Ezért nem fogok soha pontozni
2020. március 01. írta: PixelDrake

Ezért nem fogok soha pontozni

Amikor ezt a blogot indítottam, két alapelvet fektettem le magamnak:

  1. Nem csak és kizárólag játékbemutatókból fog állni a tartalom.
  2. Nem fogok semmit pontokkal vagy százalékokkal értékelni.

Ezekről még úgy sem vagyok hajlandó lemondani, hogy pontosan tudom, hogy a nagy játékos oldalak húzócikkei a pontszámokkal ellátott játékajánlók. Amikor a Társasjátékok.com megkért, hogy írjak nekik is bemutatókat, az első feltételem az volt, hogy nem fogok pontozni – szerencsére ezt el is fogadták.

santorini_win.jpg

A pontozásos értékelést azért vetettem el, mert amellett, hogy teljesen felesleges, még konfliktust is generál. Ráadásul értelmetlen konfliktust, ami a kényszeres összehasonlításból ered. Én például a Conceptnek is tíz pontot adnék és az Évszakoknak is, az Elder Signnak viszont csak nyolcat (ez a BGG profilomon is megtekinthető). Ha ezt a blogon tettem volna, biztosan kaptam volna pár panaszos kommentet, hogy "a Concept akkor ugyanolyan jó, mint az Évszakok?" vagy "Egy partijátéknak több pontot adtál, mint egy cthulhus coopnak?"

Te is érzed, hogy mi a baj ezzel a hozzáállással, ugye? A Concept, az Évszakok és az Elder Sign három teljesen különböző játék, különböző közönségnek és különböző alkalmakra. Semmi értelme összehasonlítani őket, főleg nem egy semmitmondó pontszámmal. Még a kategórián belüli pontozásnak is csak hellyel-közzel látom értelmét. Ha én most az Elder Signra nyolc pontot adok, akkor pontosan mire vonatkozik a nyolc? Nyolcpontos kooperatív? Nyolcpontos tematikus játék? Nyolcpontos szerencsejáték? Vajon hány különböző kategóriában kellene pontozni egyetlen játékot, hogy hiteles képet kapjunk róla?

Számozás helyett sokkal többet mond az ha kifejtem, hogy milyen alkalomra jó a játék, hány emberrel érdemes nekiülni, mi fogott meg benne vagy, hogy kinek tudnám ajánlani.

Legfeljebb, ha egy játék ipari hulladék, akkor 0 pont helyett azt írom inkább, hogy "csak mazohistáknak”.

Sajnos ezt a részt öli meg a pontozás és ez az, ami a legjobban zavar benne: borzalmasan lustává teszi az olvasókat. Az írásos formát amúgy is háttérbe szorítja a videó, amire a cikk végi pontszám csak rátesz egy lapáttal. Sokan ugyanis azzal rendezik le az olvasást, hogy a cikk végére görgetnek, ott megjegyzik a nagy számot és ezzel azt hiszik, hogy máris tudnak mindent az adott játékról. Az, hogy végül mi vezetett ahhoz az értékeléshez, már jóval kevesebb embert érdekel.

pontok.JPG

Tanulságos megnézni egy IGN cikk alatt a Facebook kommenteket. A legtöbb lájkot szinte mindig az kapja, aki először írja ki, hogy “7.8 pont. Spóroltam neked egy kattintást.” Tehát az olvasók szerint a cikk egyetlen igazán fontos eleme a végén kiadott pontszám.

Pedig a pontszám, azon kívül, hogy nagyjából elhelyezi a játékot a képzeletbeli jó-rossz skálán, semmi egyéb információt nem ad. Lehet, hogy valami azért kapott levonást, mert nem elég szép vagy mondjuk túl sok lehetőség közül kell választani benne – de sok embernek a szerényebb kinézet nem okoz problémát, a bonyolult döntési helyzeteket pedig még keresni is szokták. Ezen valamennyit segít a pontszám mellé rendelt infobox, ami összefoglalja a cikket címszavakban, de még ez sem az igazi. Az, hogy valami “ronda” vagy “nehéz”, még mindig nem elég. Ha én egy ronda játékról olvasok, akkor tudni szeretném, hogy miért találta a cikk írója rondának, vagy nehéznek.

img_20190929_191604.jpg

Rendben, de akkor mégis miért hivatkozok gyakran egy játék BGG eredményére, amikor az egész oldal másról sem szól, mint a véget nem érő pont osztogatásról? 

Már korábban is írtam róla, hogy a BGG pontszámokat illik fenntartással kezelni - ha másért nem, hát azért, mert valaki akkor is képes lepontozni egy játékot, ha nem volt kedves vele a futár. Viszont az ott kiosztott pontok nem olyan értékelések, mint amiket a cikkek végére szokás elhelyezni. A BGG a közösség véleményét adja vissza, erősen súlyozott és átlagolt formában. Az, hogy egy újságíró valamit tíz pontra értékelt, nem nagy szó. Az ha a BGG pontszámok átlaga tízezer szavazat alapján 7,9, az már jelent valamit.

Röviden: nálam ezért nem láttál és ezután sem fog soha pontszámokat, csillagokat vagy százalékokat látni. Ha az én véleményem érdekel, akkor kénytelen leszel végigrágni magad a posztokon. 

A bejegyzés trackback címe:

https://ludens.blog.hu/api/trackback/id/tr2315439116

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása