Trónok harca - Majd eladja magát, ugye?
2017. augusztus 16. írta: PixelDrake

Trónok harca - Majd eladja magát, ugye?

Véget ért a CMON legutolsó és egyben legütősebb kinek szánt kampánya, a Song of Ice & Fire, vagyis a Trónok harca világából készült minifigurás wargame. Azt leírni sem kell, hogy a projekt sikeres volt, mert ez magától értetődő (Trónok harca + minik, ezzel nem lehet mellélőni). Viszont van egy olyan érzésem, hogy a kaviár és pezsgő helyett ezúttal csak sonkás szendvicset és habzóbort fognak felszolgálni a záróbulin CMON-éknál, és ha a trend folytatódik, akkor legközelebb már kénytelenek lesznek beérni zsíros kenyérrel és kannással.

Persze, most is sikerült annyi pénzt összeszedni, hogy abból már több Bentleyt is lehetne venni, de a Kickstarter hős CMON lendülete most egy kicsit megtörni látszik. Hogy jobban tudjam szemléltetni, mire gondolok, összeszedtem a legutolsó kilenc kampányuk adatait. Gondolkoztam, hogy a Xenoshyftet kiveszem, mert nem minis játék és nem illik a többi közé, de a teljesség kedvéért bent hagytam. Viszont a rekordok közé nem fogom beszámítani.

Lejjebb láthatjátok a kampány záróösszegét, a túlfinanszírozottságot az alapcélhoz képest (szigorúan lefelé kerekítve), az elért stretch goalok számát, az új strech goalok feloldásához szükséges legalacsonyabb és legmagasabb összeget, valamint a lehetséges optional buyok (add-onok) számát. Csillaggal jelöltem azokat az add-onokat, amik egy korábbi alapjáték- és annak kiegészítőit is megvásárlásra kínálták és dőlttel azokat, amik egy korábban kiadott játék folytatásai voltak.

Ha nem érted a most felsorolt fogalmakat, mert még nem vagy rutinos kickstarteres, semmi gond, olvasd el a KS gyorstalpalónkat!

Kampány Végösszeg  Teljesítmény  Stretch goalok SG lépcső

Add-on

Backer
Arcadia Quest: Inferno   1.710.713 17x 51 10-50 k 34* 9.991
Xenoshyft: Dreadmire   383.406 12x 20 10-30 k 11* 4.398
Masmorra 1.010.958 16x 27 10-100 k 8 10.862
Rum & Bones: Second Tide 917.864 11x 30 25-40 k 22* 5.794
Massive Darkness 3.560.642 17x 51 20-140 k 13 22.361
WoS: Rise of Moloch 1.174.130 16x 37 15-70 k 8 7.892
Rising Sun 4.228.060 14x 41 30-330 k 4 31.262
Zcide: Green Horde  5.004.614 16x 56 30-300 k 15 27.236
Song of Ice & Fire 1.690.466 5x 40 20-45 k 30 9.040

 

Mit mutatnak a számok? Elsőre azt, hogy a Song of Ice & Fire az elért pénz és túlfinanszírozottság tekintetében igencsak... khm... középszerű. Persze lehet mondani, hogy ez nem tipikus társasjáték, hanem wargame és nem mozgat meg annyi embert. Meg egyébként is az ötödik legjobb eredmény hozta. De amikor még a csapból is az folyik, hogy Jon Snow vajon megismerkedik-e közelebbről Danerysszel és minden második ember azért imádkozik lefekvés előtt, hogy George bácsit ne vigye el az infarktus mielőtt befejezné legalább a következő könyvet, akkor egy TH kampánynak, ha nem is tarolnia, de legalább ütnie kéne. De ez most maximum csak pofozgatott.

Ha megnézzük, akkor összességében az ötödik helyen áll összekalapozott pénzt tekintve, ami nem lenne rossz. Elvégre a Rising Sun és a Zombicide elég magasra tették a lécet (ketten többet hoztak, mint a másik hét játék összesen) lehet, hogy simán elfogyott a vásárlók pénze. De a számok érdekessége nem is az utolsó kampány, hanem a tendencia. Az látszik, hogy az egyes stretch goalok eléréséhez szükséges összeg szépen-lassan, de csúszik fölfelé. Ez valahol érthető is, hiszen ahol sokat sikerült unlockolni, ott muszáj növelni a számokon.

