Bár már elég sokféle társasjátékot kipróbáltam életemben, bántóan tapasztalatlannak éreztem magam. Ugyanis hogy-hogynem még sosem fordult meg az asztalomon hatszöges táblát használó stratégiai játék. Pedig mindenki tudja, hogy a hatszöges tábla az, amitől a kisgyerekek igazi hardcore gémerré válnak.

Matematika

Miért hatszög? Milyen különleges matematikai tulajdonságai vannak a hatszögnek? Nagyon örülök, hogy megkérdezted. A hatszög ugyanis több szempontból előnyösebb a méltatlanul népszerű négyzettel szemben:

• Először is hat másik hatszöggel egyértelműen körbekeríthető, nem kell megállapodásokat kötni az átlósan kapcsolódó mezőkre.
• Minden két szomszédos mező középpontjának távolsága ugyanakkora, szemben a négyzetráccsal.
• A legjobb kerület-terület aránya a körnek van, de a körlapok nem illeszkednek tökéletesen, szabályos hatszögekkel viszont tökéletesen lefedhető a sík.

• Sőt, a hatszög a legnagyobb olyan szögszámú forma, melynek segítségével egy adott területet teljesen be lehet fedni (ezért is szeretik a méhek)!
• Nyolc helyett hat figurával lehet teljesen bekeríteni egy mezőt, ez csökkenti az erőforrás (figura) igényt és növeli a taktikai lehetőségeket.

Hat szög, két sereg

A Battlelore sztorija annyira hozza a vérlázítóan klisés "jók a gonoszok ellen" vonalat, hogy nincs értelme több szót vesztegetni rá. Szerencsére a szabálykönyv is letudja az egészet egy szívszorító hangvételű levéllel ("Uram, jönnek a gonoszok, erősítésre lenne szükségünk, de már itt is vannak a kapuban és betörtek a várba és hörrrr....") és fejest ugrik a játék lényegébe: a csatába.

A Battlelore tehát hatszöges felosztású táblán játszható fantasy stratégiai játék, figurákkal - és egyébként az Odalent világában játszódik, ha ez bárkinek is perdöntő erejű lenne. A doboz nagy, nehéz, csalogatja az embert, hogy levegye a polcról. Szerencsére ez a tartalmára is igaz. A tábla és a lapkák szépek, de nem lesz tőlük a terep átláthatatlan. A lovagok nemesek, a gonoszak csúnyák, a lapok egyértelműen hordozzák az információt... ilyennek kell lennie egy átgondolt dizájnnak, na. 

A figurák szintén szépek, de sajnos elég sorjásak. Aki ki akarja festeni őket, bizony hosszú (nagyon hosszú) perceket kell majd faragással töltenie. Ráadásul a sorják nem mindenhol ugyanott vannak és néha egy-egy fegyver vég is mintha indokolatlanul vastagra sikerült volna. Ráadásul a vékony részek szinte biztos, hogy elgörbülnek szállítás során, úgyhogy jó lesz bekészíteni a hajszárítót is. Ami pedig végleg felteszi a pontot az i-re, az a rémálom rúnagólem hadosztály. A kőből faragott monstrumok impozánsak ugyan, de az ő esetükben inkább a sorjáról kell lereszelni a figurát, nem pedig fordítva.

Szerencsére, ha az ember túlteszi magát a sniccerezés végtelenül unalmas folyamatán, utána már könnyű dolga van. Nem tudom miért, de a Battlelore egyszerűen festeti magát - ez a játék lesz a leggyorsabban kifestett készletünk.

Játékmenet

A játékosok választanak egy oldalt (Daqan = jó, emberi; Uthuk = gonosz, démoni) és kapnak adott mennyiségű aranyat. Ebből össze kell állítaniuk egy ütőképes sereget (példáért lásd bármelyik seregépítős wargame-t), majd a másik fél számára láthatatlan módon fölpakolják őket a táblára. Mindenki húz még egy szcenárió (ennek mi a helyes magyar fordítása?) kártyát is, ami leírja, hogy az ő térfelén hogy néz ki a tábla, milyen előny-, és/vagy hátrány éri az ő csapatait, valamint, hogy milyen módon tud nyerni. Ha mindenki boldog, a játékosok fölfedik az egységeiket és indulhat a mészárlás.

A csata...nos, nagyon bonyolultnak szeretné magát beállítani, de nem igazán az. A készítők meg voltak róla győződve, hogy egy játékos képtelen lesz egyszerre megemészteni a seregépítést, a bábuk mozgatását és a varázslást, ezért kitaláltak egy oktató kampányt egyszerűsített szabályokkal. Itt nagyjából három gyalogos üti egymást a puszta közepén, minden egyéb körítés nélkül.

