Zombik. Lelőttük őket, kettévágtuk őket, lefejeztük őket, felgyújtottuk őket, megláncfűrészeltük őket... a lista folytatódhatna a végtelenségig. Most viszont - szó szerint - fordul a kocka és mi leszünk a zombik helyében. Végre megtapasztalhatjuk, milyen érzés mások lédús agyára vadászni, miközben a galád túlélők csak arra várnak, hogy miénket szétloccsanthassák egy shotgunnal. Mindezt az asztal körül, ráadásul az egész családdal.

Az elcsépelt közhellyel élve a Zombie Dice egyszerűségében rejlik a nagyszerűsége. Úgy látszik, Steve Jackson nem igazán tud mellényúlni, ha játékokról van szó. Viszonylag olcsón kaphatunk egy olyan játékot, ami tényleg elfér bármelyik kistáskában a fogkefe mellett, elmagyarázni nem több, mint három perc, végtelen mennyiségű játékos játszhatja, végtelen ideig és garantáltan nem kell hozzá elpakolni a szendvicseket az asztalról.

Egy zombi invázió kellős közepén kell egy csoszogó szörnyeteg szerepét átvennünk, lehetőleg minél több agyat zsákmányolva. Kiveszünk a tartóból három kockát a kilenc közül, anélkül, hogy megnéznénk őket, elhajítjuk és reménykedünk. Egy kocka háromféle értéket mutathat: agy, nyom, shotgun. Ha agyat dobtunk, megtarthatjuk, a kockát pedig félretesszük. Ha shotgunt, akkor szintén félrerakjuk a kockát, valamint kaptunk egy találatot. Ebből kettőt bírunk ki, harmadikra elbuktuk az adott kört és elvesztünk minden addig gyűjtött agyat. Ha még nem jött ki a három shotgun, bármennyiszer újradobhatunk, még több agy reményében, mindig annyi plusz kockát kihúzva a pohárból véletlenszerűen, hogy hárommal dobjunk. Ha egy kocka lábnyom-ikonra fordul, és úgy döntünk, hogy ismét dobunk, azt kötelesek vagyunk felhasználni. Bármikor megállhatunk, ekkor minden kocka visszakerül a tartóba és jön a következő játékos. Az nyer, aki összegyűjt először tizenhárom agyat.

Ennyi. Nincsenek tokenek, se lapok, se karakterek. A taktikai lehetőségek kimerülnek abban, hogy a valószínűséget számolunk és a kockák színét nézzük (vannak piros, sárga és zöld kockák is, eltérő esélyeket kínálva a játékosnak). Egy ember köre így max egy percig tart, tehát még 7-8 résztvevő esetén sem kell sokáig várni arra, hogy mi következzünk. Kiváló időmúlató várakozásokhoz, pótcselekvés baráti beszélgetésekhez és levezető egy Battlestar Galactica után.

Ráadásul tökéletesen alkalmas kisebb gyerekeknek is! Csak tépjük le a zombis képet a pohárról, és mondjuk azt, hogy itt varázslók versenyeznek, hogy ki tud gyorsabban okosító bájitalt főzni: az agy sikert jelent, a robbanás azt, hogy elrontotta a főzetet, a nyom pedig azt, hogy még dolgozik rajta. Tessék, máris kész a Harry-Potter-dice.

Negatívumokat nem tudok sokat felhozni. A doboz belseje bélelt ugyan, de a kockák rázáskor nagyon hangosak, ezért hajnal háromkor lehetőleg mással játsszatok egy alvó gyerekekkel teli szobában. Nehezményezem továbbá, hogy az összegyűjtött agyak számolására semmilyen eszközt nem adtak, ezért vagy papíron kell vezetni, vagy aprópénzzel, vagy fejben tartani, ami nem túl kényelmes dolog. Néhány agy-jelző még simán elfért volna a dobozban. Ezen egyébként könnyen lehet segíteni saját jelzők nyomtatásával és laminálásával, de persze elvárja az ember, hogy ne magának kelljen elkészítenie a játékot, ha már kifizette.

Konklúzió? Egyszerű, olcsó, hangulatos, agykikapcsolós. Ha belefáradtál a stratégiába, érdemes.