Ami igazán érdekes, az a minimum összeg, ami egy SG-hoz kell. Ez az utolsó kilenc játék esetében átlagosan 19 ezer dollár, az utolsó ötre nézve viszont már átlag 23 ezer. Ergo a stretch goal lépcső stabilan növekszik minden kampányban. Ha lenne "átlagos SG lépcső" oszlop, az szépen mutatná ezt, de inkább kihagytam, mert túl sok munka lett volna... és egyébként is jól rámutat a dologra a végösszeg is!

Nézd csak meg az Infernót. Ott 1,7 millió dollár kellett ahhoz, hogy az alap mellé 51 plusz dolgot pakoljanak be. Alig egy évvel később, a Massive Darkness esetében már ugyanehhez az eredményhez 3,5 millió dollár volt szükséges, míg a Zombicide esetében (ami egy évvel jött a Massive Darkness után) már majdnem háromszor annyi pénz kellett öttel több (vagyis plusz egytizedszer annyi) stretch goalhoz. A Song of Ice &Fire esetében majdnem annyi pénz tízzel kevesebb extrát eredményezett.

Az alapdoboz árát (ami szintén időről-időre növekszik) és a kiírt minimum összeget nem vizsgáltam. Talán egy következő elemzésben szót ejtek majd ezekről is.

songoficeandfire.png

Persze mondhatjuk, hogy a Kickstarter, meg úgy általában a közösségi finanszírozás nem erről szól, de azért lássuk be, hogy a CMON nem egészen arra használja a közösségi finanszírozást, amiről az valójában szól. Akkor mi lehet a háttérben?

Lássunk néhány lehetséges magyarázatot:

  1. A CMON az utóbbi időben csak veszteséget termelt a kampányain. Rendre elszámolta őket, a játékosok pedig el lettek kényeztetve a száz dollárért vásárolt 3-400 dollár értékű csomagokkal. Most tartanak ott, hogy kb. reálisan tudják belőni az extrák értékét és, hogy vissza tudják fizetni azt az eszméletlen mennyiségű hitelt, amit föl kellett venniük.
  2. A figurás játékok gyártásának költsége az elmúlt két évben legalább a háromszorosára nőtt és/vagy az új partnerük ennyivel drágábban dolgozik.
  3. Az alapcél értéke folyamatosan növekszik, ezért az összeg-stretch goal arány nem lehet mérvadó - ennek kiváltó oka lehet az előző pont.
  4. A stretch goalok száma nem mérvadó, mert a CMON inkább kevesebb, de minőségibb extrát pakol a játékaiba.
  5. A CMON nem tud már annyi kreatív tartalmat fölmutatni az alapjátékok mellé, de ami van, azt próbálják jól elosztani a stretch goalok és az optional buyok között.
  6. A CMON egyszerűen rájött, hogy kevesebb extra tartalommal is tud ugyanannyi pénzt hozni, ezért nem erőlteti meg magát.

Persze a SoI&F jó biznisz lehet, mert százötven dollárért jár egy négyszáz dolláros csomag, meg egy mini alig kerül egy dollárba. A baj az, hogy az egész játék és kampány egyszerűen unalmas és erőltetett. Műanyag kezdőjátékos jelölő, exkluzív vonalzó, alternate sculpt, két részre bontott stretch goalok. Inkább tűnik pénznyelőnek az egész.

Asszem most már elértük azt  pontot, hogy a játékosok ne ugorjanak gondolkodás nélkül bele mindenbe, ami minis és CMON és lassan leesik mindenkinek, hogy egyre kevesebb cucc jár ugyanannyi/több pénzért. Aggódni persze nem kell, a következő és a következőutáni kampányt is simán fogja vinni a CMON (utána meg bedobnak egy új Arcadia Questet és minden kezdődik előlről...), de nem fog tudni akkorát robbantani, mint eddig és több, mint valószínű, hogy hamarosan kénytelen lesz taktikát váltani.

A bejegyzés trackback címe:

https://ludens.blog.hu/api/trackback/id/tr7012745874

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása