Gondolta valaki a Trickerion és az Anachrony után, hogy a Cerebria nem lesz jó? Én sem. Amikor beleugrottam a Kickstarter kampányba, tudtam, hogy nem nyúlhatok mellé. Ahogy tudta ezt még rajtam kívül ötezer-nyolcszáztizenkilenc ember. Azt már a poszt elején elárulom, hogy nem bántam meg a vásárlást és gyanítom, hogy mások sem. A vaskos dobozba egy olyan játékot sikerült becsomagolni, ami minden magyar gamer büszkesége lehetne.

Merthogy a Cerebria magyar, méghozzá nem is kicsit. A tervezéstől a grafikai dizájnon át a 3D modellezésig mindenhol dolgoztak magyar kezek azért, hogy a végeredmény emlékezetes maradjon.

Szolgálati közlemény: én a játék Kickstarter verzióját rendeltem meg és Isrával közösen festettük a figurákat. A boltokban kapható játék minik helyett standee-kkel, azaz talpas kartonokkal kapható.

Agyarország 

Valahol a koponyád mélyén, túl a hipotalamuszod kocsonyáján, de még az agyalapi mirigyed cseresznyéje előtt, terül el Cerebria, az érzelmek birodalma. Itt harcol egymással a két oldal, a Ború és a Derű azért, hogy személyiséged folyamatosan épülő tornyába ők tehessék be a következő téglát. A két oldalt négy-négy nagy hatalmú szellem vezeti, akik érzelmeket támasztva küzdenek a területek feletti uralomért.

A háború vég nélküli káoszában hol az egyik fél tör előre, hol a másik. Bár mindkét oldal lelkiismeretfurdalás nélkül pusztítja az ellenfelét, valahol legbelül mindannyian érzik, hogy nem tudnának létezni a másik nélkül...

Agytérkép

Milyen a Cerebria első ránézésre? Fantasztikus.

Ilyen egyedi és gyönyörű látványvilágot kevés játék tud nyújtani. A gigászi tábla a maga csillogó-villogó idegpályáival akár a falon, bekeretezve is megállná a helyét. Az öt birodalom egyszerre viseli magán a virágzó Derű és a rothadó Ború keze nyomát, ezzel is érzékeltetve, hogy itt bizony háború van, és, hogy a területek fölötti uralom egyáltalán nem tartós. A színválasztás furcsa, de működik: kevés a piros és a zöld, inkább a lila, a narancs és a kék árnyalatai dominálnak.

Az érzelemkártyák részleteiben ugyanúgy el lehet veszni, mint a táblán. Mindegyik egészen szürreális és mégis tökéletesen testesíti meg az adott érzelmet. Valamelyik szögletes, robotszerű; a másik egy létező élőlény kicsavart hasonmása akar lenni. De van köztük olyan is, ami maga az önmagába forduló, kavargó káosz - és ami valószínűleg egy lovecrafti játékban is jól érezné magát. 

Ha a Cerebria egy Dixit kiegészítőként jelent volna meg, akkor is megérné az árát.

Már a szabálykönyvek tapintásából érezni lehet, hogy itt semmit nem bíztak a véletlenre. Az első kristálytól az utolsó figura szemöldökéig kifogástalan minőséget kapunk a pénzünkért. A dobozbelsőt úgy alakították ki, hogy minden komponens kényelmesen beférjen, még védőzve is. A tokeneket praktikus rekeszekben lehet tárolni. Ha az elpakolásnál fordítunk egy kis időt arra, hogy a lapokat ne összevissza tegyük el, akkor a kipakolás tényleg nem lesz több tíz percnél.

Agymunka

A Cerebriában tehát a két oldalt irányíthatjuk egyedül, csapatban, aszimmetrikusan vagy akár összefogva a "gép" ellen is. A cél, hogy érzelemkártyák megidézésével és a területek elfoglalásával publikus és titkos küldetéseket teljesítsünk, melyek jutalmaként fölépíthetjük a tábla közepén elhelyezkedő személyiség-tornyot. A torony elemeiért pontokat kapunk, melyekből a játék végén megszületik a győztes.

A küldetések rendszerint valamilyen terület feletti uralomra irányulnak. A táblán egy ötszög mentén öt birodalom (realm) terül el és közöttük öt határvonal (frontier) húzódik, így összesen tízféle dologért lehet versengeni. Egy területet érzelemkártyák telepítésével lehet megszerezni. 

Minden érzelem bizonyos mértékű erővel (intensity) bír, aki ebből többet tud felvonultatni egy birodalomban vagy határvonalon, az birtokolja adott terület (ezt forgatható tokenekkel kell jelezni). A területek feletti uralom kettős célt szolgál. Egyrészt jó eséllyel beleszámít valamilyen küldetés céljába (tehát győzelmi pontokhoz segíthet), másrészt a területet birtokló csapat bónuszokat kap, amíg tudja tartani azt.

Összesen ötféle akcióból választhatunk egy körben, melyek mindegyikét három alkalommal (egy érzelemlap beáldozásával) fejleszthetjük is:

• Mozoghatunk a táblán. Ezt fejlesztve gyorsabban közlekedhetünk és a másik szellem mellett is befejezhetjük a körünket.
• Érzelmkártyákat idézhetünk, akiket rögtön erősíthetünk is. Ők foglalják el nekünk a területeket és mindegyikük rendelkezik valamilyen egyedi képességgel.
• Gyengíthetjük vagy elpusztíthatjuk az ellenséges érzelmeket. 
• Erődöt építhetünk vagy rombolhatjuk az ellenség erődjét. Ezek segíthetnek megtartani egy területet (tovább erősítve az oda telepített érzelmeket), illetve a játék végi pontozásba is beleszámíthatnak.
• Felfejleszthetjük az érzelemkártyáinkat, amolyan pokémon módra, egy hozzájuk passzoló, erősebb érzelemmé. Mivel ez az akció az alapokon kívül még ugyanannyi lap ismeretét igényli, elsőre nem javasolt használni.

Ezeken kívül elérhető még öt darab realm akció is. Ezeket szintén bármikor használhatjuk, de ha a mi csapatunk birtokolja a hozzájuk tartozó birodalmat, akkor kevesebbet kell értük fizetnünk:

• plusz akaraterőhöz juthatunk
• az akaraterőnket intenzitásjelölőkre válthatjuk, amikből...
• ...erősíthetünk egy már lent lévő érzelmet
• plusz kártyákat húzhatunk fel
• érzelmeket mozgathatunk

Az akciók nincsenek (sincsenek) ingyen - lila kristályokkal tudunk értük fizetni. Ezek jelképezik az akaraterőt, a játék fő "pénznemét". Akaraterőt szerezni sztenderd akció keretén belül is lehet, de a legjobb eredményt akkor érhetjük el, ha a pálya közepén forgó tárcsából próbáljuk meg kisajtolni (absorb). Körönként egyszer vehetünk magunkhoz így kristályokat - minél több területet foglaltunk el a közelben, annál többet.

Ha az utolsó kristályt is kiszívtuk egy területről, akkor kezdődik az értékelés (relevation) szakasz: ekkor ellenőrizzük, hogy tudta-e valaki teljesíteni valamelyik küldetését. Ha igen, akkor jutalmul építhet egy plusz szintet a tábla közepén épülő toronyra – ezek a szintek jelképezik majd a győzelmi pontokat a játék végén.

Jó összetett, mi? Ezeken kívül már csak három ambition abilityt, szellemenként egy-egy különleges képességet, valamint minden kártyához egy-egy extra tulajdonságot kell megjegyezni és indulhat is a játék! - feltéve, ha a könnyű, "A" verzióval játszunk.

Agyérgörcs?

A fenti nyilván csak egy nagyon egyszerűsített kivonata a teljes szabálynak. Az 36 sűrűn gépelt (viszont gyönyörű szép) oldalból áll, melyek közül a 11. oldalon kezdődik a "felpakolás utolsó lépései" című fejezet. A gigászi szabálykönyvet és a tizennégyféle akciót látva bizonyára felmerül majd benned a kérdés, hogy vajon nincs-e ez az egész egy kicsit túlbonyolítva.

A játék bonyolult, ez kétségtelen. De a bonyolultságnak itt oka van. Minden szabály azért született, hogy ne lehessen fogást találni a rendszeren. Nincs olyan akció, ami értékesebb lenne a többinél és nincs olyan lehetőség, amit túlerőltetve könnyen lehetne nyerni. Akaraterő, érzelmek, erődök... mindenből fel tudjuk magunkat húzni egy kör alatt, mindenre van gyógyszer. Még az idő is csak egy erőforrás a sok közül, amit a többi kárára beszerezhetünk.

Ahhoz, hogy ezt megértsük, át kell látni a játékot. Ez nem fog elsőre menni. Még a profiknak is nehézséget fog okozni a képességek fejben tartása. Nincs is értelme elsőre ráborítani valakire az egész dobozt. Azért van kezdő és haladó mód, hogy fokozatosan rázódjunk bele az élménybe. Értelmetlen ezért egy játék alapján ítéletet mondani a Cerebriáról.

Azért a készítők sem könnyítették meg a dolgunkat, hogy a tanulási folyamatot gyorsítsák. Egy ilyen játékhoz legalább A4 méretű játékossegédleteket kellett volna nyomtatni, nem csak egy-egy kétoldalas kártyalapot. Ez különösen akkor lesz zavaró, ha egyedül próbálunk meg játszani az automatizált ellenfél ellen - ha nem is lehet minden döntését egy lapra sűríteni, egy egyszerűsített folyamatábra azért elkélt volna.

A kártyákon lévő szimbólumok (vagyis a vibe jelek) visszafelé sültek el. Jól néz ki, hogy a két oldal kártyáin ugyanolyan színű, de különböző szimbólumok vannak, de sajnos így eggyel több műveletet kell elvégeznie az amúgy is túlterhelt agyunknak, amikor összehasonlítjuk őket. 

Ugyanez igaz az érzelmek képességeire is, amit a kártyákon piktogramokkal jelöltek. Látszik, hogy próbálkoztak egységes jelrendszerrel, de sajnos nem lett elég egyértelmű ahhoz, hogy ne kelljen játék közben a magyarázó füzethez nyúlni. Lehet, hogy itt az egyszerűség kedvéért be kellett volna áldozni a nyelvfüggetlenséget és inkább a lapokra nyomtatni a képességek szövegét.

A játék tehát nehéz és a tervezők tehettek volna még azért, hogy megkönnyítsék a dolgunkat - de nem így történt. Sajnos több helyen is az átláthatóság rovására ment a látvány.

Agykapacitás

Van értelme még így is leülni vele játszani? Megéri beleölni a megszokottnál jóval több energiát úgy, hogy egyáltalán nincs megkönnyítve a dolgunk? A válasz határozottan igen. A Cerebria nem adja könnyen magát, de megjutalmazza azokat, akik hajlandóak többet rááldozni az idejükből.

Megvan az az érzés, amikor átlátsz egy játékot és hirtelen minden a "helyére ugrik" a fejedben? A Cerebria ezt az érzést garantáltan előhívja majd minden alkalommal, ahogy finomítod a stratégiádat. A temérdek opció egy sokadik játék után már nem teher lesz, hanem lehetőség. Minél jobban odafigyelsz a részletekre, észreveszed majd, hogy az egyes érzelmek képességei mennyire passzolnak hozzájuk. Vagy, hogy a szellemekhez tartozó "érzelempaklik" milyen jól körülírják a főnöküket.

A Magány például akkor ad bónuszt, ha üres helyre idézed. Az Irigységgel lemásolhatod az ellenfeled már aktív fejlesztéseit. Önzetlenség a saját kárára erősíti a többieket.

Az egyetlen dolog, ami nem jött át, az a Cerebria csapatjáték jellege. Elvileg mindkét oldalt játszhatjuk egyedül és ketten is, mégsem éreztem azt, hogy itt lenne létjogosultsága a csapatoknak. Pár képességtől és egy közösen használt erőforrástól eltekintve nem sok olyan elem van a játékban, amit a játékosok közösen tudnának hasznosítani. Többen játszva inkább olyan érzésem volt, hogy egy játékos körét bontották szét kettőre. A holtidő elkerülése érdekében ezért inkább azt javaslom, hogy egy oldalt egy ember irányítson.

Ha teheted, mindenképpen próbáld ki a teljes verziót, ami összehasonlíthatatlanul jobb az oktató módnál. Félreértés ne essék, ebben a játékban a betanulás is élmény. Viszont ha túl sokszor játszol csak az alappal, el fog kapni egy olyan érzés, hogy az egész nem több egy szimpla lökdösődésnél vagy kötélhúzásnál. Ennél jobban nem is lehetne félreismerni a Cerebriát. Minden szellemnek, sőt, még a pontszámításnak is van A és B oldala. Az érzelmekből lehet alkotni egy alappaklit, érzelem-specifikus paklit, a profik pedig összeállíthatnak maguknak sajátot is. Ez így gyakorlatilag végtelen mennyiségű újrajátszhatóságot jelent. Az élmény pedig köszönőviszonyban sincs a betanuló játékkal.

Agyvihar

Most jön az a rész, ahol elmondom, hogy kinek ajánlanám a Cerebriát.

Természetesen nem fogom azt írni, hogy mindenkinek, mert nem lenne igaz. Haladó játékosoknak ajánlom, akiktől nem idegen az, ha a szabályok megértése elsőre legalább annyi időt vesz igénybe, mint egy (vagy egy fél) játékalkalom. Angolul se árt hozzá tudni, mert bár a játék nyelvfüggetlen, a képességek miatt nem lehet elkerülni a szabályok időnkénti fellapozását. Végül, csak akkor érdemes leülni elé, ha nem riadsz vissza a direkt konfrontációtól, mert a játék jellegéből adódóan folyamatosan támadnod kell és támadás alatt leszel.

Viszont, ha ezek mind megvannak, akkor mindenképpen találj magadnak egy hasonszőrű partnert és próbáljátok ki ezt a lélegzetelállítóan gyönyörű és egyedi játékot.