Mindig is nagyon érdekelt, hogy a társas-, és videójátékokat hogyan lehetne közelebb vinni a fogyatékossággal élőkhöz. Írtam is régen egy rövidebb posztot néhány, már alkalmazott megoldásról. Most belefutottam egy olyan sorozatba, ami arról szól, hogy hogyan lehet társasjátékokat játszani teljesen vakon. 

A poszt a Sightless fun oldaláról származik és a lényegét fordítottam le nektek. A nagy része ugyanis a Pandemic szabályainak ismertetése, amitől most eltekintek.

A szerző, Ertay egy ritka szembetegségben, a retinitis pigmentosában szenved. Egész élete során folyamatosan romlott a látása, most pedig már gyakorlatilag vaknak tekinthető. Emiatt le kellett mondania a korábbi hobbijairól: a fényképezésről, a videójátékokról és a legóról is. Új időtöltései a sport és a hangoskönyv lettek, melyek mellé fölfedezte magának a társasjátékokat is.

Bár Ertaynek még maradt egy kevés a látásából, ez kb. annyira korlátozódik, hogy látja a táblát az asztalon. Így részletek híján a Pandemcet teljesen vakon játssza. A felpakolást egy látó végzi, de ő is tud segíteni például a kártyák megkeverésével és kiosztásával. Mindenki hangosan felolvassa a kapott lapokat, hogy Ertay is tisztában legyen a dolgokkal. Nálunk ez amúgy is meg szokott történni, szóval eddig a pontig nincsen sok különbség. Játék előtt még megkéri a segítőjét, hogy mondja meg, merre van fordítva a tábla. Ennek gyakorlati haszna nincsen, mivel nem látja a városokat, de nem akarja összezavarni a többieket azzal, hogy nem arra a területre néz, amiről épp szó van.

Amikor Ertay következik, gyorsan rákérdez azokra a dolgokra, amiket elfelejtett, majd algoritmikusan próbálja meg kidolgozni a legjobb lépéseket. Először arra fókuszál, hogy a saját városkártyáit eljuttassa a többiekhez, utána a kritikus (háromkockás) városok gyógyítását veszi számításba, végül pedig azt fontolja meg, hogy érdemes-e kutatóállomást építenie. A térkép már nagyjából a fejében van, így csak néha kell rákérdeznie, hogy milyen messze van bizonyos városoktól. Az akcióit ő jelenti be, de az egyszerűség kedvéért mások végzik el helyette. 

A többi játékos a saját körét változatlanul játssza le. A lényeg, hogy minden kártyát hangosan felolvasnak és minden lépést narrálnak is - ami nálunk amúgy is alap Pandemic közben. Ertay itt megjegyzi, hogy kooperatív játékok közben a résztvevők szinte mindig hangosan gondolkodnak, amitől ő még egyszerűbben tudja követni az eseményeket.

Ahogy minden kooperatív játékban, a Pandemicben is feltűnhet egy alfajátékos. Ez az az embertípus, aki kvázi egyedül játssza a játékot és mindenkinek megpróbálja megmondani, hogy mit tegyen. Az ilyet gyorsan le kell lőni, mielőtt belelendülne, de ebben az esetben még akár hasznos is lehet. No nem maga az alfajátékos, hanem az olyan játék, ahol megjelenhet. Ha ugyanis egy társasban felütheti a fejét az alfa, az azt jelenti, hogy ott minden információ nyílt, vagyis alkalmas lehet arra, hogy vakon játsszák.

Ertay egyébként saját bevallása szerint maga esik néha az alfajátékos hibájába.

A BGG használók számos játékot gyűjtöttek össze, amik vakoknak vagy gyengénlátóknak is élvezhetőek. Azoknak a játékoknak a száma, amik kis módosítással elérhetőek lennének vakoknak, még ennél is sokkal több. A népszerűbbek közé tartozik a Tokió királya és a kártyák nélkül játszott Agricola is. Vannak ezen kívül még érdekes megoldások, például a Secret Hitler, amihez Ertay maga írt egy segítő appot.