Ez azért jó, mert aki változatos csatákat vár, annak ezen a ponton el is megy a kedve a játéktól. Nem mondom, hogy a bevezető szükségtelen, de aki már játszott valaha is összetett társasjátékot, az jobban teszi, ha inkább kihagyja ezt a lépést.

Szóval a csata kártyákon és kockákon alapul. Nem léphetünk bármelyik egységgel, hanem a felhúzott lapjaink közül kell kiválasztani egyet, ami megmondja, hogy hol-, és mennyi egység léphet abban a körben (pl. kettő a bal oldalon, egy középen, stb.). Ha nagyon nincs mit raknunk, akkor eldobhatunk egy kártyát és cserébe léphetünk egy darab tetszőleges egységgel egyet.

A támadás klasszikus kockacsörgős. Elhajítjuk a kockákat, majd az eredménytől függően sebezhetünk, vagy visszakergethetjük a másikat pár mezővel (ha meg nincs hova kergetődnie, mert mondjuk egy folyóba hátrálna, hát sérülésre cseréli a le nem lépett mezőket). Mint említettem, nem túl bonyolult.

A verekedést megbolondítják még az egységek különleges képességei (amiket a kockák aktiválnak) és a varázslás, amit szintén véletlenszerűen felhúzott kártyákkal hajthatunk végre.

A cél a győzelmi pontok megszerzése, amit el lehet érni egyrészt a zászlós mezők elfoglalásával, valamint a csapatunkra jellemző egyedi feltételek teljesítésével, amit a már említett szcenárió kártyákon találunk. Ezek jellemzően valamilyen taktikus elhelyezkedést kívánnak meg a játékostól, például győzelmi pontot kap, ha legalább három figurája magaslaton áll, stb.

Mák és mázli

Sok a véletlen? Igen. Ha azt szeretnénk, hogy egy adott manőver sikerüljön, ahhoz össze kell jönnie annak, hogy a megfelelő parancslapot húzzuk és a kockákkal pont a megfelelő eredményt dobjuk ki (és az ellenfélnek ne legyen a kezében valami varázslat, ami az egészet keresztülhúzza). Viszont ne gondold, hogy nem lehet taktikázni. A rövid távú tervekhez valóban szerencse kell, de az, hogy mit hozol ki egy helyzetből, csak rajtad múlik.

Megrohanod egy darab lándzsás katonával a semmi közepén álldogáló, életerős káoszlordot, abban bízva, hogy a kocka majd neked kedvez? Nahát, a démon még csak el sem mozdult a helyéről, viszont vidáman ropogtat egy katonát a fogai közt. Köszönjük, leülhet, egyes. Még ha be is jönne a dobás, akkor sem a tied az érdem, hanem a kockáé.

Legközelebb próbáld meg előbb megsorozni a nyilasokkal, majd amikor meggyengült, két oldalról bekeríteni a lovassággal, hogy jó sok extra sebzést szenvedjen el, amikor menekülni próbál. Ez már talán okosabb taktika. Persze semmi nem garantálja, hogy nem fogsz egymás után hatszor 0 sebzést dobni, az ellenfélnél meg nincsen valami über-varázslat, ami az egész kis hadosztályodat letakarítja a tábláról - ilyenkor viszont legalább nem magadra tudsz majd haragudni, hanem a sorsra.

Elkeseredni azért nem kell. A józanész-taktika (pl. gyalogosok előre, íjászok hátra; fontos mezőkre védelmet kivezényelni, stb.) itt is működik. Ahogy az is igaz, hogy ha nagyjából jó helyre vezényled a csapataidat, már félig nyert ügyed van.

Akarom most és akarom holnap

A Battlelore jó. Taktikus, izgalmas, és kielégíti az ember vizuális igényeit is. Kellő változatosságot is nyújt ahhoz, hogy az ember ne unja meg két harc után, ráadásul viszonylag gyorsan (max egy óra alatt) lezavarható egy parti.

Ami nekem nem tetszett, hogy a szükségeshez képest nevetséges mennyiségű kockát adtak a játékhoz: négy darabot. Igazán elfért - és elkélt - volna legalább kétszer ennyi benne. Egy ilyen árkategóriájú játéknál ne kelljen még pénzt adnom az extra kockakészletért - de sajnos kell.

Nyelvfüggőnek elég nyelvfüggő, de még éppen a kezelhető kategóriába esik. A képességek viszonylag egyszerűek, könnyen fordíthatóak és egy néhány extra papírlap segítségével megoldható a magyarítás.

Végül pedig - bármennyire is szeretné ezt állítani magáról -, a Battlelore nem bonyolult. Viszont kimondottan szórakoztató. Ha régóta szerettél volna kipróbálni egy fantasy háborús stratégiát, tegyél vele egy próbát.

A reménytelenül dekadenseknek pedig létezik Trónok Harca verzió is az előző kiadásból.