Gamer hírek 27.
2019. szeptember 15. írta: PixelDrake

Gamer hírek 27.

BRÉKING! A Fantasy Flight "visszább vesz" a kiegészítőkből! 

És ez nem vicc. Ezt maga az FFG egyik feje, Andrew Navaro jelentette be egy blogposztjában, ami valójában egy korábbi Ask Me Anything stream öszefoglalása. Nem meglepő módon sokan ekézték a FFG-t azért, mert minden egyes játékához végeláthatatlan mennyiségű kiegészítőt ad ki, illetve vádolták azzal is, hogy digitális mintára csak azért hagy ki részeket az alapjátékokból, hogy aztán azokat külön eladhassa.

Navaro először azzal védekezett, hogy a tematikus játékoknak mindig is fontos része volt az, hogy a narratíva kiegészítőkkel bővíthető - illetve azzal, hogy van olyan játékuk, amihez nem is adtak ki kieget. Végül elismerte, hogy korábban valóban az volt a cég stratégiája, hogy "addig ütötték a vasat, amíg az meleg volt".

Szerinte viszont ez mostanra már tarthatatlanná vált. Ezentúl game line-okban fognak gondolkozni, vagyis minden játéknak előre megtervezik az életciklusát. Továbbra is kiadnak tehát kiegeket, de nem olyan mennyiségben és sebességgel (ész nélkül?), mint eddig. Navaro ettől a lépéstől a kiegészítők minőségi javulását is várja

Hogy az egész annyira őszinte, mint a "nem adunk ki több kiegészítőt mert már nem tudunk újat alkotni a témában" szöveggel lezárt Call of Cthulhu kártya, amire pár hónapra megjelent az Arkham Horror kártyajáték, az majd kiderül.

navaro.jpg

Pink, fluffy unicorns dancing on rainbows* 

Egyre jobban kezdem megszeretni a Szörnyű játékokat. Mármint nem azokat, amik tényleg botrányosan rosszak, hanem a Horrible Games kiadó játékait. Tőlük származik például a Steam Park, a Potion Explosion és a hamarosan hozzánk is elérkező Vasút vonal is.

Új játékukkal most az unikornisok világába visznek el minket. A történet szerint, ha szivárvány jelenik meg az égen, hat unikornis kezd őrült vágtába, hogy megkaparintsa a tövében található aranyat - a varázsvilág többi lakója meg jót szórakozik rajtuk és közben fogadásokat kötnek. A játékosok tehát nem az unikornisokat, hanem a fogadókat alakítják majd. A most eszedbe jutó Camel Upnál valamivel azért összetettebb élményre lehet majd számítani: a futamba varázslatokkal és alvilági figurák felbérlésével avatkozhatunk bele.

A Unicorn Fever kampánya szeptember 24-én indul, hat egyedi minivel és nagyon unikornisos látványvilággal.

univcorn_fever.png

*Az alcím eredetéül szolgáló alapművet itt nézheted meg.

A látvány mindenek felett

"Az eurójátékokban azért van mindig fakocka jelölő, hogy jobban beindítsa a játékosok képzeletét" - tartja a mondás. Nos, ha úgy gondolod, hogy a te képzeleted már eléggé beindult vagy csak szimplán eleged van bizonyos játékok fapados látványvilágából, akkor itt van számodra egy új, játékfüggetlen Kickstarter.

Az Up your Game! bizbaszokat árul, amiket bármelyik játékban használhatsz valamire.  Például műanyag kelyhet, ami lehet kezdőjátékos jelölő. Sárga rudakat, amikből lehet arany. Kis íjakat, amikkel az íjászaidat tudod jelölni. Gabonás zsákokat, hogy ne barna kockával számold az élelmet. Kristálygömböket, hogy használhasd őket...izé... kristálygömbként.

A kampányban tizennyolcféle kiegészítő közül választhatsz, amiket garantáltan jobb érzés a táblára pakolászni, mint a fakockákat. A lelkesedésedet legfeljebb az vetheti vissza, hogy tíz dolog kerül olyan háromezer forintba, szóval ha egy komplett négyfős játékot szeretnél ellátni, jobban a zsebedbe kell nyúlnod.

A játék, ami jó két évet késett

Emlékszik még valaki a Fidget Cube-ra? Tudjátok, ez volt az a kocka alakú bigyó, aminek minden oldalával lehetett valamit matatni és semmi értelme nem volt. Ha maga a termék nem is emlékezetre méltó, azt mindenképpen érdemes elolvasni, hogy hogyan nyúlta le az ötletet csinált százezer dolláros profitot egy srác abból, hogy a gyár kicsit lassabban szállított az eredeti megrendelőknek.

Nos, az eredeti Fidget Cube feltalálói pár évvel a termékük tökéletes kifutása után úgy döntöttek, hogy érdemes lenne társasjátékot csinálni abból a mindenkit megmozgató folyamatból, hogy hogyan is született meg a kocka. Mindezt egy kooperatív játéknak képzelték el, ahol egy folyamatosan változó és bővülő dobókockával kell erőforrásokat gyűjtögetnünk. Ez a mechanika lenyűgözően eredetinek hatna, ha nem jelent volna már meg két évvel ezelőtt a Dice Forge. Úgy néz ki, a srácok tényleg leragadtak 2016-ban: a kampány egyik húzópontja ugyanis, hogy Exploding Kittens promó jár mellé.

Ha valamiért fölkeltette az érdeklődésedet ez a rövid távú időutazás, szűk egy hónapod van még beszállni a Fidget Factory kampányába.

A bejegyzés trackback címe:

https://ludens.blog.hu/api/trackback/id/tr1315037334

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása