Figyelem! Ebben a posztban egy szexuális tartalmú játékot mutatok be, annak keletkezésével és előtörténetével együtt. Mint ilyen, ez tizennyolc éven felülieknek szól. Szóval ha még nem múltál el ennyi, akkor légyszíves ne olvasd el ezt az írást. Ha csak a játék érdekel, a keletkezése nem, akkor tekerj a harmadik szakaszhoz.

Mit keresnek a csápok a japán pornóban?

A Consentacle-ben egy ember és egy csápos űrlény kapcsolatát játszhatjuk el. Ahhoz, hogy ezt (meg úgy az egész japán hentai műfajt) megértsük, vissza kell repülnünk egészen a tizenkilencedik század végére. Ekkor ugyanis - főleg nyugati behatásra - elkezdték cenzúrázni japánban az addig teljesen elfogadott erotikus alkotásokat. Tilos volt a szexualitás ábrázolása, ahogy a nemi szerveké is, börtönbüntetés terhe mellett. 1987-ben sikerült kiskaput találni a törvényen. Átcsúszott ugyanis a cenzúrán az Urotsukidoji című rajzfilm, ahol a kendőzetlen szexjelenetekben nem férfiak, hanem polipszerű szörnyek, robotok és démonok játszották a főszerepet. Mivel ez definíció szerint nem merítette ki a szex fogalmát, ezért semmi gond nem volt vele. Átment a cenzúrán és ezzel egész lavinát indított el a műfajban.

Nem kell benne logikát keresni, így volt. A műfaji sajátosságok pedig azóta is megmaradtak. Ennek a csápos agymenésnek állít emléket (vagy inkább tiszteleg?) sokkal-sokkal visszafogottabb formában a társasjátékával Naomi Clark.

A Consentacle születése

Naomi Clark viszonylag újonc kickstarterező, de messze nem újonc játéktervező. 1999 óta készít főleg elektronikus játékokat, jelenleg pedig játéktervezést oktat. Első kickstarteres próbálkozása a Tentacle Bento volt, egy klasszikus hentai felállást bemutató kártyajáték. Egy csak lányok lakta középiskolában csápos szörnyek "raboltak el" diákokat. Nagyjából egy egyszerű set collection játékot kell elképzelni, ütős anime grafikával. Minél jobban passzolt az elrablás helye és formája a nagyszemű diáklányhoz, annál több pontot kaptak a játékosok.

Az ötlet mögé beállt a Soda Pop is. Igen, az a Soda Pop, akiknek a többek közt Super Dungeon Explore-t és más, miniktől roskadozó játékot is köszönhetünk. Ekkora támogatással (és extrém tematikával) nem is csoda, hogy már félúton összeszedték a kitűzött cél dupláját, harmincezer dollárt. Na, ekkor lépett közbe a Kickstarter és tiltotta le az egész projektet. Nem volt ugyanis egyértelmű, hogy a csápos elrablás alatt konszenzusos szex értendő.

A Consentalce már jóval konszolidáltabb élmény. Naominak viszont ezt már esze ágában sem volt Kickstarterre vinni vagy a világ elé tárni. Egy New York-i játékfejlesztői kiállításra tervezte a szakmai közönségnek. Aztán a média felkapta (még emlékszem is az idevágó TTGN hírre) és elkezdték levelekkel bombázni őt a játékosok, beszerzési lehetőségek után érdeklődve.

Három hosszú év telt el, mire Naomi úgy döntött, hogy mégis Kickstarterre viszi a dolgot. Jól tette. Ezúttal nem volt senkinek kifogása a projekt ellen, ami így 150 ezer dollárt szedett össze, majdnem 1500 támogatótól (kb. 40 millió forint, a kitűzött cél ötszöröse). Ennyi pénzből már bőven futotta olyan stretch goalokra is, mint a képregény és az akrill tokenek.

A Constentacle élménye

Jó-jó, de mégis mi szükség van erre? Miért kell egy egész posztot szentelni annak, hogy valaki a Kickstarteren gyűjt pénzt arra, hogy egy társasjátékban élhesse ki a fétisét?

Nos, egyrészt a Consentacle története elég érdekes ahhoz, hogy említést kapjon. Másrészt még a bizarr téma ellenére nagyságrendekkel érettebben áll hozzá a szexualitáshoz, mint mondjuk a Hancúr párbaj és az egyéb, gimnazista üvegezés szintjét súroló "szexjátékok". Talán azért, mert ez nem szexjáték, csak azt állítja középpontba. Ha megnézed az illusztrációkat, láthatod, hogy a Consentacle-t azért annyira nem kell komolyan venni. A legexplicitebb lap az, amelyiken nagy betűkkel virít a penetrate (vagyis behatolás) szó.

Mindkét játékos kap öt kártyát (amiken olyan sokatmondó akciók szerepelnek, mint kacsintás, csók, harapás, stb...) és adott mennyiségű bizalom (trust) tokent. A cél, hogy ezekből minél több kielégülés jelzőt (satisfaction) gyártsanak és azokat minél egyenlőbben osszák szét egymás között.

Mindkét fél titokban választ egy lapot, kijátssza képpel lefelé és egyszerre felfordítja, majd végrehajtja a kártya utasításait. A lapok rendszerint növelik a bizalmat, vagy betolják a közösbe őket, hogy ott kielégüléssé változzanak, esetleg elvesznek párat a készletből, növelve ezzel a végső pontszámot. Ha a két lap kombót alkot, akkor valamilyen különleges, rendszerint kedvező dolog történik - de figyelni kell, mert vannak kifejezetten rossz kombók is, ezek általában lassítják a pontszerzést.

Ennyi. Nem egy bonyolult dolog, de ez nem is a komplex stratégiák játéka. A nehézséget fokozni a kommunikáció fokozatos letiltásával lehet. A legkönnyebb módban még meg lehet beszélni mindent, utána már csak finoman utalni lehet a lapokra. A legkeményebb változatban pókerarcot és napszemüveget kell felvenni és csak a telepatikus kommunikáció engedélyezett.

A változatosságot a kink lapok jelentik, amik egyfajta bónuszkártyák. Egy körben egyszer a játékos vehet magának egyet két tokenért vagy a partnerének egyért. Ezekkel újra fel lehet húzni már elhasznált lapokat vagy meg lehet növelni a hatékonyságát egy-egy új kombónak. A szabálykönyv szerint kink lapokkal egészen extrém pontszámokat is el lehet érni.

A Consentacle emléke

Sajnos bármennyire is érdekes a játék története, túl sok motivációt nem tartogat magában az újrajátszáshoz. Veszíteni nem lehet benne, legfeljebb alacsony pontszámot elérni, ezért nincs meg a konkrét győzelem érzete. Olyan sokféle lap sincsen a pakliban, hogy agyalni lehessen a nyerő stratégián - mint említettem, ezt a játékot nem kell annyira komolyan venni.

A külcsíny egyedi, de sajnos nem a jó értelemben. A Tentacle Bento pont azért volt olyan megnyerő, mert száz százalékban hozta a japán stílust. Nem kellett volna sokat változtatni a grafikán, csak mondjuk egy kicsit nagyobb szemeket rajzolni a szereplőknek. Nem hiszem, hogy olyan nehéz lett volna találni egy grafikust, aki pont ilyen stílusban nyomul.

A Consentacle nem fog sokszor előkerülni és nem fogjuk túl sokat mutogatni bulikon - érthető okokból. Inkább a gyűjtemény egy kuriózum darabjaként lehet rá tekinteni. A végeredmény sajnos - a játék pontozótáblájából idézve - kielégítő, de semmiképpen sem felejthetetlen élmény.