Megvan még a Skylanders? Tudjátok, ez az az önálló márkanévvé avanzsált videójáték próbálkozás, amihez műanyag figurákat kell venni - nem túl olcsón -, hogy megjelenjenek a játékban. Ebben a szériában szerepelt a Playstationön debütált - és szebb napokat is megélt - lila sárkány, Spyro is, bár történetileg nem sok köze volt a sorozathoz. Ezt a kezdeményezést próbálja most majmolni a Disney a botrányos Marvel figuráival, szintén nem kevés pénzért.
Most a Legót is megérintette a digitalizáció szele, szerencsére az előbbi két céggel ellentétben sokkal pénztárcabarátabb módon. A tizenkettedik minifigura szériájában minden egyes figura mellé egy egyedi kód jár majd, amivel az adott szereplő megnyitható a Lego Minifigures Online-ban, a cég új játékában (ami videók alapján leginkább egy Lego Diablóra emlékeztet). Ráadásul a figurák végre visszatértek a sportoló-harcos mókuskerékből az igazán kreatív ötletek felé: malacka, udvari bolond, goth csaj és GAMER, természetesen mind egyedi képességekkel.
Ha eddig nem is volt az, most kifejezetten hasznossá vált a zacskón keresztüli tapogatás (vagy a kódszámok pontos ismerete), hiszen senki nem akar magának egy nyolcfős varázslósereget otthonra, még kevésbé a játékba.
A Lego Minifigures Online egyelőre béta verzióban létezik és őszre várható PC-re, illetve mobileszközökre.