Tényleg léteznek rasszista Magic lapok?
2020. június 12. írta: PixelDrake

Tényleg léteznek rasszista Magic lapok?

Gondolom, az amerikai eseményeket senkinek nem kell bemutatni, ahogy azt sem, hogy a kiváltó eset óta számtalan cég foglalt állást a rasszizmus ellen - rendszerint egy-egy Facebook posztban. Most a Wizards úgy döntött, hogy megszabadul a rasszizmustól a Magic: the Gathering lapjai közül is. Hét kártyát találtak túl rasszistának, ezért azok képe mostantól nem jelenik meg a weboldalukon, versenyeken pedig többé nem használhatóak.

Nem ez az első eset, hogy egy társasjátékban megváltoztatnak valamit, amit a többség sértőnek gondol. A blog egyik legnépszerűbb posztja szól azokról a játékokról, amik társadalmi felzúdulást váltottak ki.

A fő bűnös

Invoke Prejudice, vagyis "Előítélet szítása". Amíg ez a lap játékban van, az ellenfél csak olyan színű lényt idézhet meg, amilyen már nálunk is játékban van, különben több manát kell fizetnie. A lap mechanikája hasznosnak tűnik, de az illusztráció már problémás lehet. Csuklyás alakok pózolnak rajta, bárddal a kezükben. Így persze lehetnének hóhérok is, de sokakat a Klu-Klux-Klanra emlékeztetnek (a hírhedt társaság tagjai jellemzően fehér ruhát viseltek, de a kivégzőosztagok öltözéke állítólag fekete volt).

A rajzoló, Harold McNeill munkáiban amúgy is gyakran tűnnek fel nácizmusra utaló elemek, de ha ezt még összevetjük azzal, hogy a lap sorszáma 1488, már egész szép konteó kerekedik az egészből.

Az 1488 számot gyakran használják neonácik. A 14 egy, az angol eredetiben 14 szóból álló jelmondatra utal („Biztosítanunk kell fajunk fennmaradását és a fehér gyermekek jövőjét”), a 88 pedig a német ábécé nyolcadik betűjét jelképezi - HH = Heil Hitler.

leg-62-invoke-prejudice.png

És a többiek

A többi kártya már nem ennyire kalandos. Ezeknél vagy a rajzzal volt gond, vagy a nevüket nem találták elfogadhatónak. A lapok hevenyészett fordítása sorrendben:

  • Tisztogatás - Minden fekete lényt elpusztít
  • Bebörtönzés - Itt a probléma, hogy egy sötét bőrű lényt láthatunk fogságban
  • Pradesi cigányok
  • Dzsihád - Amíg az ellenfélnek van akár egy kártyája is egy előre megválasztott színből, minden fehér lényünk bónuszt kap
  • Keresztes hadjárat - Minden fehér lény bónuszt kap
  • Kődobáló ördögök

 

six-other-racist-cards.jpg

Tiltás helyett?

Tegyük akkor fel nagy-nagy kérdést, hogy szükség volt-e erre. A Wizardsot már korábban is érte kritika, hogy alig alkalmaz fehér férfiakon kívül másokat fontosabb pozíciókban, illetve, hogy a színes bőrű játékosokat hátrányos megkülönböztetés éri. A kártyákon dolgozó grafikusok kevesebb, mint tizenöt százaléka nő; színes bőrű és női művészek közül pedig csak három van, akinek a munkája eljutott egy lapra. Érthető tehát, hogy a Wizards próbálja ezeket minél jobban ellensúlyozni. A weboldalukról lekerült az összes kifogásolt illusztráció, az Invoke Prejudice sorszámát megváltoztatták, valamint mind a hét lapot betiltották bajnokságokon.

Na, ez az, amivel nem értek egyet. Lapot betiltani akkor szoktak, ha aránytalanul nagy előnnyel jár a használata, vagy ha problémás lenne versenyhelyzetben kiértékelni a hatását (mint például a Chaos Orb). Ilyenkor az, aki használt ilyen kártyát, kénytelen újragondolni a stratégiáját a lap nélkül, mert valószínűleg túl erős volt a paklija. De az, aki a fenti lapokat használta, azért lesz kénytelen új stratégiát kidolgozni, mert a kártyákon kifogásolható volt az illusztráció. Egyébként több, mint tízéves lapokról lévén szó, nem tudom, hogy hány embert érinthet ez a tiltás.

A Magicben a fekete és a fehér nem rasszokat jelöl, hanem frakciókat. Minden frakcióban vannak emberek, állatok, növények és kőzetek. A fekete a halált jelképezi, a fehér pedig az életet. Ennek soha nem volt köze a bőrszínhez, sokkal inkább ahhoz, hogy az emberek a fekete színt (feltehetőleg az éjszaka miatt) mindig is a félelemhez, az ismeretlenhez és a gonoszsághoz társították.

Egy barátom jegyezte meg, hogy a hibát a lapok tervezői követték el, amikor megalkották őket. A Magic: the Gathering egy high-fantasy világban játszódik, ahol még a cipőjüket is varázslattal kötik be az emberek. Mégis mi értelme volt valós népcsoportokról meg valós történelmi eseményekről elnevezni benne valamit? Dzsihád helyett lehetett volna a lapot mondjuk V'orad Zyum bosszújának nevezni és tizenhat év elteltével sem fog rászállni senki. A keresztes hadjáratból lehetne Harsonaszó és kereszt helyett egy kört kellene rajzolni a lovagok vértjére és máris megvan a kikezdhetetlen lap.

invokebanned.png

Ez lenne az én megoldási javaslatom is: tiltás helyett a lapok újra kiadása, elfogadható szöveggel és illusztrációval. Így nem  azokat büntetnék, akik csak rendelkeznek a kártyával, hanem azokat, akik jóváhagyták, hogy nyomtatásban megjelenjenek. Elvégre az, hogy mi kerül a kártyákra, a cég felelőssége, és nem a játékosoké.

A bejegyzés trackback címe:

https://ludens.blog.hu/api/trackback/id/tr3515804422

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

midnight coder 2020.06.14. 10:26:47

Nagy az Isten állatkertje, és alacsony a kerítés.

Alick 2020.06.14. 11:24:59

Lassan már sakkozni sem lehet... :(

Akit pedig ez sért, forduljon terapeutához!
:/