóhelyekkel tárgyalnak, kedvezményeket kialkudva (a sütiket és üdítőket a szabadtéri rendezvényeken becsületkasszából finanszírozzák). Bár ezt akkor nem mondtam hangosan, de szerintem, ha ekkora tempóval gyarapodnak, jövőre saját sátruk lesz kint a Szigeten.

Én hat óra körül kénytelen voltam távozni, de a játék nem állt meg, feltételezem, hogy csak sötétedéskor fejezték be. Az itt látottak csak megerősíteni tudtak abban, amit a Játszóházról gondoltam: játékosnak kihagyhatatlan.

Bővebb információ a projekt Facebook oldalán. Találkozunk a következő eseményen!