Sokan panaszkodnak arra, hogy bizonyos játékok mennyire rosszak, mert a szerencsén múlik, hogy ki lesz a győztes. Ez sok játékra igaz, de sajnos a slágerfrázist a legösszetettebb euróktól a vérre menő amerikig kimondták már mindenre, ami túlmutat a Tic-tac-toe komplexitásán. Általában azok szájából hangzik el ez a mondat akik nem túl jók az adott játékban, vagy csak szeretnék burkoltan kijelenteni, hogy ők okos emberek, mert kizárólag olyan játékokkal játszanak, amihez színtiszta logika kell. Persze részben nekik is igazuk van, úgyhogy tekintsük át, hogy a szerencse milyen módon befolyásolhatja a játékos életét - és, hogy hogyan lehet vele megbirkózni.
Először is, vannak olyan játékok, amikben tényleg kizárólag a szerencse játszik szerepet. Ilyenek a tipikus körbemenős játékok (mint pl a Kígyók és létrák), ahol a résztvevőknek semmilyen döntést nem kell hozniuk, csak a kockát dobálni, a játékmenet pedig gyakorlatilag automatizálható és nem is igényel emberi beavatkozást. Ha valamilyen helyzetbe mégis beleszólhatna az ember (pl. merre menjen egy útelágazásnál), az sincs kihatással a játék menetére, csupán színesíti az amúgy egyhangú folyamatot.
Az ilyen játékokhoz nincs mit hozzátenni. Végig kell menni a táblán és kész. A baj velük, hogy sokan ezekkel azonosítják a társasjáték fogalmát és képtelenek megérteni, hogy léteznek bonyolultabb játékok is - ha pedig meglátnak egyet, akkor az első tipikus reakció az, hogy "én ezt úgysem értem". Matematika szempontjából maximum annyira érdekesek, hogy szép függvényeket lehet fölírni arra, hogy mennyi a lehető legrövidebb-, illetve leghosszabb idő, amíg végig lehet őket játszani, illetve ezeknek mekkora a valószínűsége.
Az összetettebb játékok egyik típusa, amikor a szerencse azt határozza meg, hogy milyen kihívással kell szembenéznünk. Gondoljunk itt valamilyen idézős kártyajátékra. Az, hogy milyen leosztást kapunk (mi és az ellenfelünk) a játék elején, csak a szerencsén múlik. Azonban az, hogy mit hozunk ki belőle, már csak rajtunk. Ha jó lapokat kaptunk, az ellenfelünk pedig rosszat, akkor könnyű dolgunk van, ha a helyzet fordított, akkor pedig nehezebb kihívást kaptunk. Hasonló még a Rizikó eleje, ahol a területeket véletlenszerűen sorsoljuk ki, vagy mondjuk a póker, ahol a leosztás szintén teljesen véletlenszerű, de utána már rajtunk múlik, hogy mit hozunk ki belőle. Nyilván, ha pókerben mindenki automatikusan megmutatná a lapjait, akkor a játék az előző kategóriába esne vissza. Így viszont a leosztás (a kezünkben és az asztalon) egy feladat, amit blöfföléssel és mérlegeléssel kell megoldanunk.
A szerencsefüggő játékok másik típusa, amikor tudjuk, hogy véletlenszerű események fognak bekövetkezni, nekünk pedig föl kell készülnünk rá. Ilyen mondjuk a Camel Up, ahol meg kell becsülnünk, hogy melyik teve lesz a kör végén az első, vagy mondjuk a Catan, ahol úgy kell területet foglalnunk, hogy minél nagyobb eséllyel dobjon ki a kocka nekünk nyersanyagot. Ide tartozik a legtöbb dungeon crawler is, ahol ugyan a kocka dönti el, hogy eltaláljuk-e a szörnyet, de a mi feladatunk úgy helyezkedni, hogy ha esetleg melléütnénk, akkor a válaszcsapás minél kevesebb kárt okozzon (tehát mérlegelnünk kell a véletlenszerű esemény minden lehetséges kimenetelét).
Itt tökéletes döntés sosincs, a tevés példánál maradva abszolút lehetséges, hogy a legutolsó egy mázlis sorozattal előrelép és még jól maga mögött is hagyja a mezőnyt, csak kicsi rá az esély. Catanban is előfordulhat, hogy a fél sziget mienk, mégis mindig úgy fordul a kocka, hogy alig kapunk valamit a természettől. Tehát a feladatunk itt az, hogy a szerencse a lehető legtöbb esetben kedvezzen nekünk, kvázi valószínűségszámítást végezve.
A két stílus egyébként keveredhet is, a legtöbb játék arról szól, hogy fel kell készülnünk egy véletlenszerű eseményre, majd miután az megtörtént, ki kell hoznunk belőle a lehető legjobbat, hogy a következő véletlenszerű esemény leginkább nekünk kedvezzen. Itt példának megint a Rizikót hoznám fel, ahol a random területkiosztás után úgy kell kiválasztanunk a célterületet, hogy minél kisebb veszteséggel tudjuk azt elfoglalni. Utána a kockadobástól függően sok, vagy kevés katonával éljük túl a kalandot, ami új helyzetet teremt, amiből ismét gondolkodnunk kell, stb.
Utolsó kategóriaként ott vannak azok a játékok, melyekben semmi szerepe nincs a szerencsének, minden kizárólag a játékosokon múlik. Az eszünk mellett egyedül abban bízhatunk, hogy ellenfelünk talán elnéz valamit. Ilyen például a dáma vagy a sakk.
Most nyilván mindenki szaporán bólogat, hogy ez igen, ez az a játéktípus, ami neki való. Színtiszta ész és semmi más. A baj az, hogy ebből a típusból rendkívül kevés van. Ráadásul Damoklész kardjaként lebeg fölöttük a veszély, hogy valaki kezébe kap egy számológépet, leül egy kockás papír elé, maga mellé veszi a szabálykönyvet és hosszú oldalak telejegyzetelése után kijelenti róla, hogy a játék megoldható, vagyis létezik hozzá biztos stratégia. Ez ugyebár eléggé megöli az élményt. Ha pedig mindenki ismeri hozzá a biztos stratégiát, és az könnyen tanulható, akkor hamar a polc alján végezheti a doboz. Ez a veszély amúgy az előző két csoportot is fenyegeti, csak sokkal kisebb mértékben.
Véleményem szerint tehát egy játékban kell, hogy legyen bizonyos mennyiségű szerencsefaktor, hogy biztosítsa a játékmenet változatosságát. A kockadobás vagy a kártyahúzás izgalma növeli az élményt, az extrém szerencse (mint amikor egy húsz oldalú kockával háromszor egymás után sikerül kettest dobni...erre az esély amúgy 1/8000) pedig a közösségi élményhez járul hozzá. Persze lehet szidni a kockát meg a mázlistákat, de igazából felesleges. Nem véletlenül mondogatják a pókerjátékosok, hogy a szerencse szerepe egy osztásban 99%, egy teljes karrier alatt 1%.
