Puzzle Quest: Marvel Edition - Az időgyilkos
2015. május 17. írta: PixelDrake

Puzzle Quest: Marvel Edition - Az időgyilkos

A legtöbb mobiljáték sosem húzza a telefonomon egy-két napnál tovább. Ez egyrészt köszönhető az előző posztban már említett hulladékok nagyszámú jelenlétének, másrészt annak, hogy valamiért a jó játékok sem bírnak igazán megfogni, ha telefonon futnak. Vagy túl sokat markolnak és inkább lenne helyük egy konzol olcsó tartalmai között, vagy annyi időt igényelnek, hogy pont nem lehet beléjük mélyedni egy metróút alatt.

Pont ezért döntöttem először úgy, hogy a szuperhősös mobiljátékokat kihagyom a szórásból. Ám amikor megkérdeztem képregényrajongó ismerőseimet, hogy melyik marveles játékkal töltötték a legtöbb időt, a Lego Marvel mellett sokan megnevezték mai alanyunkat is, a Puzzle Quest: Marvel Editiont.

A választás nem meglepő, hiszen a játék sikere már a tervezési fázisban garantált volt. Adott egy sima Columns vagy Bejeweled klón (egyik sem ismerős? és ha úgy mondom, hogy Candy Crush?), amivel bárki képes órákat játszani. Ehhez hozzácsapták még a Marvel tematikát és már emelkedtek is a részvényárak. Jó játék persze nem feltétlenül lesz belőle, de egy huszonhat éve működő konstrukciót azért nehéz elrontani.

Aki még nem látott volna számítógépet, annak egy gyors összefoglaló a játékmenetről: adott egy rácsos tábla, tele különböző szimbólumokkal. Az egymással szomszédos elemeket kicsrélhetjük, és ha legalább három egyforma kerül egymás mellé, akkor azok eltűnnek, a helyükre pedig új elemek zuhannak. Egyszerű és nagyszerű, és működött már az előző évezredben is.

A játék tehát egy újabb lenyúzott bőr a match-three műfajról, ezúttal szuperhősökkel megbolondítva. A rács fölött állnak ugyanis a hőseink, velük szemben pedig az aktuális gonosztevők. A párosításokkal pedig nem pontokat gyűjtünk, hanem ütéseket viszünk be. Sérülést akkor kapunk, ha a gonoszok által "megszállt" koponyás elemeket nem tüntetjük el időben. Akkor valamelyik bűnöző előkapja a pisztolyát/kardját/bombáját/távcsövesét és jól fájdalmat okoz az éppen elől lévő karakternek. Ezt megelőzendő, minden hősnek vannak különleges képességei, amiket a szimbólumok eltüntetésével folyamatosan tölthetünk és a megfelelő időpontban elsüthetünk. Ezek általában sebzést okoznak, a táblán lévő kockák színétől függően, vagy valami extrém dolgot művelnek (pl. leszednek egy egész sort, stb).

Mint minden ingyenes játék, a Puzzle Quest: Marvel is a pénzünket akarja. A hősök harc közben sérülnek, meghalnak, amin a nehezen összeguberálható EÜ csomagokkal segíthetünk. Ha ezekből kifogytunk, akkor vagy várni kell, vagy kénytelenek vagyunk befektetni némi pénzt a gyógyulásuk reményében. Az egyedi képességeik is véletlenszeráen fejlődnek ki, attól függően, hogy mit találunk a küldetések után. Persze képességet is vehetünk a pénzünkért, ahogy ISO-8-at is. (Nem tudom, mi lehet ez az anyag, de az feltűnt, hogy minden Marveles pénznyelő játékban ezt kell gyűjteni.) Itt éppen a hőseink szintjét növelhetjük vele.

Sokkal többet nem lehet elmondani a Puzzle Questről. A grafikából kihozták a legtöbbet, ami ilyen játéktól elvárható. A történetet igényes képsorokban tárják elénk. A cselekmény bár nem túl összetett, ilyen játékhoz pont elég. Egyszerű és kiváló időgyilkos hosszabb utakra. De vigyázat, addiktív!

A bejegyzés trackback címe:

https://ludens.blog.hu/api/trackback/id/tr427374454

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása