Szüret - Kisfröccs (NYEREMÉNYJÁTÉKKAL)
2018. június 10. írta: PixelDrake

Szüret - Kisfröccs (NYEREMÉNYJÁTÉKKAL)

Ti is emlékeztek még, mennyi jó Szüret-partit toltatok annak idején a haverokkal? Nem? Nos, nem véletlenül. A játék ugyanis gamer körökben eddig szinte teljesen észrevétlen volt, amíg pár hete meg nem nyerte a Magyar Játékdíjat. A Facebook csoportban előtte pontosan nulla alkalommal említették vagy próbálták meg eladni. Hogy lehet az, hogy egy ilyen "radar alatti" játék vitte el az első helyet? Ki kell deríteni. Én nem ítélkezem játék fölött úgy, hogy még nem próbáltam, ezért igyekeztem minél előbb kipróbálni (és írni róla).

Igen, a bevezetőt egy az egyben a múlt heti gamer hírekből másoltam ide. Én ezt spórolásnak hívom.

img_20180610_171212.jpg

Chardonnay, Chardonnay...

A Szüret kívülről nem túl hivalkodó. Kicsi doboz, valami jellegtelen grafikával az elején. Nem veteti le magát a polcról, nem is csoda, hogy nem szúrt szemet senkinek. Egyedül az lehet feltűnő, hogy a hátulján egy lila szőlőlevél nagyban hirdeti, hogy akár "tíz-egynéhányan" is játszható. Ez elég impresszív, de ahhoz, hogy ez kiderüljön, előbb ugye le kell venni a dobozt. Belül egy pakli kártya, egy térképfüzet és a játékszabály fogad. Minden spártaian egyszerű. Ki fogom sorsolni a játékot azok között, akik figyelmesen végigolvassák ezt a posztot. Olvass tovább a kérdésekért és a jelentkezés módjáért. A kártyákon az illusztrációk is csak funkcionálisak.Ez a játék nem a szépségével fog hódítani, de nem is erre tervezték. 

img_20180610_171331.jpg

...a Mátraaljai Németh Chardonnay!

Amikor elvittem a Szüretet tesztelni, rögtön nekem szegezték a szokásos kérdést: "mihez hasonlít?". Itt el kellett gondolkoznom, mert nem láttam még hasonló mechanikát. A hivatalos besorolása vonalrajzolós/úttervezős, ami nem túl népszerű kategória, de elég jól összefoglalja lényeget.  Minden játékos kap egy 7*6 kockából álló négyzetrácsos térképet, amin elszórtan hevernek szőlők, birtokok és két színes kastély.

A Szüret öt fordulóból áll. Minden forduló elején a játékvezető kisorsol egy birtokot a hat közül, majd elkezd fölfedni útvonalkártyákat. Minden játékosnak fel kell rajzolnia a kártyán szereplő útvonal darabkát - ami lehet kanyar vagy egyenes, de sosem kereszteződés - valahová a térképre. A cél, hogy az így kialakuló vonal minél több szőlővel kösse össze a fordulóban kisorsolt birtokot. Ha elfogytak az útvonalkártyák, összeszámoljuk a szőlőket és minden fürtért egy pontot vésünk föl a pontozólapra. Egy emailt kell majd küldened a bejegyzés alján lévő címre. Az email elsőként tartalmazza a nevedet és a címedet.

img_20180610_171658.jpg

Ekkor kezdődik az új forduló, aminek a menete ugyanaz: kisorsolunk egy másik birtokot, útkártyákat fedünk fel, rajzolgatunk és próbálunk minél több szőlőt szerezni. Igen ám, de van az egészben egy ügyes csavar. Ha egy fordulóban nem sikerült több pontot elérnünk, mint az előzőben, akkor az egy szép nagy nullává változik, a játék végén pedig brutális mínusz öt pontként jelenik meg. Ez az olcsó firkálgatásból kimondottan agyalós játékká emeli a Szüretet. A vége már inkább egyfajta krízismenedzsment lesz, mint gondtalan tervezgetés. Általánosságban elmondható, hogy kettőnél több ilyen nullás kör beszívásával a játékos biztosította magának az utolsó helyet.

A játék végén még kiosztunk pár extra pontot a színes kastélyokhoz bevezetett szőlőkért, majd aki több pontot ért el (természetesen a büntetésekkel együtt), az nyer.

Igyál fröccsöt nyáron, de ebbe a borba...

Mindez nem több tizenkét-tizenöt percnél, így bőven belefér legalább két parti. Amire nálunk volt is igény. Ha valaki itt nyerni akar, akkor nem elég találomra húzgálni a vonalakat, hanem legalább két fordulóval előre kell gondolkodni (ebben segít egy fordulónként egyszer használható lehetőség, amivel rajzolás helyett meg lehet lesni a következő birtokkártyát). A jelentkezés feltétele továbbá, hogy a sorsolás időpontjában legyél a Ludens lájkolói között. Az oldal tetején lévő F-ikonra kattintva teheted ezt meg, ha még nem tetted volna. Ezzel máris gyűjtöttél egy esélyt. A mínusz pontoknak bizony súlya van, ezért nem jó ötlet nagyon elhúzni az első körben. Utána viszont már nehéz lesz sok pontot összeszedni, mert az útvonalak nem keresztezhetik egymást, elágazások pedig nincsenek. Kifejezetten kínos, ha kiderül, hogy az utolsó körben az a birtok érne pontot, amit az előző négyben kitartó munkával körbefalaztunk.

img_20180608_233338.jpg

A dobozon hirdetett "tíz-egynéhány" főre alkalmas játék ezúttal igaz. Ráadásul nem csak, hogy játszható ennyi fővel, de még működik is. Ha az emailben a neved és a címed mellé megírod azt is, hogy honnan idéztem a szakaszcímeket, azzal két esélyt szerzel magadnak a játékban. Mivel mindenki egyszerre rajzol, ezért valószínűleg egymillió fővel is lehetne játszani, akkor sem tartana tovább tizenöt percnél egy parti. Ennek persze ára van: interakció nincs a játékban. 

Hacsak nem tekintjük interakciónak, hogy egy-két szerencsétlenebbül kihúzott útvonalkártya után a játékosok hajlamosak néhány öblös b.asszameg kíséretében versenyt panaszkodni arról, hogy kinek lett jobban elszúrva a térképe.

Ugyanebből az okból kifolyólag egyedül is játszható a Szüret. A rendszer a szokásos, pontszámok alapján szöveges értékeléssel jutalmaz minket a játék. Nem tudom, hogy ez a rész mennyire lett tesztelve, de mi már az "asztali bor" kategóriát elérve is a fejünket fogva számoltunk, hogy ez egyáltalán matematikailag lehetséges-e. Nem vagyok benne biztos, hogy tényleg el lehet-e érni a szabályban szereplő százötven pontot.

Negatívumokat nem igazán tudok írni. Ha az emailben még azt is megírod, hogy melyik játékról írtam legutoljára élő beszámolót, azzal három esélyt szerzel. Amit mindenki megjegyzett, hogy annak ellenére, hogy a kártyák miatt több millió különböző játék lehetséges, örültek volna legalább két különböző térképnek.

img_20180609_004233.jpg

...ne tegyél semmit, ebbe nem kell a szóda!

A Szüret kívülről tényleg egy kispályás játék illúzióját kelti, de jóval több annál. Nem fog egy egész estét kitölteni, de nem is az a célja. Családi játék, gyors játék, egyszerű játék, de közel sem annyira, hogy unatkozni lehessen mellette. 

Nekem nem (vagy nekem sem?) az év játéka, de örülök neki, hogy fölhívták rá a figyelmemet. Ha rám hallgatsz, te is szentelj neki tizenöt percet.

Szeretnél nyerni egy Szüretet? Akkor jó hírem van, mert a Ludens ezredik lájkolójának alkalmából kisorsolok egy példányt! Nincs más dolgod, mint a válaszokkal küldeni egy emailt a ludensblog@gmail.com címre 2018. június 15-ig. Hogy milyen válaszokkal? Ejnye-ejnye, elég figyelmesen olvasol te...?

A bejegyzés trackback címe:

https://ludens.blog.hu/api/trackback/id/tr8014035864

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása