Újra itt a Heroes 3!
2014. december 10. írta: PixelDrake

Újra itt a Heroes 3!

Nem tudom, mi ütött jobban szíven. A felismerés, hogy már tizenöt (sőt, tizenhat) éve játszom egy játékkal, vagy az, hogy most ennek a játéknak végre elkészül a jól megérdemelt HD remake-je, valamint hivatalosan is megjelenik Androidra és iOS-re.

Igen, kitaláltátok, megint a Heroes 3-ról van szó. Ezúttal azonban az otthoni fejlesztgetések és emulálások után végre hivatalos verzió jelenik meg a hordozható rendszerekre, valóban érintőképernyőre optimalizált irányítással. Kis szépséghiba, hogy csak tableteken lesz elérhető a játék, tehát a telefonunkról még mindig nem fogunk tudni sárkányhordákat vezérelni.

Kapunk azonban egy király PC verziót HD grafikával és Steam támogatással együtt. Tekintve, hogy vannak, akik a negyedik, az ötödik, a hatodik, de még a hetedik rész kedvéért sem tették le a Heroes 3-at, mondhatjuk, hogy ez kifejezetten időszerű döntés volt. Arról nem szólnak a hírek egyelőre, hogy kapunk-e új térképeket, kampányokat, illetve, hogy vajon a szanaszét hekkelt WOG verziókból átvesznek-e bármilyen ötletet, de válasz valószínűleg nem. Ami esélyesebb, az az, hogy a kiegészítők is rögtön bekerüljenek a csomagba, rögtön egy Complete editionnel gazdagítva a gyűjteményünket.

heroes-of-might---magic-iii--6.jpg

Sajnos még nincs sok információ a játékról, a posztban megnézhettek egy rövid összehasonlító videót az eredeti és a készülő verzió grafikai különbségeiről.

A bejegyzés trackback címe:

https://ludens.blog.hu/api/trackback/id/tr776970919

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása