Így társasoznak az űrben
2014. december 17. írta: PixelDrake

Így társasoznak az űrben

A világűr súlytalanságában sajnos még a Földön legalapabbnak tekintett dolgok sem úgy működnek, ahogyan azt itt megszokhattuk. Minden lebeg, mozog és csak arra vár, hogy tönkretegyen valamit a dollármilliárdokat érő felszerelésben. Egy elszánt játékost ez persze nem tartana vissza attól, hogy fölcsempéssze a kedvenc játékát az űrbe, de a NASA valószínűleg nem nézné jó szemmel, hogy az irányító panel fölött elf íjászok repkednek.

Szerencsére nem volt erre szükség, mivel a társasjátékok egyértelműen jótékony hatással vannak az asztronauták leli békéjére, ezért engedéllyel vittek ki az űrbe egy Scrabble játékot. Persze a betűk is ugyanúgy repkednek mindenfelé (a tábláról nem is beszélve), ezért az egészet fölragasztották a mennyezetre, a zsetonokat pedig tépőzárral rögzítik a táblához. 

Hogy meddig tart egy játszma a világűrben ilyen körülmények között? Az űrhajósok szerint akár hónapokig is. Sajnos az űrben ritkán kapnak lehetőséget a szabad foglalkozásra, ha pedig van pár szabad percük, akkor inkább a Földet nézik a a magasból. Van úgy, hogy napok is eltelnek két lépés között a sok feladat miatt. Így legalább van idő megtervezni a következő szót.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ludens.blog.hu/api/trackback/id/tr996985917

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása