A nagy Ticket to Ride utazás
2020. április 15. írta: PixelDrake

A nagy Ticket to Ride utazás

Az előző évtized egyik legfontosabb játéka kétségtelenül a Ticket to Ride volt. Kevés az olyan társas, ami gatewayként is megállja a helyét, de elég változatos tud lenni ahhoz, hogy gémereket is lekössön, akár hosszú távra is. Alan R. Moon remekművéből rendeztek már nemzetközi versenyeket is (magyar résztvevővel!) és természetesen jelent meg hozzá kismillió kiegészítő, fordítás, feldolgozás és rajongói munka.

ttrcats.jpg

A szabály borzasztóan egyszerű. Adott egy kontinens (vagy egy ország) vasúti térképe, ahol a síneket színes mezők helyettesítik. A játékosok felváltva húznak színes lapokat a pakliból. Amikor valakinek kellő mennyiségű, egyszínű kártyája (vagy dzsókernek számító mozdonylapja) összegyűlt, akkor elfoglalhat két város között egy útvonalat úgy, hogy eldobja a hozzá tartozó lapokat. Ekkor kis vasúti kocsikkal kell eltakarni az utat, más arra már nem mehet. Minél hosszabb útvonalat sikerült így elfoglalni, annál több pontot ér.

A kocsikon kívül a játékosok kérhetnek még célkártyákat (jegyeket): ha sikerül összekötni az ezen szereplő két várost, az sok pontot ér, de ha a játék végre ez nem jön össze, akkor a kártya pontértékét le kell vonni a játékostól. Ez az egyszerű mechanika rengeteg lehetőséget rejt magában. Lehet hörcsög módjára gyűjteni a kocsikártyákat és minél nagyobb utakat lefedni. Lehet a célokat egymásra fűzni, hogy minél kevesebb kocsival lehessen összekötni őket. A profik - akik már fejből tudják az összes jegykártyát -, viszont már blokkolásra játszanak, vagyis arra, hogy a másik játékát minél jobban megnehezítsék.

Kultjátékhoz méltóan rengeteg hivatalos és rajongói kiegészítő jelent meg hozzá. Én most megkísérelem a lehetetlent és megpróbálom mindet összeszedni nektek, ahol pedig lehet, be is mutatni azt pár mondatban. Akárcsak a pandemices cikket, ezt is frissíteni fogom, amint valami újdonság jelenik meg a témában.

Alapjátékok

A Ticket to Ride összes önállóan játszható verziója. Az alapszabály a legtöbbször ugyan az, de a térkép mindegyikben különböző és az eltérő bónuszok miatt mindegyik másfajta élményt kínál. Egymással nem kombinálhatóak, illetve mindegyikhez csak azok a kiegészítők használhatóak, amik kifejezetten hozzájuk készültek.

Ticket to Ride

Az első verzió, még 2004-ből. Az Egyesült Államok vasúti közlekedését dolgozza fel. Más nyelveken számos új címet kapott (Les Aventuriers du Rail, Zug am Zug, stb.), de a magyar kiadás megmaradt az eredetinél. Ez a legegyszerűbb verzió az összes közül, nélkülöz minden különleges szabályt - csak a kocsikat kell pakolgatni.

A Mystery Train, az USA 1910, az összes kis kiegészítő és az összes Map Collection használható hozzá. Magyarul is beszerezhető, nem kell társasjáték boltig menni hozzá - bár itthon az Európa kezdi lassan kiszorítani az idősebb testvérét.

1.png

Ticket to Ride: Európa

Az egyik legnépszerűbb Ticket to Ride alapjáték. Kifejezetten békés verzió, a blokkolás szerepét tovább csökkentik a kártyákért fölhúzható állomások, amikkel használhatjuk a többiek útjait is.

Itt jelentek meg először az azóta széles körben elterjedt kompok és alagutak is. Az előbbiek olyan útvonalak, amikhez mindenképpen kell mozdonykártyát kijátszani, színtől függetlenül; míg az utóbbiak olyan útvonalakat jelölnek, aminek a végleges költsége véletlenszerű laphúzással dől el.

Használható hozzá a Map Collection összes térképe, az összes kis kiegészítő, valamint az Europa 1912 és Orient Express kiegészítők is. Magyarul is beszerezhető, szinte bárhol.

2.png

Ticket to Ride: Marklin

Egy újabb alapjáték, amit a Märklin vasútmodell gyártó szponzorált. A kártyákon stilizált kocsik helyett Märklin modelleket láthatunk. Itt jelennek meg először a szomszédos országok, valamint a három játékos számára is elérhető utak.

Érdekesség, hogy itt már nem csak meg kell építenünk a vasútvonalakat, föl is kell rá ültetnünk az utasainkat  - akik ezért még több pontot termelnek nekünk. 

Korábban egy DVD is járt hozzá, ami cég vasútmodelljeit mutatta be, később ez kikerült belőle. Nem túl elterjedt kiadás, külföldről, lehet csak beszerezni, nem túl olcsón.

3.png

Ticket to Ride: Nordic Countries

Nevéből eredően az északi országok - Norvégia, Dánia, Svédország és Finnország - vasúti közlekedésén alapul. Kevés az útvonal rajta, ráadásul tele van kompokkal és alagutakkal. Ezért inkább kettő, legfeljebb három játékosnak javasolt, a sok blokkolás miatt lehetőleg a nem sértődőseknek.

Kezdetben csak az érintett országokban volt elérhető, de 2008-tól már nemzetközi kiadásban is kapható (magyarul sajnos nem). Érdekesség, hogy bár nem hozzá készült, a Map collection ötödik része, a United Kingdom & Pennsylvania "véletlenül" kompatibilis ezzel az alapjátékkal is.

4.png

Zug um Zug: Deutschland

Németország vasúti közlekedését bemutató alapjáték. Bár a hat évvel korábban megjelent Märklin térképét használja, kihagyták belőle az utasokat és minden olyan mechanikát, ami kicsit bonyolítaná a játékot. Gyakorlatilag a legalapabb Ticket to Ride, csak egy másik országgal. Ez a verzió csak Németországban és Ausztriában volt elérhető.

5.png

Ticket to Ride: Germany

Az előbb említett Deutschland és a hozzá kapcsolódó Deutschland 1902 kiegészítő egybe csomagolva, külön kiadásként. Így gyakorlatilag megegyezik a Märklin kiadással, csak vasútmodell kártyák nélkül. Ezt a kiadást már nemzetközi forgalomban is lehet kapni.

6.png

Ticket to Ride: Rails & Sails

Egy Ticket to Ride, ami az egész világot behálózza! Ez az alapjáték a világtérképen játszódik és külön pakli benne van a vasúti és a vízi közlekedésnek. A célkártyák itt városok mellett konkrét útvonalakat is mutatnak, amiket, ha sikerül lemásolni, sokkal több pontot lehet szerezni.

Kiegészítő nem készült hozzá, csak néhány rajongói térkép, ami az egyes tengerek közlekedését mutatja be. Beszerezhető itthon is, angol nyelven, de a hajófigurák miatt lényegesen drágább, mint az eredeti játék.

7.png

Ticket to Ride: The Card Game

Tábla nélküli verzió a Ticket to Ride-hoz. Itt is színes lapokat kell húzni, amikből utakat kell építeni, de itt mindent kártyákkal oldottak meg. A lepakolt lapok belerondítanak az ellenfelek, de a saját kijátszott kártyáink használhatóságába is.

Nem túl népszerű és nem is túl nagyra értékelt játék. Talán ezért sem lehet itthon hozzájutni és nem is készült belőle magyar fordítás.

8.png

Ticket to Ride: Az első utazás (Europe)

Az alapjáték gyerekeknek szóló, egyszerűsített verziója. Az alapszabályok változatlanok, de ez a játék teljesen mellőzi a pontozást és csak a célkártyákra fókuszál. Ebből mindenki eggyel rendelkezik, amit akkor cserélhet le, ha teljesítette azt, vagy ha a cél lehetetlenné vált. Pontozás tehát nincs, a győztes az lesz, aki hat célt tud először teljesíteni.

Magyarországon is beszerezhető, természetesen magyar nyelven.

9.png

Ticket to Ride: First Journey (US)

A fenti gyerekkiadás amerikai térképet használó verziója. Ez egy évvel korábban jelent meg, de nálunk az Európa térképes változatot fordították le.

10.png

Ticket to Ride: New York

Egy Amerikában játszódó, gyorsított verzió, alig 15 perces játékidővel. A szabályok változatlanok, de a negyvenöt vasúti kocsi helyett itt mindenki tizenöt taxival rendelkezik, amikkel Manhattan és Brooklyn utcáit kell bejárnia.

11.png

Ticket to Ride: London

A New York európai ízléshez szabott változata. Itt London kerületei között kell utazgatnunk, taxik helyett természetesen double-deckerekkel. A hangsúly ugyanúgy a gyors, negyedórás partikon van.

12.png

Ticket to Ride 10th Anniversary Edition

Az alapjáték tíz éves évfordulójára készül jubileumi kiadás. Tartalmazza az eredeti, amerikai térképet, az USA 1920-as kártyacsomagot és pár lapot a Mystery Train kiegészítőből. A tábla méretét megnövelték, a vasúti kocsikat pedig színes, részletes figurákra cserélték le, amiket dizájnos fémdobozkákba csomagoltak. Minden kiegészítő használható hozzá, ami az eredeti alapjátékhoz is.

Nem meglepő módon még a borsos ára ellenére is gyorsan elkapkodták. Ha sikerül eladó példányt találni, akkor nagyjából 500 dolláros árra számíthatsz. Megér mindent pénzt, nem igaz?

13.png

Ticket to Ride 15th Anniversary Edition

Az öt évvel korábbihoz képest jóval visszafogottabb (és olcsóbb) jubileumi kiadás. Az eredeti, amerikai térképet használja, a kocsikat átlátszó műanyagra cserélték és tartalmaz egy kis füzetékét, ami a játék történetét meséli el.

Minden kiegészítő használható hozzá, ami az eredeti alapjátékhoz is.

14.png

Ticket to Ride Europe: 15th Anniversary Edition

Az európai verzió 15 éves évfordulóját ünneplő kiadás, melyhez jár az Europa 1912 kiegészítő is. Minden egyéb  kiegészítő használható hozzá, ami az eredeti alapjátékhoz is. A táblák és a jegyek illusztrációit is átdolgozták szép színesre. Ezen kívül számos mutatós kocsi jár hozzá, amiket dizájnos fémdobozokban tudunk tárolni. 

ticket_to_ride15.png

Map Collection

A Map Collection jelenti a Ticket to Ride játékokhoz készült nagydobozos kiegészítőket. Ahogy az nevéből is következik, mindegyikhez új térkép jár, ami új stratégiát igényel, illetve több vagy kevesebb új szabállyal csavarja meg az alapjátékot. A térképeket eredetileg külön-külön adták ki, de később kettesével csomagolták őket, vagyis majdnem mindegyik dobozban két új táblát és szabályt kapunk.

A szabályokat mindegyikbe több különböző nyelven préselték be, de a magyar sajnos nincsen köztük. Ennek megfelelően csak társasjáték szakboltokban lehet beszerezni őket - de szinte mindegyiket gond nélkül.

Önmagukban nem játszhatóak, kell hozzájuk az alap Ticket to Ride vagy az Európa - más alapjátékkal általában nem kompatibilisek.

Map Collection Vol 1: Team Asia & Legendary Asia

Az első kiegészítő a csapatjátékot vezeti be a Ticket to Ride világába. Legfeljebb hat játékos küzdhet meg egymással, kétfős csapatokban. A csapattagok a céljaikat és a kártyáikat titokban kell, hogy tartsák egymás előtt is, de át is adhatnak egymásnak lapokat egy közös kártyatartó segítségével.

A Legendary Asia szintén a legnagyobb kontinensen játszódik, és az X-es mezőket hozza magával a játékba. Ezek olyan, különösen nehezen kiépíthető utakat jelentenek, amikhez több vasúti kocsit kell elkölteni - de cserébe több pontot is érnek.

Értelemszerűen ezt a kiegészítőt akkor érdemes beszerezni, ha gyakran játszotok többen és mind nagyon szeretitek a vonatozást.

15.png

Map Collection Vol 2: India & Switzerland

Ez a kiegészítő két 2-3 fős térképet tartalmaz, de ketten játszva a legjobbak. Mindkét térképen kulcsfontosságú a blokkolás és az ellenfél taktikájának kifigyelése. A svájci térképen városok mellett országokat is össze kell kötnünk, valamint a térkép tele van alagutakkal. Emiatt a szerencse szerepe itt jóval nagyobb, mint az indiai változatban. Egy interjúban Alan R. Moon azt nyilatkozta, hogy az ő kedvenc térképe a svájci.

Ezt a térképet akkor szerezd be, ha főleg ketten játszotok a Ticket to Ride-dal, és nem bánjátok, ha néha ki kell szúrni a másikkal.

16.png

Map Collection Vol 3: The Heart of Africa

Ez a kiegészítő csak egy térképet tartalmaz, viszont egy új csomag kártya jár hozzá. A vasúti kocsik mellett környezet (sivatag, dzsungel, hegyvidék) kártyákat is kell gyűjtenünk. Ezekre akkor van szükség, amikor lefoglalunk egy utat. Ha ekkor van nálunk megfelelő számú környezet kártya, akár meg is duplázhatjuk a szerzett pontjainkat.

A játék kulcsa itt az időzítés. Nem csak arra kell figyelni, hogy meg tudjuk szerezni a kívánt utat, mérlegelni is kell, hogy azonnal kell nekünk, vagy tudunk még várni pár kört, amíg elegendő környezetkártyát szerzünk egy duplázáshoz.

17.png

Map Collection Vol 4: Nederland 2013

Ez a kiegészítő is csak egy térképet tartalmaz, viszont nagyot csavar az eredeti játékmeneten: behozza a pénzt a Ticket to Ride világába. A Hollandiában kevés útvonal van, viszont szinte mindegyiket elfoglalhatja két ember is - játékosszámtól függetlenül. Minden megépített út a kártyák mellett pénzbe kerül, ami vagy a banknak, vagy az út eredeti tulajdonosának kell kifizetni. Ha egy játékos kifogyna a pénzből, az se gond Tartozom-neked-cetlikkel lehet számon tartani, hogy ki mennyire van mínuszban. Minden ilyen elmaradás levonást jelent a játék végén, amit kifejezetten magas pontértékű célkártyákkal lehet kompenzálni.

A levonások ellenére ezen a térképen jellemzőek a kivételesen magas pontszámok, valamint az átlagnál hosszabb játékidőre kell számítani.

18.png

Map Collection Vol 5: United Kingdom & Pennsylvania

Az Egyesül Királyságot bemutató verzió az egyik legösszetettebb Ticket to Ride. Az elején legfeljebb kétkocsis utakat lehet fölhúzni, és csak Angliában. Minden máshoz technológiákat kell vásárolnunk, amit a saját körünk elején tehetünk meg, mozdonykártyák beáldozásával. Ezek a technológiák nemcsak új utakat nyitnak meg előttünk, pontokat is termelhetünk velük. Így az útfoglalás mellett már egy kis engine-building elem is megjelenik.

Pennsylvaniában a helyi vasút társaságok részvényesei közé vásárolhatjuk be magunkat. Minden egyes megépített út egy részvénnyel is jutalmaz minket, amik a játék végén pontot érnek. Nem is keveset, így ebben a változatban simán előfordulhat kétszáz, vagy afölötti pontszám is.

Ez az egyik legmagasabbra értékelt kiegészítő, holtversenyben az Italy&Japannal.

19.png

Map Collection Vol 6: France & Old West

A francia térképen a legtöbb útnak nincs színe és kezdetben nem is elfoglalhatóak. Amikor egy játékos kártyát húz, akkor a készletben lévő vonalak segítségével "ki kell színeznie" egy utat. Onnantól kezdve az az útvonal csak az adott színű kártyákkal foglalható el. Ez a változat jóval nehezebb, mivel folyamatosan észben kell tartani, hogy a másik milyen színű kártyákat húzott fel, viszont jóval több interakciót tartogat, ugyanis lapok beáldozása nélkül tudjuk hátráltatni a többieket a terjeszkedésben.

A Nyugat-Amerikai térkép az alapjáték szabályait követi, azzal a kivétellel, hogy minden játékosnak választania kell egy kezdővárost és minden további utat csak abba, vagy egy ahhoz már hozzákapcsolt városba építhet (lehetőség van még további kettő kezdőváros felhúzására játék közben). Ez egy fokkal kiszámíthatóbbá teszi a játékot, mivel az egyirányú utakból könnyen kikövetkeztethető, hogy merre tart az ellenfél - viszont blokkolni sem lesz egyszerű. Itt jelenik meg először egy modul formájában Alvin, az űrlény, aki majd egy későbbi mini kiegészítőben is visszaköszön.

Kifejezetten taktikus és izgalmas kiegészítő, de sajnos ezzel kapcsolatban emeltek a legtöbben minőségi kifogást. A francia térkép útelemei állítólag sérülékenyek és könnyen elcsúszkálnak a táblán.

