Újra itt a Rettegés Éjszakája!
2016. szeptember 13. írta: PixelDrake

Újra itt a Rettegés Éjszakája!

Bizony, máris egy év eltelt a páratlan sikerű Arkham Night óta. Ami akkor egy kis baráti társasozásnak indult, pillanatok alatt egy egész országot beszövő kezdeményezéssé nőtte ki magát. Amikor elkezdtem szervezni, nem hittem volna, hogy nem csak a játékosok, hanem a szervezők száma is bőven meghaladja majd azt a három asztalnyi helyet, amit először lefoglaltam magunknak. Az eredmény sokszoros teltház Budapesten és vidéken egyaránt.

Itt az idő, hogy megismételjük az a fantasztikus napot, amit tavaly Lovecraft 125. születésnapja alkalmából rendeztünk.

arkham_new.jpg

Budapest mellett idén Kaposvár, Pécs, Szeged, Veszprém, Csongrád, Székesfehérvár, Keszthely, Nyíregyháza és Debrecen vesz majd részt a kezdeményezésben. Tíz településen, legalább ötven játékkal várják a szervezők az érdeklődőket, melyekben a klasszikus Fantasy Flight játékok mellett szerepjátékok és saját fejlesztésű játékok bemutatói is megtalálhatóak lesznek.

A részvétel most is ingyenes, de regisztrációhoz kötött, amit a különböző településekhez tartozó események Facebook oldalán, vagy az arkhamnighthun@gmail.com címen lehet megtenni.

Budapest
https://www.facebook.com/events/1270565656321851

Csongrád
https://www.facebook.com/events/211618462588840

Debrecen
https://www.facebook.com/events/1057943170949050

Győr
https://www.facebook.com/events/367513290303276/

Kaposvár
https://www.facebook.com/events/180699655673325

Keszthely
http://gemkapocs.keszthelyonline.hu/event/arkham-night-2016-keszthely

Pécs
https://www.facebook.com/events/1129950867051931

Szeged
https://www.facebook.com/events/714892981984400

Székesfehérvár
https://www.facebook.com/events/1717725978487733

Veszprém
https://www.facebook.com/events/324073531259356

A bejegyzés trackback címe:

https://ludens.blog.hu/api/trackback/id/tr511701369

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása