Dixit - Utazás képzeletföldére
2014. október 16. írta: PixelDrake

Dixit - Utazás képzeletföldére

Bár úgy gondoltam, hogy a Dixitet nem fogom bemutatni, mert a blog olvasóközönsége már úgyis évek óta ismeri, mégis rászántam magam, hátha valaki rákeres majd a neten, legalább találkozzon az én véleményemmel is.

Az a tény, hogy Franciaországban 2009 sztárja volt, majd egy évre rá eljutott Európa többi részébe is, hogy onnan egy Spiel des Jahres-al térjen haza, már önmagában is figyelemreméltó. Ahogy az a tény is, hogy ez a játék, amit az ismerőseim közül a legtöbben ismernek a nem-játékos körökből is, tehát elég nagy esélye van arra, hogy mainstream játékként fölkerüljön a polcra valahová a Rizikó és Monopoly közé.

Aki még nem hallott volna róla, a játék menete dióhéjban: Adott egy tábla, amin cuki nyuszik ugrálnak körbe, az elért pontokat jelképezve. Minden játékos kap hat kártyát, amik közül egyet kiválaszt valaki (ő lesz a mesélő), képpel lefelé leteszi az asztalra és kimondja azt a szót vagy mondatot (vagy bármit), ami eszébe jut róla. Ezután minden játékos rátesz egy kártyát képpel lefelé a saját lapjai közül, amire szerinte a legjobban illik a mesélő kifejezése. A kártyákat megkeverik és fölfordítják, majd mindenki szavazhat, hogy szerinte melyik volt a mesélő kártyája. Neki az a jó, ha volt aki kitalálta a lapját (ha senki, akkor az rossz neki), de nem mindenki (mert az is). A többi játékosnak a dolga egyrészt az, hogy kitalálja a mesélő kártyáját (amiért pontokat kap), illetve, hogy olyan kártyát rakjon, amivel megtévesztheti a többieket (mert ezért is). 

Ennyi lenne. Nem igényel sok időt előkészíteni és elmagyarázni, de lejátszani sem. Olyannyira nem, hogy sokan döntenek úgy, hogy kétszer mennek végig a pontozótáblán, csak hogy tovább tartson a játék.

Amiért ennyire sikeres, annak egyrészt az lehet az oka, hogy a kártyákon lévő képek nagyon jók, elvontak, így tökéletesen alkalmasak arra, hogy különböző emberekből - vagy ugyanazokból más időpontban - különböző asszociációkat váltsanak ki, így az újrajátszás lehetősége gyakorlatilag végtelen. Egy a témában jártas ismerősöm szerint a képeket pszichológusok is használják a vizsgálataik során. 

A hihetetlen népszerűség másik oka pedig az lehet, hogy a játék kívülről nézve tényleg egy faék egyszerűségével bír. Nem kell hozzá stratégiai érzék, számolás, szerencse, de még túl nagy intelligencia sem. Arra ugyebár mindenki képes, hogy elmondja, mit lát a képen és ez ehhez a játékhoz pont elég is lesz. Bármikor abbahagyható, bármennyit játszható és messziről is nagyon színes, látványos.

Mint minden vasat, ezt is addig kell ütni, amíg meleg. Talán nem is meglepő, hogy hamarosan az ötödik kiegészítő fog hozzá megjelenni és, hogy túl vagyunk egy spinoffon, valamint a második újrakiadott alapjátékon is. Ez utóbbi Odyssey névre hallgat és annyi a különbség, hogy nem mezőn, hanem egy léghajó gépházában ugrálnak a nyuszik, valamint új kártyákat készítettek hozzá. A többi kiegészítő értelemszerűen több kártyával növel az amúgy sem sovány alappaklit.

Ezek a kiegészítők egyébként elég sok bírálatot kaptak. Sokan kritizálták például a Odysseyben található pontozólapok minőségét, illetve az új lapokról is sokan mondják, hogy túl konkrétak és nem valóak ebbe a játékba. Ez szerintem abszolút egyénfüggő, mert van olyan, aki meg az alapjátékról mondja ugyanezt. A legegyszerűbb ezért ha mindenkinek kedvezünk és az összes kártyával egyszerre játszunk (már ha van rá pénzünk). Ami engem illet, a harmadik kiegészítő sárkányos-polipos lapját eltávolítottam és inkább az asztalomra helyeztem, mert annyira szép.

Kiegészítők tehát vannak és még öt év után sem állnak le, a játék értékét pedig mi sem bizonyítja jobban, mint hogy megszületett az első izzadságszagú koppintása is. 

Ha még nem lenne ott... polcra vele!

A Dixitet megtalálod a Játéksziget webshopjában: https://jateksziget.hu/dixit-magyar-szaballyal

A bejegyzés trackback címe:

https://ludens.blog.hu/api/trackback/id/tr836775259

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hujber Tünde · http://egyszeruen.blog.hu 2015.12.10. 22:17:25

Alig 8-9 hónapja kóstoltam bele a társasjátékok világába, és félve írom le, mert félek a gémerek haragjától, de a Dixit az egyik olyan játék, amit szívből utálok. :)

PixelDrake · http://ludens.blog.hu 2015.12.12. 16:53:05

@Hujber Tünde: Ugyan, mindenki szabadon elmondhatja a véleményét. :)
Én például az örök-isten Csodát utálom, pedig azt is kötelező szeretni.
süti beállítások módosítása