20.png

Kolekcja Map 6 ½ - Polska

Ezt a táblát eredetileg csak Lengyelországba szánták, ennek ellenére itthon is beszerezhető. Egyszerű, színes térképet használ, kompok és alagutak nélkül, amin a környező országok is szerepelnek. Ha sikerül két országot összekötni, a játékosok bónuszpontokat kapnak attól függően, hogy hányadiknak értek oda a határra.

21.png

Map Collection Vol 7: Japan & Italy

A tábla Japán része kifejezetten összetett élménnyel várja a tapasztalt Ticket to Ride játékosokat. A szigetország vasúti közlekedése mellett még két város metróhálózatát is nekik kell felügyelniük két kisebb térképen. Így már előfordulhatnak olyan célkártyák is, amik Tokió egyik metrómegállójából indulnak ki és az ország másik csücskében érnek véget. Közben - Japánhoz méltóan - a nagysebességű vasutat is ki kell építeniük. Ezeket közösen használhatja mindenki, de aki a legtöbb ilyen vonalat építette, bónusz pontokat kap a játék végén - aki viszont elhanyagolta őket, az büntetést kap.

Az olasz tábla régiókra tagolja az országot és a pontokat a régiók összekötéséért adja. Itt megjelenik tovább egy újfajta komp útvonal, amit csak egy speciális kártyával lehet lefedni.

Ez az egyik legmagasabbra értékelt kiegészítő, holtversenyben a United Kingdom & Pennsylvaniával.

22_1.png

Egyéb kiegészítők

Mindenféle változatos kiegészítő a Ticket to Ride játékokhoz, amit nem a Map Collection részeként adtak ki. Ezek minden esetben csak azzal az alapjátékkal kompatibilisek, amikhez készültek és értelemszerűen önmagukban nem játszhatóak.

Mystery Train

2004-ben osztogatott párlapos mini kiegészítő. A jegypaklit bővíti pár új céllal, valamint extra pontszerzési lehetőséggel. 

Csak a legelső Ticket to Ride-dal használható és sajnos nehezen beszerezhető.

23.png

USA 1920

Egy csak kártyákból álló kiegészítő az eredeti alapjátékhoz. Új útvonalakat kapunk hozzá, lecserélhetjük a teljes vonatpaklit és kapunk néhányat a Mystery Train lapjai közül. Az új kártyákkal összesen háromféle új játékmódot próbálhatunk ki - köztük egy kivételesen hosszút is.

Magyar fordítás nem készült hozzá, de társasjáték boltokban könnyen beszerezhető.

Europa 1912

Az USA 1920-hoz hasonló kártyacsomag, csak éppen az európás változathoz. A speckó célkártyák helyett itt raktárak vannak, amik folyamatosan gyűjtik a vonatkártyákat a játékosoknak.

Számos többnyelvű kiadás készült hozzá, de magyar sajnos egyikben sincsen.

Orient Express

Mini kiegészítő az Európa változathoz. Hét új célkártyát tartalmaz, amik az Orient expressz útvonalát járják be.

Deutschland 1902

Kisebb kiegészítő a Deutschland verzióhoz. A Märklinban megismert utasokat hozza be a játékba.

Dice Expansion

Ez a kiegészítő száműzi a kocsikártyákat a Ticket to Ride-ból és dobókockákkal helyettesíti azokat. Az alaptérképeken öt kockával lehet dobni, minél több sínpárban reménykedve - ezekkel lehet építkezni, az alagutas térképekhez három plusz kocka jár. Mellékeltek hozzá egy vonatos dobópoharat is.

Nem túl népszerű és nem is könnyen beszerezhető kiegészítő. 

Alvin & Dexter

Ez a minikiegészítő azoknak készült, akik hiányolják az akciót a Ticket to Ride világából. Egy földönkívüli (Alvin) és őshüllő barátja (Dexter) épp arra készülnek, hogy közösen kipusztítsák az emberiséget - de a vasúti közlekedés nem állhat le! A szörnyfigurákat két mozdonykártya eldobásával mozgathatjuk. Amelyik városban éppen állnak, oda utat elfoglalni nem lehet, illetve a játék végi pontozásban is belepiszkálnak. Bármelyik alapjátékhoz használható, de sajnos nehezen - és drágán -beszerezhető.

