Ha valaki legközelebb azt mondja neked, hogy egy társasjáték nem életre-halálra megy, nevesd ki. Komoly tétje van ugyanis minden játéknak: a győztes fog életben maradni... egy kicsivel tovább.
Győzni kell...
Nem, ez nem közhely, ez biológia. Ha egy élőlény valamiben sikeres, akkor a szervezete tesztoszteront és dopamint termel. Ezek a hormonok felelősek a jó közérzet kialakulásáért. A siker mibenléte nem igazán számít. A fizikai sportolók és a sakkozók (és a társasjátékosok) szervezete ugyanúgy tesztoszteron és dopaminesővel jutalmazza a győzelmet.
A dopamint boldogsághormonnak is nevezik. Akkor aktiválódik, ha valamilyen pozitív hatás éri az élőlényt, vagy ha olyan helyzetbe kerül, ahol pozitív élményre számíthat. Kiválthatja egy finom étel, kábítószerek, vagy bármilyen olyan helyzet, amihez az agy örömérzetet társít. Ezért is idomíthatóak könnyen az állatok jutalmazással. Ha elvégzik a feladatot, jutalmat kapnak, a szervezetük pedig emiatt dopamint termel. Így legközelebb még szívesebben végzik el a feladatot.
Ezt a jelenséget használják ki a primitív, mikrotranzakciós mobiljátékok is. Az elején szinte minden mozdulathoz gratulálnak, amit az agy sikerként könyvel el és dopamint szabadít fel. Ettől a játékos, bár tényleg csak egy gombot nyomogatott, mégis jól érzi magát közben és előbb-utóbb elhiszi, hogy jó a játék.
Igen, amikor valami egyklikkes sz.rt nyomkodsz a telefonodon a buszon, akkor tulajdonképpen úgy próbálnak idomítani, mint egy kutyát...
Sportolókon végzett kutatások azt mutatják, hogy a sikeresség és a hosszú élet valamilyen módon összefügg. Ennek egyik oka lehet, hogy a megnövelt dopamin és tesztoszteron hosszútávon megnövekedett intelligenciaszinthez vezet, ami szintén összefügg a hosszabb élettel. Tehát aki sokat nyer, előbb-utóbb még többet fog és jó eséllyel tovább is fog élni.
...de nem minden áron.
Ugyanakkor a túl sok győzelemnek káros hatása is van. Ha a játékos elhiszi, hogy nem tud veszíteni, minden egyes későbbi vereséget katasztrófaként fog megélni. Vereség esetén ugyanis csökken a szervezet dopamin és tesztoszteron szintje, ami levertséget eredményez.
Ennek az az értelme, hogy a természetben egy élőlény ne próbálja meg újra ugyanazt a manővert, ami nem sikerült neki (például harcba szállni egy erősebb élőlénnyel), hiszen ezzel a saját életét veszélyeztetné. Tehát aki sokat nyer, az nehezebben tud veszíteni. Gondoljatok csak a gyerekekre, akiket a szüleik mindig hagynak nyerni: ha vesztésre állnak, megpróbálnak csalni vagy átírni a szabályokat. Aztán jön a sírás és a dobálózás.
Egységben az erő
A tesztoszteront gyakran az erőszakos viselkedéssel párosítják, de ez a hormon felelős a társas kapcsolatokért és mások megvédéséért is. Tehát a kooperatív játékok és a csoportos győzelem is ugyanúgy ki tudnak váltani boldogságérzetet.
Sőt, néha még jobban megéri kooperálni! Egy kísérlet során egy baráti társaságnak először olyan videójátékokat adtak, ahol csapatként tudtak nyerni. Győzelem esetén mindenkinek növekedett a tesztoszteron szintje, a legeredményesebb játékosnak a legjobban. Ha azonban a társaságnak egymás ellen kellett játszania, mindenkinek csökkent a tesztoszteron szintje, ezúttal is a legeredményesebb játékosnak a legjobban. A természet nem jutalmazza azokat, akik a közösség ellen fordulnak...
Elég csak játszani
Aggódni azért nem kell. Maga a társasjáték is örömforrás, vagyis dopamint termel. Ráadásul csökkenti a stresszt és a partijátékok kiváltotta nevetés szintén egészséges, bárki is nyer végül. A hosszútávú hatások sem elhanyagolhatóak. Egy huszonegy évig tartó kutatás szerint az, aki hetente többször játszik, zenél, táncol vagy ír, hatvanhárom százalékkal kisebb eséllyel lesz érintett az Alzheimer kórban, de már heti egy alkalom is hét százalékkal csökkenti a betegség kialakulásának esélyét.