24.png

Halloween Freighter

A Ticket to Ride horrorisztikus vonalának folytatása. Ez a kis optikai tunning új szabályokat nem hoz. Az egyik játékos a vasúti kocsijait, illetve az Európában használatos állomásait cserélheti le vele sütőtök szállító vagonokra és szellemkastélyokra. Bármelyik alapjátékhoz használható, de sajnos nehezen - és drágán -beszerezhető.

25.png

Character Score Markers

Nyolc színes pontjelölő, amik a az alapjáték fakorongjait váltják fel. A formájuk elvileg a dobozon látható szereplőkre utal.

Translucent Trains

Átlátszó kocsi készlet, ami bármelyik alapjátékhoz használható. Ilyenek kerültek a tizenöt éves jubileumi kiadásba is.

Milk Tankers

Az egyik játékos a vasúti kocsijait, illetve az Európában használatos állomásait cserélheti le vele tejszállító vagonokra és egy fehér házra. Ez is nagyon ritka és ennek megfelelően nagyon drága.

Custom Trainsets

Különböző színű pontszám jelölők, átlátszó kocsik és állomások.

Rajongói térképek

Számos házilag készült térkép és kiegészítő készült a Ticket to Ride-hoz. Ahhoz, hogy mindet kipróbálja valaki, egy élet is kevés lenne. Kis túlzással az összes ország és nagyobb város közlekedési közlekedése szerepel itt, de vannak filmekre, történelmi városokra, sőt még idegen bolygókra épülő változatok is.

Ezek értelemszerűen kereskedelmi forgalomban nem kaphatóak, csak print&play verzióban tölthetőek le vagy közösségi nyomtatást szerveznek belőlük. Általában csak új, az adott ország vagy város közösségi közlekedéséhez igazított térképeket tartalmaznak, de néha új szabályok is készülnek hozzájuk. Igyekeztem a lehető legtöbbet összegyűjteni, de tekintve, hogy minden nap születnek újak, ez szinte lehetetlen vállalkozás.

Ticket to Ride-ból létezik többek közt:

Alaszka, Alíz Csodaországban, Antarktika, Ausztria, Barsoom, Belgium, Bibliai Izrael, Borneo, Bretagne, Britannia és Írország, Ciprus, Csatorna-szigetek, Csehország, Dánia, Dél-Amerika, Délkelet-Svédország 1925, Dél-Korea, Dickensian Intrigue (nehezített verzió), Egyiptom, Elzász, Emerald City, Erdély, Észak-Afrika, Észtország, Falkland-szigetek, Fehéroroszország, Finnország, Franciaország, Göteborg, Görögország, Grönland, Halloween, Hawaii, Hispaniola, Hokkaido, Ibériai-félsziget, India, Indiana, Indokína, Internetes találatok, Írország, Izland, Jamaika, Japán, Kambodzsa, Kanada 2017, Kanári-szigetek, Kasztília és León, Kelet-Afrika, Kelet-Európa, Kelet-India, Kína, Komorow, Korzika, Koszovó, Kuba, Lengyelország, Lettország, Lichtensetein, Litvánia, Londoni metró, Luxemburgi Nagyhercegség, Lyon, Macedónia, Madagaszkár, Madeira, Man-sziget, Mars, Mascarenhas-szigetcsoport, Mauritius, Mianmar, Micimackó, Moldova, Montenegro, Nagy-Magyarország, Nepál, New York állam, Niagara, Northamptonshire, Ohio, Ókori Görögország, Ókori Róma, Ókori Szicília, Orosz Birodalom 1912, Perzsa-öböl, Portugália, Quebec, Scilly-szigetek, Seattle, Skandinávia, Sri Lanka, Svédország, Östergötland megye 1930, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia, Szovjetunió, Texas, Thaiföld, The Game (más szabályokkal), Törökország, Történelmi Korea, Új Kína, Új-Zéland, Ukrajna, Vadnyugat, Wales, West Country, Wester-Isles, Zanzibár.

A bejegyzés trackback címe:

https://ludens.blog.hu/api/trackback/id/tr1115596614

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dddoni 2020.04.24. 14:47:57

Sose értettem a rajongást. Ez egy UNO szintű játék, nulla mélységgel. A mechanikának semmi köze a témához. Gondolom a 3Ds elemek vonzzák az embereket, mint a Hotelben.
süti beállítások módosítása